2026.április 19. reggel van. Mint álltalában minden reggel, a kávém mellé, bele-bele pillantok a hírekbe. És képzeljétek!!!! Nem jön velem szemben egy hátborzongató beszámoló sem! Nincs háborús riogatás, Brüsszelezés, energiaválság, és nem találok olyan nyilatkozatot se, mint mondjuk Bayer Zsolttól, az 5-ös számú Fidesz-párttagkönyv tulajdonosától, – idézem : ” Magyarországon él 2, 8 millió tisztességes MAGYAR ember, akik 2022-ben a Fideszre szavaztak. A többi rohadt állat nyugodtan takarodhat innen a francba. Még beléjük is rúgok kifelé menet hogy minél messzebbre repüljenek. Szóval takarodó van picinyeim, ez már a mi országunk.”
(Mondja ezt az a Bayer Zsolt, akinek az anyukája röntgenasszisztensi kolleganőm volt anno a János Kórházban, és akiről csak jó emlékeim vannak. Nem voltunk egy korosztály, ő már akkor az idősebbekhez tartozott, míg én a fiatalabb generációhoz, de Dalma egy színfoltja volt a röntgen osztálynak. Még mindig nem tudom róla elképzelni, hogy most azonosulni tudna a fiával).
Alig hiszek a szememnek! Pásztázom a sorokat és „csak” olyanokról olvasok, hogy mondjuk ténylegesen beköszöntött a tavasz, hova menjünk kimozdulni hétvégére, milyen hétvégi programok vannak a városba, vagy hogy a Tisza képviselők száma 141 -re emelkedett a parlamentbe ( mondjuk ez a Fideszeseknek elég hátborzongató ). 1 hét telt el a választások óta, és látványosan megváltozott a közhangulat is. Több a mosoly, a kedvesség, a nyugalom.
Képtelen voltam márciusba írni. Annyi minden történt körülöttünk hogy nem volt rá se kedvem, se lehetőségem nagyon. Többször neki rugaszkodtam, de nem tudtam befejezni. Teljesen kiégette az agyamat ez a választási kampány körüli mizéria. Most már túl vagyunk rajta és azt gondolom oldhatjuk a görcseinket. Én nagyon remélem hogy nem csak a Tiszások hanem a többiek akik másképp gondolkodnak és szavaztak, is megtalálják a következő időknek a jó dolgokat a változásban, és mielőbb elmúlik ez a gyűlölködő hangulat, és megnyugvásra talál az ország.
Szerintem nem csak az elmúlt két évben hanem hosszú hosszú idők óta nagyon sokan érezték hogy kell a változás, de mégis a megszokott csalódások, és a ki nem mondott félelmek rátelepedtek az emberekre. És akkor a kegyelmi ügy kirobbanásakor megjelent valaki , aki nem hangos ígéretekkel, hanem kitartással kezdett el dolgozni. Nem hogy nem volt könnyű útja, de számomra a mai napig is felfoghatatlan az az energia, kitartás, elszántság, ami ezt az embert megmozgatta. Magyar Pétert hit abban, hogy lépésről-lépésre igenis előre lehet jutni. Rengeteg támadást kapott, sokaktól, sokfelől. Olyan eszközökhöz folyamodtak a lejáratásához, hogy azok szinte mindegyike, egy-egy lábon lövés volt a propagandától, és csak a józan emberek szemét kezdte el egyre szélesebbre nyitogatni, hogy észrevegyük milyen aljas , hazug módszerekkel dolgoznak. Sokan előszőr csak figyeltek, aztán egyre többen követtük, na nem vakon, hanem mert láttuk a munkát, az erőfeszítést, és az irányt. Egyre több héj hámlott le a Fidesz és a NER rendszeréről, és egyre több megrendítő igazság került felszínre. És ahogy telt az idő, a remény lassan visszakúszott az emberek közé, – nem nagy szavakban, hanem apró mindennapi érzésekbe. Mi a Tiborral ott voltunk az első márc.15-i felszólalásán, és egyet kivéve, az összes Tisza által meghírdetett, szervezett összejövetelen, legyen az a Legfőbb Ügyészségnél vagy éppen az MTVA székháznál a sajtó és media szabadságért való tüntetésen. Hihetetlen jó hatással volt ránk látni azt a sok értelmes, nyugodt, de határozott embert, akiknek a tömege minden alkalommal megjelent.
