Georgia Bitay

Daisy

Junius közepe, beköszöntött az igazi nyár. Daisynek  pár nappal ezelőtt  lett volna  a 17 szülinapja. Azt mondják az idő  segít  az elvesztése  feldolgozásában, mégis nagyon nehezen megy ez nálam. Persze már nem siratom mindig, de így  az biztos még nem hiányzott senki. Embert is beleértve. Persze most lehet hümmögni, hogy hát még is “csak egy állat”, de én ezt másképp látom, mert az a lényeg  hogy őszintén  mit érez az ember az elvesztésével. Az biztos hogy a játék uszkárok egy más dimenzióba vitték az én állati szeretetemet. Mióta együtt élünk a Tiborral  mindig volt  valamilyen állatunk, és tudva levő hogy én mindig macska párti voltam. Ami megváltozott. Ha mégegyszer állatunk lehetne akkor a  Daisy  hasonmását választanám. Persze lehetne, de most  ez egy tudatos döntés hogy nincs. Ez a szabadságunk ára. Egyenlőre egyébként sem tudom másképp nézni a macska-kutya tartást mint hogy  max. 15-18 év amíg velünk lehetnek,  és akkor már nagyon kitoltam a élethatárukat. Ennyi időre tudunk tervezni jobb esetbe, és  azt azért tapasztalatból is mondom, hogy  ne nagyon reménykedjünk hogy mondjuk 18 év után csak az egyik napról a másikra békésen elalszik egy állat , hanem azt valami igen próbára tevő  időszak  előzi meg. Szóval most egyenlőre  marad a csak  kettecsként állapot.

Itt jut eszembe hogy amikor hazajöttünk  a Covid vége felé , írtam hogy  kutyaszámlálás volt és csak Budapestre 700 ezer kutyát számoltak. Ahogy azóta eltelt 5 év látszik hogy  mennyien csak  a COVID miatt lettek akkor kutyatartók, mert azóta negyedére csökkent  az állomány. Kihaltak, kiöregedtek, így szemmel láthatóan  sokkal kevesebb kutyás van. Ami jó is szerintem mert az már igencsak túlzás  volt.

Az állatok közelségét, szeretetét persze nem tudja semmi  pótolni. Mi is  elkezdünk gondolni, hogy oké ha nincs  bent a  lakásba,  akkor kint a kertbe  milyen állatot lehetne becserkészni, de a próbálkozásaink  nem igen sikerültek. Vettünk madáretetőt, magokat, avval a meggyőződéssel hogy akkor idecsalogatjuk az ablakba az énekesmadarakat. De csak  nem jöttek. Nővérem mondta hogy tegyünk ki diót . Na arra megjelentek nagy  hanggal, robajjal, a szarkák akik elzavartak  minden más  madarat. Amikor  ez megszűnt, előjöttek ugyan az énekesmadarak, de a Tibor közbe  meghallotta a rádióban hogy pont ebben az időszakban  nagyon káros etetni őket maggal, mert  lustáságból a fiókákat is avval etetik és azok elpusztulnak, mert  csak állati fehérjével  tudnak táplálkozni  ( kvázi a szülőknek gilisztát, rovarokat stb. kell  begyűjteni a táplálásukhoz) a magokat  nem tudják megemészteni. Aztán jött a  sün etetésem, amit a kertbe  fedeztem fel,  de aztán egyik éjjel  valami  hihetetlen orditást hallottam, amit még soha, és kiderült hogy a híresen kártékony nyestet is sikerült idecsalogassam. Ezek mindenhova befészkelik magukat és mindent  megesznek, még a gépjárművek elektromos vezetékeit vagy gumicsöveit is. Szóval most  hátrébb léptem, más  ötlet híján nem próbálkozom egyenlőre.  

