Február vége van és végre úgy néz ki, hogy ránk köszöntöttek a kicsit melegebb napok. Az elmúlt hetekben vissza-vissza jött a tél, pedig előtte már egyre több helyen nyíltak a tavaszi virágok, tartósabban kisütött a nap is, egyszóval kezdett tavaszias hangulatom lenni. Ilyen hideg és csapadékos januárra, februárra nem emlékszem mióta itthon élünk. Az elmúlt hetekben néztük a téli olimpiát, és láttuk hogy még mindig Európa szerte a hegyeknél milyen hatalmas mennyiségű havazások vannak. Annyi emberéletet követelő lavina volt csak az Alpokban hogy a számuk rekordokat döntött 15 évre visszamenőleg. Mióta itt vagyunk Budapesten mindig azt mondtuk hogy szinte nem is éreztük meg hogy átmentünk egy telen, annyira hamar jött a tavasz az ősz után, de idén ez másképp volt.
Na szóval voltak napok amikor a sétánkat rögtön fedett helyre terveztük. Vettünk éves bérleteket több múzeumba is, így akkor és annyi időre megyünk, amikor, és amennyire akarunk. Tegnap a várba, a Nemzeti Gallériába voltunk. Nekem, mivel elmúltam 62 éves, 4500 forint volt az éves belépőm ami nincs 20 kanadai dollár. Egyszeri belépő kerül ennyibe, szóval érdemes évest váltani. Rengeteg anyag van a múzeumokban, amit egyszeri alkalommal úgyis képtelenség bejárni, vagy feldolgozni az ott látottakat. Én is már másképp nézem a műalkotásokat. Szeretek elidőzgetni egy-egy előtt.Leülni egy padra, elmélázni a látottakon, beleélni magam az adott időbe, engedni hogy a hatása átjárjon. Külön élvezem hogy a Tibornak ilyen nagy a művészet történeti ismerete mert rengeteg mindent tud még hozzáadni a látottakhoz, felhívja a figyelmem apró dolgokra, vagy csak mélyebben elemez valamit. Most érdekesség képen rákerestem mondjuk a Torontoi AGO-ra vagy a New York-i MOMA-ra , hogy ott mennyibe kerülnek az éves bérletek és meglepően olcsók ott is. Mondjuk a Art Gallery of Ontario, vagy a Royal Ontario Múzeum állandó kiállításai azért elég hiányosak, emiatt, megmondom őszintén a legtöbb látogatásomkor a szám széle mindig lebiggyent. Igaz ami igaz, a magyar múzeumok készlete, bár nagyon átfogó, mégis mérföldekkel levan maradva mondjuk egy-egy New York-i múzeum tárlatához képest. Most az állandó kiállításokról beszélek, mert az időközik nyilván ezt a hézagot nagyon jól pótolják itt Magyarországon.
Szerintem egyedül, partnerral vagy akár társasággal is remek kikapcsolódást nyújtanak az ilyenfajta vizuális élmények. Lehet jókat beszélgetni közbe, kitárgyalni kinek mi tetszik és miért, és talán ebben a folyamatban még jobban meg is ismerjük a másikat. Szívfájdalmam volt hogy soha nem tudtam rávenni a lányokat a lányos estéken hogy mondjuk egy múzeumba menjünk el együtt. Érdeklődés hiányában mindig elmaradt. Állandóan az asztal körül kötöttünk ki, ahol sokszor órákig nem volt más téma mint a gyerekeink, meg a munka. Ugyanaz a téma mint amiből kiakartunk szakadni arra az időre amikor együtt voltunk.
Ritkán jön elő bennem hogy valami is hiányozna jelenleg a kanadai életünkből, de múltkor megcsapott egynek a szele. Az elmúlt napokban hatalmas mennyiségű hó hullott le Toronto és az azt körülvevő régiók területén, ami komoly kihívások mellett, a feje tetejére állította az emberek napi rutinját. A szokatlanul intenzív havazás következtében az utcák nagy része nehezen vált járhatóvá, több főútvonalon és mellékutcában is jelentősen lelassult vagy szinte teljesen megbénult a közlekedés, megállt a légiforgalom. Iskolák zártak be, sok munkahelyen engedélyezték a távmunka lehetőségét, és számos programot, rendezvényt halasztottak el. Az üzletek egy része rövidebb nyitva tartással működött, míg mások ideiglenesen ki sem nyitottak.
Ismerem ilyenkor milyen érzés keríti az embert hatalmába, mert még mindig a zsigereimbe van, a több mint 30 évnyi kanadai tél minden mozzanata, érzése. Az ember reggel kinéz az ablakon és azt se tudja sírjon vagy nevessen, azt meg még inkább nem hogy hol is kezdje a katasztrófa elhárítását. A kijárati ajtónál, a kocsijánál, a növények tehermentesítésével, vagy csak hogy alagutat ásson hogy a kutyája kitudjon menni a reggeli pisiléshez. Magam előtt látom a Tibor elkeseredett arcát és ahogy szedi magára a ruha rétegeket, mert hideg is van, és egy órán belül biztos nem tud bejönni a lakásba. Leizzadás, káromkodás, reményvesztés és minden negatív csőstül jön.