Talán az egész történetben az volt a legkülönlegesebb hogy nem csak egy ember útja volt ez, hanem sokaké egyszerre. Egy közös hit, ami két év alatt lassan valósággá formálódott.
Radnai Márk posztját idézném Magyar Péterről.
“Magyar Péter. Az ember, akit a Fidesz nem vett komolyan. Az emberek viszont igen.
Soha nem láttam még ilyet. Hasonlót sem.
Vannak tehetséges emberek. Vannak szorgalmas emberek. De ilyen kitartást, ilyen tempót, ilyen elszántságot még nem.
Két évvel ezelőtt egy lehetetlennek tűnő útra lépett. És nem csak végigment rajta, hanem magával húzott egy egész országot.
Minden nap emelte a tétet.
Minden nap magasabbra tette a lécet.
És addig ment, amíg mi is át nem ugrottuk vele.
Ez egyszeri és megismételhetetlen.
Volt, hogy nézni is fárasztó volt. Nem állt meg. Nem lassított. Nem mondott le egyetlen egy eseményt sem.
Aggódtunk érte, amikor egyetlen egy napra sem, egyetlen egy vasárnapra sem tudott visszakapcsolni. Tudta, hogy milyen felelőség van a vállán.
Példát mutatott, hogy nincs lehetetlen, hogy a hit és az akarat mire képes, hogy egy szikra, egy ember képes hegyeket megmozgatni.
Most már mi is tudjuk. Megtanultuk.
Köszönjük, hogy végigcsináltad!
Én gondolatban mindig arra a következtetésre jutok, hogy korábban a legnagyobb kárt a Fidesz után a DK, Gyurcsány Ferenccel az élén okozta. Ebben is igaza volt Magyar Péternek hogy csak egy szatellit pártként léteznek, és csak megélhetési politikusok, akik jelenlétükkel mindig a Fidesz malmára hajtották a vizet. Nem volt kellően kidolgozott programjuk, és nekem az jött át mindig, hogy lényegében nyerni sem akarnak. Most besem kerültek a parlementbe és csak egy hajszálon múlott hogy nem kell visszafizetniük a több milliárdos tételű kampány pénzt. Bödöcs mondta jól, hogy, „több plakát van a DK-ról mint ahány tagja”. Persze ezt is mi fizetjük meg. A fajgyűlölő, neonáci Mi Hazánk, harmadik pártként, 6 személlyel éppen hogy bekerült a Parlamentbe. Van két, általam még Kanadából ismert csajszi, akik Magyarországon élnek már, de most a Mi Hazánk zászlóját lobogtatják. Azokét akik a legnagyobb fajgyűlölők, akik a cigányokat például ” fertőzöttek”-nek nevezik, és a legszélsőségesebb jobbos párt. Hazaköltözve elfelejtik hogy míg Kanadába az új világba éltek, a diverzitás élvezői között, ők is a kisebbséghez tartoztak. Akkor nem volt érzékenységük magyarnak lenni a tősgyökeres kanadaiak között? Ott jó volt a sokszínűség mert ők is bevándorlók voltak, de itt csak fajtiszta magyarok legyenek. Hihetetlen az emberi butaság!!
Írtam már hogy 4 éve még én is a Fideszre szavaztam. Sose előtte, mert Kanadába nem éreztem hitelesnek magam arra hogy magyarországi kérdésekről döntsek. Annak hogy 22-ben a Fideszre szavaztam hiba volt, tájékozódni kellett volna jobban. Egyrészt friss hazatelepültként még csak a felszínt láttam, mélyebben szinte semmit, és elhittem azt a sok hazugságot, ami sokkal intelligensebben volt tálalva, mint az akkori ellenzéki politikusok által. Őszintén elvakított a ország látványa, mert Kanada után, elmondhatatlan szintet léptünk abban, ahogy egy országot, márcsak a külső látnivalók után is megítéltem. Ahogy hazajöttünk pár hónap múlva választások voltak, és ebben az intervallumban, se időnk, se lehetőségünk nem volt a magyar politikával foglalkozni. Nem telt el pár hónap és előszőr arra jöttem rá hogy nincs jogállamiság, utána rögtön arra, hogy a demokrácia csak pislákol. És aztán sorra jött a többi negatív politikai felismerés is.
