Már régen szerettem volna pár sor erejéig írni az étel fotózásról.
Nehezebb mint gondolnánk. Az én megtapasztalásom persze teljesen más mint egyes stúdiókban, nagyon sok esetben műételekkel, nagy optikai apparátussal és komoly fotográfusokkal elkészített „étel” fotózásnál. A mai világban már egy új foglalkozás a food stylist is mindegy megerősítésként hogy mennyire fontos az elkészített ételek kinézete. A közkedvelt ismert food blogok sem egyszemélyesek, hanem a fotó részéhez megvan a külön szakember, ugyanúgy mint a szöveg vagy a honlap arculati szerkesztéséhez is. Rengeteg minden szükségeltetik ahhoz hogy egy blog sikeres, elismert és sokak által ismert legyen. Sok-sok ember áll mögötte akiknek a neve nagytöbbségben ismeretlen. Az étel fotózás rengeteget változott az elmúlt évtizedekben. Gondoljunk csak bele hogy régi jól bevált , mindenki által használt szakácskönyvekben fotók sem voltak. A blogok is csak az új világ szülöttei. Nekem fiatal koromban az első szakácskönyvek amik nem csak az ételekkel hanem a róluk készített fotókkal is felhívták a figyelmet, és az én ízlésemhez a legközelebb álltak azok a Lajos Mari – Hemző Károly könyvek voltak. Azt hiszem sikerült mindegyiket begyűjtenem. Igaz hogy mint a címe is mutatja 99 Recept-33 Színes Képpel , szóval csak az egyharmadáról készültek fotók, de az is több volt a semminél. Akármikor lapozgattam őket az ember kedvét előcsalogatta hogy valamit elkészítsem belőlük. Zseniális könyvek , szerintem akkor, abban az időben forradalmasították a szakácskönyveket itthon.
Én az egész hobby fotózásom az ételek megörökítésével kezdtem. Világ életemben sokszor , sokfajtát főztem és mindig odafigyeltem a tálalásukra. Az ember eltölt egy csomó időt a bevásárlással, előkészítéssel, főzéssel, miért ne fordítanánk időt a tálalásukra is. Szerintem az egyik legfontosabb dolog amit a finom ételek mellé adhatunk, az az ínycsiklandozó látványt. Férjem tíz, én majdnem 7 évig voltam vegetáriánus és ebben az időben is nagyon sokat főztem, keresve az olyan ételeket amik ugyanolyan ízletes és laktatóak tudnak lenni mint a hússal, hallal készültek. Zseniálisak születtek és én repdestem az örömtől hogy megtudunk lenni hús nélkül is, jól is lakunk, és nem is akárhogy. Ennek az érzésnek a manifesztálódása lett előszőr hogy lefotóztam őket , aztán nyitva egy alap blogot , fel is tettem a fotókat, recepteket róluk. Az első étel fotókat I Phone-nal ( mert nem volt kamerám) készítettem és a mai napig is néha ezt használom hozzájuk. Egyrészt rögtön látszik az eredmény, nem kell áttenni a kamerás képeket komputerre és onnan válogatni, nem kell utóművelet stb. Mivel igazi friss ételekről van szó , rengeteg főt ételnél nagyon fontos hogy milyen hőfokon kapjuk lencsevégre az ételt. Aztán hogy milyenek a fényviszonyok. Süt e nap, a lakás melyik részében szeretném lefotózni , van e ott elég fény és ha igen akkor milyen? A legtöbb ételfotó szereti a természetes megvilágítást mert úgy adja ki igazán az eredeti színét. Persze lehet művészi , sötét, mindenfajta filterrel használtakat is készíteni de azoknak teljesen más a rendeltetésük. Nem szakácskönyvekbe, gastroblogokba valók. Emlékszem hányszor rohangáltam a lakásba a tányérokkal mint egy mérgezett egér hogy megtaláljam a megfelelő helyet a képalkotáshoz, hogy ne is hűljön ki ( mert ugye ezt mi meg is ettük ) hogy ne is legyen jéghideg ( mert mondjuk egy leves tányér karimáján a vastag zsírcsík nem valami étvágygerjesztő ) hogy ne is legyen forró mert akkor gőzölög, és még sorolhatnám. Azért itt megemlíteném hogy nem mindegy az étel mellé a tálalás sem. Jó ha van többfajta tányérunk, kicsit kibővültebb étkezési kellékek amiket variálni tudunk a fotóknál, elkerülve az egyhangúságot.(Mondjuk ezek nem csak a fényképezés miatt hasznos adalékok.) Ha lehetőségünk van több helyen fotózni az is emel a képek hangulatán. A legtöbb ételnél gyorsan kell dolgozni hogy a foto is jó legyen és mi is kellemesen jól lakjunk. Idővel az ember tanul, jobban rutinosabb lesz amivel könnyebbé tudjuk tenni ezeket a műveleteket de így ennyi idő elteltével is csak azt tudom mondani hogy amennyire élvezetes mondjuk egy alkotás öröme, néha annyira fárasztó is tud lenni. Persze az én esetemben azért is van ez így mert minden bejegyzésem a blogon az étel kitalálásával, az alapanyagok megvételével, a főzéssel, a fotózással, a kiválogatással, a recept -szöveg megírásával és a honlapra való feltevésével zárult, szóval a fotózás nálam csak egy része az elvégzett tennivalóknak. Azért nagyon sokszor van hogy csak megörökítem az ételeket és csak később posztolom fel. Én tulajdonképpen azért is hoztam létre a blogomat hogy másoknak ötletet adjak és hogy a gyerekeimnek megörökítsem. Alex használja őket a legtöbbet, annyira hogy tulajdonképpen amikor áthoztam Kanadából egy itteni tárhelyre a weboldalt az ő sürgetése miatt kezdtem el feltenni őket egy másfajta platformra, kicsit kibővítve a recepteket egy két gondolatommal, más jellegű fotóimmal. Én nagy híve vagyok annak hogy a jól sikerült, ízletes, örömet adó , különlegesen megvalósult ételeket örökítsünk meg, mert ha nem, hiába a leírott recept, néha elfelejtjük melyikhez milyen kinézet társul. Persze nincs két egyforma étel és két egyforma tálalás sem. Ez adja meg a sokszínűségét is .Életünk során rengeteg időt töltünk a konyhába annak érdekében hogy az ízbimbóinkat kielégítsük. Manapság már mindenki szakácskönyvet ad ki, sokszor olyanok is akik csak annak a pár receptnek a kedvéért vettek fakanalat a kezükbe. Akik viszont rendszeresen, igényesen sütnek, főznek, azok akaratlanul is létrehozzák a saját, valóságos kis portfoliójukat evvel, amit miért is ne lehetne képekkel is rögzíteni? Néha macerás de mindenkit csak ösztönözni tudok erre. Sokszor egy- egy ételfotót visszanézve, saját magunk is meglepődünk hogy milyen kis műalkotásokat hoztunk létre, olyanokat amikre nem is emlékeztünk. És ha mi nem, és még meg sem örökítjük, akkor a gyerekeinknél is feledésbe merülnek. Ez is egyfajta hagyaték. Ráadásul olyan amibe szívünket, lelkünket is beletettük.
©2025 GeorgiaBitay
Design by Themeshift.