Nézem a bejátszásokat ahogy az emberek keresik az autójukat a hókupacok alól, ahogy több száz ember áll a fagyos hidegben a buszokra várva, ahogy sílécekkel indulnak munkába, és még sorolhatnám.
Riporterek járják az utcákat és kérdeznek meg embereket, mit szólnak ehhez a nagy mennyiségű hóhoz, milyen a hangulatuk, hogy vészelik át a következő napokat. És az emberek válaszolnak. Többségébe kedvesen, mosolyogva. Mindenki elfogadja azt a tényt ami ellen úgysem tudnak tenni, és próbálják a szép oldalát nézni.
Ez a pozítiv attitüde nagyon hiányzik itt nekem.. Ott a nehézségek ellenére is a hangulat meglepően kellemes. Sokan igyekeznek a helyzet jó oldalát meglátni: a közösségi médiát ellepték a havas képek, hóemberépítések, szánkózó gyerekek és kutyákat sétáltató emberek fotói. A szomszédok segítik egymást a hólapátolásban, autók kitolásában, és gyakoriak a baráti beszélgetések az utcákon, miközben együtt küzdenek meg a hóval.
Itt mindenki panaszkodik, morgolódik, és senki se tenne egy hólapáttal sem többet a maga területén kívül. Nem mondom hogy nem jobb a hozzáállás mint 20 évvel ezelőtt volt, de az emberi humanitás még nagyon messze van egy kanadai, vagy japán átlagtól.
A másik ami itt ritkán lelhető fel, főleg mostanában, az politikai viták intelligenciája. Olyan rettenetes szintű a magyar politikai megnyilvánulás, és olyan elánnal folytatódik hogy teljesen leszívja az agyam, a lelkem. És ami itt megy most a választások előtt az már mindennek a csimborasszója. Egyszerűen a béka feneke alatt van a politikai kommunikáció, úgy erkölcsileg mint tartalmilag. Amennyire büszkén hallgattam Mark Carney kanadai miniszterelnök Davos-i történelmi beszédét, olyan szégyenkezve értesülök Magyarország miniszterelnökének most már mindennapos hazugságairól. Carney beszéde mutatott némi fényt a folyosó végén. Politikusként nyilván ő sem tökéletes – de most legalább magára vette a higgadt, megfontolt, történelmi szerepét, és elgondolkodtató, jó tanácsokat adott vezető világpolitikusoknak. Az utóbbi hónapokban a magyar tv csatornákat egyáltalán nem nézem, a Facebook-t nagyon ritkán, akkor is félve nyitom ki, de néha így is szembeszaladnak velem a hírek. Ami itt megy mentálisan teljesen lemerít mert a politikai közélet, az állandó konfliktusra, felháborodásra van építve. Rengeteg energia megy el olyan dolgokra amikre napi szinten nincs rálátásom, plusz a hírek, komment háborúkba viszont nagyon könnyű beleragadni. A több mint három évtizednyi kanadai tartózkodásuk alatt az öt ujjamon megtudom számolni amikor családi vagy baráti társaságba szóba került a politika, vagy a politikai identitásunk. Itt tényleg látom hogy a politizálás komolyan rombolja, és befolyásolja a kapcsolatokat, vitákat, feszültségeket szül. De nem csak ország szintű a politizálás hanem világméretű is lett, mert olyan dolgok történnek amik felett nem tud csak úgy elsiklani az ember. Itt van például a Trump effektus. Borzasztó kiábrándító látni ahogy ez a nagyra nőtt, sárga arcú majom, mint egy beképzelt óvodás, mit zagyvál össze napról- napra. Az embert elfogja a szekunder szégyen: tényleg itt tart az emberiség 2026-ban? Hogy egy ilyen ember vezet egy világhatalmat? A legnagyobb szégyen hogy őt a mai társadalom termelte ki, és emelte magasba. Amennyire sikk volt felnézni az USÁ-ra , mára szinte már sok szempontból blamázs amerikainak lenni.
Mint írtam elmúltam 62 éves. Nincs mese elkell fogadni hogy az ember belépett az idős korba. Próbálom keresni a szavakat erre amik nem olyan mellbevágóak, mert van itt minden az aggkortól, az öreg korig, bár az angol Oxford dictionary a középkorúság életszakaszát 45 és 65 év közé teszi. Tény hogy már a második éve kapok az önkormányzattól pénzutalványt, és egyéb ajándékokat mint most karácsonykor is. Jól esik, de mindig emlékeztetve vagyok hogy elmúltam 60.