Sokszor említem, hogy normális esetben, az ember nézőpontja, ideológiája, ugyanúgy változik ahogy körülötte a világ, a körülményei, a más megtapasztalása. Szerintem ez a normális. Ilyenkor háborodok fel olyanokon akik még mindig nyomják a Fidesz szekerét avval a magyarázattal hogy ők nem képmutatók, köpönyegforgatók, s bármennyire is sok minden nem tetszik nekik amit a pártjuk véghezvitt, de mégis maradnak Fidesz szavazók. A Torontoi magyarok többsége Fideszes, mert oda csak a propaganda hírei jutnak el, a nagykövetségről, a “ Független Magyar Radió-ból “ .Egy zárt közösség, de abban is megvannak a Döbrögik, a korrupció, a helyezkedések, a kapott pénzt nem éppen igazságos elosztása. És persze megy a széthúzás, mert azért a koncért állandóan marakodnak. Már aki közel van hozzá. Nagyon sok az erdélyi, felvidéki, vajdasági magyar, akiket megvesznek kilóra avval hogy nem tudom én hány év óta, ők is szavazhatnak a magyar választásokon, miközben semmit nem tudnak a magyar belpolitikáról, arról hogy valóban milyen itt az élet. Éppen tegnap beszélt a Tibor egy kanadai barátjával, aki Erdélyből emigrált ki Kanadába, és most pont Brassóba tartózkodik. Levan sújtva. Azt mondta hogy sok pénzt kaptak a magyar lakta települések, és ez majd most mind nem lesz. Egyrészt honnan tudja hogy mi lesz, másrészt Halló! Most kaptunk híreket román külügytől hogy abból a pénzből lettek finanszírozva a Fidesz választási csalásai, olyan pénzek amik jól jöttek volna a tényleges fejlesztésre. Remélhetőleg most majd ezek is kilesznek vizsgálva , ugyanúgy mint az, hogy hova került az a több milliárd ellopott pénz is.
Na mindegy a politikai nem mindig a szép arcát mutatja. Nézzünk csak körül a világba mi folyik. A hétköznapi embereknek egy jól működő demokráciában nem is lenne szüksége arra hogy mindennap politizáljon, mert ez nem az ő feladata. Csak hát itt is annyira belefolyt a politika szinte mindenbe, hogy így nem volt más opció. Nekünk még szerencsés helyzetünk van a Tiborral, mert most szinte mint nyugdíjasok élünk itt, és nem vagyunk kiszolgáltatva senkinek, így ezekből a negatív hatásokból kevesebbet érzünk meg, jobban tudjuk a napjainkat az igényeink, és a lehetőségeink között, egy olyan mederbe terelni ami kényelmes, és szórakoztató. De most ez az utolsók fél év minket is megviselt. Beleégett az agyunkba a politika negatív hatása, a néha napi szintű tüntetések hangulata, az újabb és újabb felháborító tényfeltárások, és leginkább az hogy ezek mind -mind a kormányról, a felelősökről, a Fidesz tagjairól csak leperegtek. Semmit nem vizsgáltak ki, semmire nem reagáltak, csak a megtorlások jöttek, miközben egyre súlyosabban szétlopták az országot.
És tulajdonképpen ez lett a vesztük. Hogy semmibe vették az embereket.
Én remélem az új kormány, országgyűlés minden magyar ember érdekét nézi, párthovatartozástól vagy éppen sehova se tartozástól függetlenül.
Sűrű, és fárasztóak voltak az elmúlt hetek. Volt két elég nagy projektünk is a lakásokba, elkaptunk valamilyen bakteriális fertőzést amitől nekem kezdődő tüdőgyulladásom lett, és hetekig köhögtem, közbe kiállítás megnyitók, vendégek stb. A következő másfél hónap sem lesz lazább, de alig várom hogy újból kimozduljunk és megint együtt lehessünk a gyerekekkel.