Egyébként itt van a közelünkben az állatkert. Én jó ideje  nem szuportálok semmilyen állatkertet, de  5 éve elmentünk azért egyszer a budapesti állatkertbe, ahol viszont  alig láttam állatot. Visszaemlékeztem  gyerekkoromba  milyen nagy szám volt  a pesti állatkert , szinte besem tudtuk járni  annyi látnivaló volt. Most drága is, és  enyhén szólva is hiányos.  Eszem- bejutott egy jó sztori ami már kétszer megismétlődött az elmúlt években. Az egyik pingvin valahogy kijutott az állatkertből, és előszőr   nem ment messzire csak a  városligeti tóig, és  nézelődése  célpontjául  az egyik étterem  asztalát választotta ki. Ott várta be hogy  “ hazavigyék “. Másodszor  meg beállt  mint valami közlekedés irányító rendőr az Andrássy  végére a Hősök terénél a Dózsa György útra. Ott cserkészték be. Még jó hogy mint a kettő eset happy end lett. 

Borús idő van ma, készülünk a napokban beinduló kánikulára. Hát én evvel a 20-25 fokokkal ellennék de ez nem kívánság műsor. Most már teljes pompában a növényzet, mindenütt virág és virág illat lengi be a környéket. A Balcsi  egyenlőre  nagyon tiszta, kellemesen meleg a vize, és mivel még nem indult be a szezon  meglepően kevesen is vannak. Most már hogy bejött  a fürdő idő, rendszeresen járunk le a Balatonra. Mindig  hétközbe megyünk, és  megpróbálunk egy héten egyszer  legalább lejutni. Mostanában a déli partja járunk  mert ott sekélyebb, tisztább, és  csendesebb a víz, így nekünk tökéletes a floaterbed-be ringatózni. Amik nekünk vannak még Kanadából hoztuk és megkell mondjam ilyen  jót úgy anyagra, kinézetre, kényelemre, nem is láttunk azóta sem, pedig itt is van jó pár fajta. A leégéssel kell vigyázni  mert a vízbe relaxálva az ember úgy érzi, hogy időtlen időket eltudna  ott kényelmesen tölteni, mivel a víz hűsít, a lebegés megnyugtat…. És hát időnk is akad. A déli parton  néha 50-100 métert is kell menni, míg  olyan mély vizet találunk ahol úszni is lehet, de minket ez nem zavar. Az északi part hirtelen mélyül, szinte állandóan viharosabb a víz, nagyobbak a hullámok, és ezért nem is  látszik annyira tisztának mint a déli parton, plussz ha  akar  csak Alsóörsig megyünk el északon, akkor is min.  háromnegyed  óra  plusz az út. Nekünk a  siófoki aranypart  vagy a Sóstói Strand van a legközelebb ,így az M7-en,  egy nem forgalmas időszakban , 1 óra  alatt lent vagyunk a házunktól. Napernyők, székek, és ami általában kell minden bevan készítve a kocsiba, szóval nagyjából állandóan indulásra készek vagyunk. A Balatonon ahol eddig  voltunk nem láttam vízhiány,  de a Velencei -tó  élvezhetetlen,  szinte gusztustalan. Annyira nincs víz hogy vagy 50 métert kell a partól besétálni hogy egyáltalán vizet  tapintsunk, de  a színe, minősége sem bizalomgerjesztő. Most hallottam próbálnak intézkedéseket hozni a megmentésére, de elég szkeptikus vagyok mert  minden évben egyre nagyobb a  szárazság. Nem irigylem  azokat sem, akik  Spanyolba költöztek mert ott meg egyenesen elviselhetetlen a hőség. Az ország jelentős része   az elsivatagosodással néz szembe. Szerintem szélsőséges időjárásban élni  hónapokat sehol nem kellemes, legyen az hideg vagy éppen meleg. 

