Ahogy leültem a szerény padsorok közé, elérzékenyültem. Szemeimet megcsillogtatta a csodálatos látvány. Később megszólalt az orgona, énekek követték egymást, és ezt a semmihez nem hasonlítható hangulatot úgy ittam magamba, mint a fekete maszkom a könnyeimet. Szeretek templomba járni és most hogy végre itthon vagyok, van is lehetőségem abban hogy válogatás nélkül gyönyörködhessek bennük. Mindegyikhez történelem kapcsolódik, mindegyik más, mindegyik különleges. Nem istentiszteletekre járok, nem megyek céltudatosan templomba, de ha utamba kerül vagy valamilyen program oda köt akkor mindig szívesen látogatom. Télen a Bazilikába voltam többször komolyzenei koncerteken, de pl.olyamba mint a Belvárosi Nagy Boldogasszony temploma is órákat ellehet tölteni annyi látni és tanulnivaló van. Az évtizedek során nagyon sok európai templom, katedrális, bazilika az utunkba került, de szerintem Olaszország a kánaán az egyházi építészetben. Egyszerűen hihetetlen az a rengeteg csodalatosan megépített és díszített Isten háza. Mindeggyik méltóságteljes és bonyolult egyházi épület, csodálatos és értékes, régi és modern műalkotások gyűjtőhelye. Minden évszázad nagy művészei hozzájárultak ahhoz hogy műalkotásaikkal gazdagítsák ezeket az építményeket. Nem vagyok rendszeres templomba járó, különösen vallás gyakorló sem de hiszem hogy mindenkire valamilyen formában jó hatással vannak a templomi hangulatok. Valahogy a hit átcikázik rajtunk, mint amikor hirtelen csendben marad egy társaság, és azt mondjuk “ angyal suhant át felettük”. Nekem például teljesen mindegy hogy egy mecsetbe, zsinagógába, vagy éppen egy keresztény temploma vagyok, nyugalom vesz rajtam erőt. Gyönyörködöm a művészetben , szívom a rögtön megkülönböztethető illatot, átadom magam a látnivalóknak ami ugyanúgy lehet elkápráztatóan művészi vagy éppen letisztultan egyszerű. Tudjuk hogy ahogy beléptünk az ajtaján békében vagyunk egyszerre a világgal és saját magunkkal is. Nem kell imádkozni, lehet egyszerűen csak buddhistán meditálni, vagy csak ott lenni és átadni magad a térnek, az energiának. Bárhogy van megkezdődik egy tisztulási folyamat ami kívülről indul és lassan átjárja a belsőnket is. Akaratlanul is magunkra figyelünk egy idő után és elkezdjük kutatni mi az ami mélyen foglalkoztat , amitől megakarunk szabadulni, vagy megakarjuk tartani vagy változtatni azon. Mi az ami nyomja lelkünket. Ne ijedjünk meg kimondani hogy jó érzés amikor templomba vagyunk. Érdekes kapcsolódásom van a templomokkal, hittel, egyházzal. Apám vaskalapos kommunista beállítottsága mellett , tőle nem tudtam meg semmit a vallásokról, és mivel ő nevelt fel ez a nagykorúságomig el is tartott. Egyszerűen mélyen ateista volt. Emlékszem mikor általános iskolai koromban sokan mentek az osztálytársaim közül hittanra azt sem tudtam tulajdonképpen mit is tanulnak, csak azt hogy az egy olyan terület ami nem nekem való. Apám szülei viszont bigott reformátusok voltak. Nem tudom hogy emiatt- e vagy mert az élet úgy hozta és 6 éves koromba mind a kettő egyszerre meghalt, ezért nagyon kevés időt töltöttem velük . Náluk viszont este lefekvésnél emlékszem ahogy a két meghitt, és átszellemült öreg között az ágyba, kezeimet összekulcsolva, közösen mormogtuk a MI Atyánkat és a többi imát. Minden áldott este evvel zártuk le a napot. Állítólag az ő nyomásukra anyám, apám tudta nélkül megkeresztelt a Velencei templomba, de érdekes módon bármelyik keresztszülőnek megadott rokon , később tagadta hogy ők lennének a keresztszüleim. Így jogosan felvetődött hogy talán nem is vagyok megkeresztelve. Most már mindegy. Úgy sem hiszek a formaságokba. Számomra Isten is inkább egyfajta energia. Bárhogy is van egy biztos, nekem az egyházi építmények olyanok mint a béke szigetei. Megnyugszik benne az ember. Ott egy kicsit átformálódunk. Mindenki békés, háborítatlan, mindenki szeretettel, tisztelettel fordul a másik felé. A mai, olykor embertelen világban talán többet kéne látogassuk.