Minden negatív élménytől függetlenül még mindig szeretünk itt élni. Ez a város, ország, amit ad, úgy élményekben, látnivalókban, programokban, leírhatatlan. A lakásunkat most már teljes mértékben a mi kényelmünkre, és ízlésünkre igazítottuk, mérete, elhelyezkedése tökéletes számunkra. Nem érezzük pazarlásnak, és kifogástalanul illik az életmódunkhoz. Úgy sikerült downsize-ingolni hogy közben emeltük az életszínvonalunkat.
Járunk -kelünk, néha bele-bele látunk más életébe, életterébe. Lehet hogy a harmóniára, összahangra való igényem, és a Staging backroundom miatt is, ha bemegyek egy lakásba a szemem mindenkinél rögtön csinál egy “szociális scant”. Tudom azért, hogy ebből nem feltétlenül lehet levonni messzemenő következtetéseket, mert a pillanatkép nem mindig egy személyiség profil, de mégis egy kiinduló pont. Rögtön észreveszem ki az aki csak dekorál, és ki az akinek érzéke, ízlése, és tudása is van hozzá. Jó látni ha azt tapasztalom hogy vannak értékesebb tárgyak, könyvek, technikai dolgok. Ez nem mennyiség függő, de az igény sok mindent elárul. Ha van egy szép festmény a falon az lehet decor is, amit esetleg valakitől kapott, de ha van három különböző tipusú kép, akkor látszik hogy abban benne van az ízlés, döntés, érdeklődés, tehát válogatta. A műtárgy iránti igény azért rámutat egy esztétikai igényre is. Persze a műveltséghez nem az áll közelebb hogy van egy műtárgya, hanem hogy tud e beszélni róla, felismeri -e stílusát stb. Az a lényeg hogy az illető hogyan él a saját világában. A műveltség persze szerintem csak egy szelete ennek, mert az emberek egyébként sokkal komplexebbek mint a lakásuk, de azért az esztétikai érzék sok mindent elárul. Ez már egyfajta kulturális érdeklődés, ami szerintem kapcsolódhat a műveltséghez.
Én úgy gondolom sosem voltam irigy, sose mértem más fejlődését, legyen az anyagi vagy szellemi, az én mércémhez, de a korral, egyre jobban zavar amikor az arcomba tolják kéretlenül, azt amire nem vagyok kiváncsi, és megpróbálnak rivalizálni. Ez legyen anyagi, erkölcsi, vagy bármilyen más témában. Az meg aztán végképp kiborít amikor valaki hosszú ideig nem jelentkezik, és amikor igen akkor is csak azért hogy felsorolhassa a dicsekvéseit. A rossz értelemben vett paraszti magatartás taszít. Nem tehetek róla. És ez nem azért van mert y-os a nevem, nem azért mert annyira iskolázott vagyok , hanem azért mert a környezetemben kiskoromtól kezdve meg volt egy szellemi színvonal, egy gondolkodási másság. Olyan is amit a rokonságomtól kaptam útravalóul gyerekként, és olyan is , amit felnőtté válásom, és az élettapasztalataim során rám rakódott.
Az emberi empátia számomra például nagyon fontos. Sajnos sokan félreértik ezt a fogalmat, mert az egyáltalán nem azt jelképezi hogy az ember mindenkivel jóba van, mindenkit elfogad maga körül. Nem csak avval kell empatikusnak lenni akivel állandó kapcsolatod van, hanem az empatikus hozzáállás lényegében mindennap ott kell legyen az életedben. Erre most egy példa jutott az eszembe. Egyik Killbear-i ottlétünknél részvett egy olyan házaspár is akinek a férfitagja súlyos szívbeteg volt már akkor is, és rá egy-két hónapra meg is halt. Viszont az a pár nap az életében amit velünk töltött fent a parkba, sokat adott ahhoz hogy bővítse a jó emlékeit. Jött velünk kirándulni, részt vett a programokban, persze az ő energia szintjén. Meglepődtem hogy pont olyan kritizálta ezt a helyzetet , mondván hogy” ne hogy már hozzá alkalmazkodjunk”, akit ugyanolyan ha nem nagyobb odafigyeléssel kellett beszoktatni a társaságba. Pedig ő még beteg sem volt. És ezek az emberek akik papolnak istenről, szeretetről, figyelemről, a másik megértéséről.