Jó lenne  ha  most  a rendszerváltás miatt  sokan hazajönnének,  amire már vannak jelek. Rengetegen  hagyták el Magyarországot  az elmúlt 15 évben, többségébe  a kormány intézkedései, a Fidesz politikája miatt.  A Fidesz megmaradt, de jócskán megcsappant  tagjai, akik még nyílt politikai felvállalást tettek, és mondjuk ott vannak a parlamentbe vagy a mindennapi politikai életben, leragadtak a gyász első fázisába. Semmi belátás, megbánás, változás. Felmérések szerint az emberek 20%-a sem áll ki már mellettük. Egyre kellemetlenebb hallgatni őket, mondjuk a parlamenti felszólalásaikban, mert  látszik hogy nem együttműködni szeretnének az ország fejlődése érdekében , hanem még mindig megy a hazudozás, a hárítás. Páran akik a legnagyobb károkat tették be sem járnak, szeretnének teljesen kibújni a felelőség vállalás alól. Orbán, aki szintén nem vette fel a mandátumát,  avval dicsekedett, hogy ő szereti még a hibáit is. És ez az ember a Fidesz első számú embere. Mindig előjön valami  orbitális hülyeséggel. Már szerintem a Fideszesek is azt várják mikor  megy már nyugdíjba, mert csak úgy van esély egy valamiféle párt megújulásra. 

Egyébként most az új kormánnyal, bizakodóan, és megnyugtatóan jól haladnak  az ország dolgai, és a Tisza  hihetetlen sebességgel söpri ki a szemetet. Átgondoltam, de határozottan számolják fel a korrupció minden formáját, számoltatják el azokat akik szétlopták az országot, igaz ez utóbbinak még  nagyon  az elején vannak. Mindenről tájékoztatva vagyunk. Nagyon jó és megnyugtató  most ebben a  tudatban,  és hangulatban élni. 

Ami most  minket érint az intézkedésekből, és bárcsak minden kívánságom  így teljesülne, az az hogy nem hozzák le  a  Nemzeti Galériát a várból, szóval nem épül új épület a Ligetbe ( az új Nemzeti Galéria  építését  2022-ben Lázár János egy tollvonással lefújta, csak „elfelejtett” szólni).  Helyette  végre felszámolják a   csúfolkodó elkerített  részeket, és befejezik a park elmaradt   parkosítását. 

Bár ugyan  nem terveztem Erdélybe menni de meglettünk hívva egy társasággal. Csábító csak éppen mostanában olyan sok lett a medvetámadás,( volt halálos is ) hogy nem merem  elmesélni a Tibornak,mert ugyan van medve sprénk , de  ha megtudja a statisztikát biztos  nem jön. Brassó belvárosába is  be-be tévednek a macik, de kisebb  hegyi településeken meg már egyenesen  otthon érzik magukat. A vidéki embereknek  már nem csak  riasztó, hanem  rendes fegyverük is van mert a medvék még a lovakat is gyilkolják. Huha!  Még így leírva is ijesztő. Gyerekoromba sokat kirándultunk a szülőkkel, rokonokkal a Kárpátokba, és szedtük az őzlábgombákat,  a szamócát. Most ugyanezt nem merném megtenni.

Emlékszem mikor Kanadába vagy 30 éve  a Sziklás hegységbe kirándultunk, a  Tibornál  volt egy kisbalta. Kérdezték is hogy  mi a célja vele, ha esetleg a medve ellen hozta volna magával. Mire  azt válaszolta, hogy  az a kézlevágásához kell, mert akkor  azt dobja oda a medvének, a menekülés reményében.  Hát morbid de van benne valami.

Egyébként nem tudom ki hogy van vele, de én észrevettem  magamon hogy a félelem érzetem egy másik síkra lépett. Nem csak hogy sokkal óvatosabb vagyok, és míg  fiatalkoromra egyáltalán nem volt jellemző, mostanra  kialakult egy elég erős klausztrofóbiám, és egy akrofobiám is.  Tucatszámra  voltam  olyan  gerinc MRI-okon amik  akár egy-másfél  óráig is eltartottak, de  soha nem volt  a  vizsgálattal panaszom. Most  a legutóbbinál viszont  már alig tudtam uralkodni magamon hogy ne essek pánikba, úgy hogy megfogadtam hogy  ezután csak részekre elosztva, szakaszosan, különböző időpontokba  csináltatom meg a  vizsgálatokat. Vagy akár 6-7 évvel ezelőtt  is,  rendszeresen jártunk olyan helyeken ahol a  szikláról lógattam a lábam a mélybe, vagy másztam fel magas helyekre, és néztem le, szédülés nélkül. Na most ez  már nem megy.  Persze tudom hogy az életkorban apró változások történnek a látásban, az egyensúlyérzékben, a reakció időben, és az agy  ezt érzékeli, és ezért  óvatosabban reagál a  magas, vagy  a szűk környezetre,  csak nálam  ezek a változások   nem  folyamatosan  következtek be,  hanem szinte  egyik-napról a másikra. Az idegsebészem ” megvigasztalt ” hogy ez mind összefüggésben lehet a gerincvelőmben történő  folyamatokra, amiken viszont nem  igen tudok változtatni. 