Nekem szerencsém van, mert Tibor ebben a látásmódban is partnerem. Sose veszekedtünk amiatt hogy egy embert másképp itélnénk meg. Valahogy hasonlóképpen jött át rajtunk a legtöbb felismerés. Ha néha nem is előbb, de utóbb mindenképpen találkozott a nézőpontunk. Ez a sok közül az egyik oka is annak, hogy több mint 40 éve együtt vagyunk. Biztos cheesy-nek hangzik, de mai napig is olyan kellemes érzések kerítenek hatalmukba iránta, hogy néha a világomat sem tudom. Idén lesz a 40. házassági évfordulók, és most áprilisba múlt 44 éve hogy együtt is élünk. Most így visszanézve látom hogy milyen hatalmas idő ez, és hogy mennyi szakasza is volt eddig a házasságunknak. A szeretet, az egymás iránti tisztelet, és megbecsülés mindig megvolt, de akkor is voltak nehezebb szakaszok is, ha nem is tartottak ezek sokáig. Egyértelmű, hogy egy harmonikus házasságért , olyanért mint a mienk is, megkell dolgozni. Nem jön magától, és nem jön könnyen. Főleg ilyen hosszú időn keresztül.
Ez most egy csendesebb szakasza az életünknek. Annyit vagyunk együtt, és egymásért, mint még soha, és ebben az időben így sokkal több odafigyelést is tudunk egymásra szentelni, mint előtte. Változtak az igényeink, és az is, ki hogy, és miben tud a másikon segíteni. Ahogy telnek az évek , és ahogy változik a fizikai kondíciónk is, sokkal jobban figyelünk egymásra, amire sajnos már szükség is van.
Az ember társas lény, s én remélem hogy alkalmunk lesz együtt még egy hosszú időskorra. Nekem a Tibor nem csak férjem hanem barátom, társam, jóban- rosszban. Olyan akire mindig is felnézek, aki humoros, aki mellett állandóan biztonságba érzem magam, és aki rengeteget adott ahhoz hogy olyan emberré váljak, mint amilyen most vagyok. Mondják hogy “nincs az az alázat ami a jól élt élethez sok lenne “, és ez így igaz a házaséletre is. Már nem kellenek nagy szavak, mert a szerelem, a felfigyelés a másikra, az egy pillantással a tekintetben , egy mozdulattal a másik felé, vagy éppen egy csenddel kezdődik. Más a dinamikája a házaséletünknek. Finomabb, kiműveltebb ha lehet ezt a szót használni rá. Lehet pátoszos ilyet mondani, de Tibor egy nagy szerencse az életemben, s bár nem vagyok hivő, mindig is úgy éreztem, hogy ő egy isteni adomány, azért amit elszenvedtem gyerekkoromba. Hiszek a balanszba. Imádom hogy van páron, mert én el sem tudnám képzelni az életem egyedül, magányosan. Erről egy idézet jut eszembe. „Az egyetlen ami kiűzheti belőlünk a magányt, az a másik szívverése a saját mellkasunkban”. – Bartis Attila – Vége-
Az egészség a legfontosabb, erre kell most nagyon odafigyelni. A gerincem most stagnál, igaz nincs olyan nap hogy ne emlékeztetne arra hogy vigyáznom kell vele. Talán még nem írtam de listán vagyok egy boka-lábműtétre. Sportkórházba lesz, és mivel előszőr odamentem nem mehetek az orvosom magánrendelésére, ahol valószínű már túl lettem volna az egészen. Nem értem ezt a rendszert mert még fordítva lenne benne valami, de így nem látom a logikáját. Ennek az osztálynak a főorvosa, Dr. Hegedűs Zsolt, a leendő egészségügyi miniszter, úgyhogy remélhetőleg én is hamarosan úgy fogok tudni táncolni mint ő az eredményváró estén.
Evvel a kis pozitív videóval zárnám a mostani bejegyzésem.
Itt a tavasz, itt a megújulás ideje. Éljünk vele.
A legjobbakat kívánom mindenkinek. ♥️