A napokban  elkezdtük nézni a FIFA meccseit, többek között a  Kanada- Bosnia Hercegovina mérkőzést is.  Hát  a magyar kommentátorok nem voltak elnézőek egyik csapattal sem, sziporkáztak a szórakoztatóbbnál szórakoztatóbb beszólásaik. Igaz ami igaz, rettentő színvonaltalan  mérkőzés volt.  Mondta is a Tibor hogy na ezek közül egyik se lesz világbajnok. Kanada bekerült, mivel    rendező ország,  de nem a teljesítménye alapján. A magyarok megint lemaradtak, pedig milliárdok mentek el  az elmúlt évtizedekben a magyar  futballra…mindhiába.  Persze ott ahol  a MiniNapoleonnak a kertje végébe saját  Makovecz Imre  tervezte stadionja van, mit várhatunk. Mármint nem a színvonal hanem a pénzkidobást illetően.  Emlékszem  amikor  elvittük anyósom a Alcsúti  Alboretumba, és az úton  megláttuk  a stadiont, és a  körülötte épült épületegyüttest, majd leesett az álunk. Még Fidesz szavazók voltunk, mondtuk is hogy – na  ezt nevezem, a semmi közepén is  ekkora fejlődés.   Csak a  kisvasútnál jegyezte meg egy őr elég nem tetszően, hogy  na ez az a vasút ami nem megy sehonnan, sehova, senkivel.  Akkor még nem értettük…..mondjuk egy árva lélek nem volt ott, rajtuk kívül. Állótag unokákat vonatoztatott  rajta a  kis  zsebputyinunk, olyan mozdonnyal amit valahonnan ahol  viszont tényleg kellett volna, egyszerűen csak lecsatolták, áttelepítették. 

Hirtelen eszembe jutott amikor Bödöcs egyik stand up előadásán, sziporkázta a diktátorunk névváltozatait…mint  orbanescu, törpediktátor, miniduce, felcsúti törpe, turulgombóc,  kolostormalac, teszkós Napóleon, csuti csótány, és még sorolhatnám. Annyira találó és nevetséges mindeggyik.  Hallottam  hogy újraszerveződésük alkalmával összejött  találkozón Orbán  azt mondta,  hogy „nem ,és nem mond le”. Az pedig a még megmaradt Fideszesek veszte lesz. Nincs helyettese, mert  egyedül ő indult a  vezető posztért. Kérdem én! Milyen lehet a többi ha őt választják   a legjobbnak maguk közül?  Bayer Zsolt is már biztonsági emberekkel mer csak kimenni, bár nem tudom ha eddig nem félt akkor most mitől?  A felesége az Országos Vérellátó Szolgálat feje volt…… lemondott. Most már a nagy nyilvánosság előtt is kiderült,  és nem csak az állandóan panaszkodó bennfentesek előtt ,(akiknek a  folyamatos  feljelentései egyébként állandóan zárt ajtókba ütközötek) hogy még  a vérünkkel is kereskedtek. Ennek eredménye volt az állandó vérhiány, hogy előfordulhattak  olyan  esetek is, hogy x-y ,  ismerősöktől, idegen emberektől kért  segítséget, hogy adjanak vért számára a műtétjéhez. 

Az az igazság hogy érzem hogy túl sokat írok a magyar politikáról, de nagyon nehéz lepattanni róla, mert  benne vagyunk nyakig a történésekben. A mostani kormánynál megváltozott a kommunikáció, mert folyamatosan kapjuk a  híreket, újabb fejleményeket, arról hogy min dolgoznak, min változtatnak, mik a tervek és a megvalósítások folyamata stb. Napi szinten informálva vagyunk szinte minden lépésről, mert  kapcsolatba maradnak az emberekkel. Ez is óriási változás. 

Szinte naponta hallok olyan dolgokról fejleményeket, amik előtte nálam is kiverték a biztosítékot. Mondok egy példát.  Ma pl. közölte  Vitézi Dávid  hogy  Orbánék, 35!!!!!! évre koncesszióba adták,  Mészáros Lőrinc  egyik cégének az  autópálya építéseket, üzemeltetéseket,  tehát onnantól nem  az állam felel érte.  Így tudták azt megcsinálni hogy  a törvénybe foglalt maximum 8 km sávlezárás, forgalom elterelés helyett, még mindig van olyan szakasz az M1 -en ahol 42 km terelés van évek óta. Ott ahol életveszélyes közlekedni, és ahol 2 hete  8-an meg is haltak emiatt. Ezt a max. 8 km-es gyakorlatot oldotta fel tavaly az Orbán kormány, éppen abban az évben, amikor a Mészáros féle koncessziós társaság elkezdte  az M1-es három sávúsítását.  Értem én hogy nyílván a magán helikopterek, meg a repülők, jachtok  amikkel a NER közlekedik  nem ott járnak, de hát erre mondják hogy  azért a lófa……nak is van vége. Szinte minden Minisztériumba úgy fogalmaznak, hogy  bárhova nyúlnak  ragad a „mocsoktól”.  

Ígérem  hogy megpróbálok majd új, pozitiv változásokról írni a közeljövőben. Biztos vagyok benne hogy  ami folyamat  most  elkezdődött, és amit  olyan jó megtapasztalni, abból bőven lesz  beszámolnivaló.  

Ünnepi könyvhét volt, ki is mentünk , de most nem vettünk semmit. Újabban  elkezdtem használni a Szabó Ervin Könyvtár könyveit. Nagyon jó, mert  mindent meglehet találni , és   a városba mindegyik könyvtárát használhatom. Hozzánk közel van a Lövölde téri könyvkiadó automata is, ami már létező szolgáltatása a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnak, és nem csak a megrendelt könyveket lehet felvenni hanem a kiolvasottakat is  elég csak oda visszalvinni. Ez nagyon kényelmes megoldás. Sokszor jobb kikérni a  kívánt könyveket, mert ha  csak  random választja ki az ember,  nagyobb az esély arra hogy nem találkozik az ember ízlése  a  hazahozott könyvvel. 

Hétvégén lesz a Múzeumok Éjszakája. Nem csak a múzeumok vesznek részt  hanem beválasztott  galériák, művelődési helyek, művészeti központok. 470 intézmény, közel 3100 programmal. Ez az ország legnagyobb kulturális eseménye. Idén a tánc, a  gasztronómia főszereplő, így a  mi galériánkba is.  Tibort, és a nálunk fellépő  táncművészeket is meghívták a tv-be, élő adásba holnap egy 10 perces  bemutatásra, elbeszélgetésre.  

Holnap  63 éves leszek. Most elég jó a hangulatom, úgy hogy, úgy látom nem  kell ezt most nagyon feldolgozni. Ma éppen, amikor belenéztem a tükörbe, pont egy 63 éves nézett vissza rám, aki hálás és elégedett az élettel, akit szeretnek, aki valakinek  a szívmelegében él, és  úgy érzi az az otthona,  és aki  sokszor mantrázza  -George Elliott sorait, miszerint ……

„Sose késő azzá válni, aki lehettél volna” 

Így hát  kívánom hogy ez legyen a fonal  a következő éveimre  is.

ui: Ez a két kép, az eredeti, 1982-ben rólunk készült foto, akvarell másolata. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Instagram Facebook