Mondjuk ha belenézek a tükörbe már nem mosolyog rám az 40- 50-es éveim ragyogása. Elkezdett hatni a gravitáció( még a fülünk is nő :), máslett a bőröm, az alkatom, a mozgásom, az energiám, és a tartásom is. Valahol olvastam hogy általában a nőknél két nagymértékű és látványos öregedés van, ami a 45 és a 60 éveseknél a leghatványozottabb. Hát nem tudom nekem a 45- ről csak jó dolgok jutnak az eszembe. Életem csúcsévei voltak. Imádtam a nőiességem, a kiteljesedésem úgy fizikálisan mint szellemileg, lelkileg. Egyensúlyban, harmóniában voltam magammal és a környezetemmel. Most 62 évesen teljes szétesés, és bár reménykedem hogy lesz ennél még jobb is, de egyenlőre nem igen tapasztalom. Valahogy az ember teste kezdi feladni a funkcióit. Szép lassan, de biztosan. És ha valami sérülés ér minket fizikálisan, már az biztos hogy a regeneráció is hosszasabb lesz, és sose fogunk tudni visszaállni 100 % ra. Valamit mindig elvesztünk magunkból.
Egyedüli pozitívum ami most hirtelen eszembe jut, az talán a nyugalmasabb élet. Hogy higgadtabban tudom a mindennapokat szemlélni magam körül, hogy már nem zökkenek ki minden fisz-fasztól. Néha persze igen. Itt volt éppen a múlt hét.
Feltörték a web oldalam, viharosra sikeredett a lakógyűlés, volt egy -egy politikai poszt ami az algoritmusok miatt feljött mondjuk a tavaszi divat posztok közé, és megborzadva láttam, beszerzések amik nem sikerültek, jeges utak amik miatt nem tudtunk vidékre menni, kibaszott nagy kátyúk az utakon… na és még sorolhatnám. Az ilyen apróságok magukban nem okoznak gondot de amikor csőstül jön akkor lehengerli az embert. Azt mondják viszont hogy érdemes az embernek dolgoznia azon hogy megtalálja a lelki egyensúlyát, mert tulajdonképpen ugyanannyi energiába kerül lenyugtatni magunkat, mint felidegesíteni. A problémák többsége általában lokációs, helyhez kötött. Ezért is jó ha utazunk mert avval kicsit másvilágba tudjuk magunkat tenni, anélkül hogy instantly megoldottuk volna a problémát. Lehet mire hazaérünk a probléma már nem is bír akkora elánnal mint mielőtt elmentünk.
Most kiírtam, listáztam azokat a magyarországi kastélyokat, kastélyparkokat, várakat, amik látogathatók, és nem magánkézbe vannak. Már voltunk jó párba de még bőven van ahova szeretnénk elmenni a közeljövőben… Kellemes 1-2 napos programok. A NÖF ( Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság) oldalán megtalálhatók azok amik fellettek újítva. A belépők nem drágák, ( nekem itt is már felár) és minden kastélyban van lehetőség túravezetésre is, ami azért is jó mert abban a egy -másfél órában annyi extra információt , érdekességet, kulisszatitkot tud meg az ember, amit lehetetlen ott helyben elolvasni vagy fel sincs tüntetve. Szinte mindegyik helyszínen a kiállítások interaktívak is, így a legtöbbet lehet kimazsolázni az adott helyről. Nekünk különösen tetszenek ezek a programok mert mindegyik kastélyhoz hatalmas kastélypark is tartozik, így nem csak a benti hanem a kinti program is megvan. Csodalatosak ezek a parkok, nem csak a nagyságuk miatt hanem nagyon sok igazi angolparknak van megtervezve, és kivitelezve, hatalmas ősfákkal, különleges növényekkel. Két hete Dégre, a Festetics Kastélyba mentünk. Bent előszőr becsatlakoztunk egy éppen induló tárlatvezetésre, aztán kimentünk a parkba mert éppen sütött a nap, kellemes idő volt. Még minden szürke kint a természetben, csak az örökzöldek zöldek, de még azok sem tavaszi -nyári pompájukba. Viszont a víz, az állatok, a színek, a harmónia, és a hatalmas rendezett kertek, a kinti egyéb épületek még önmagukba is egy külön program tud lenni, ami ingyenes.Komoly tervezőmunka eredményeként a parkban három vízfolyást duzzasztottak fel. Az ez által mesterségesen létrehozott tó szigetén áll a mesébe illő németalföldi stílusban épült vöröstéglás Hollandi-ház, amely igazi kuriózum hazánkban. A házikót 1891-ben egy korábbi épület helyére emelték, még Festetics Pál idején. Előtte egykor svájci tehenek legelésztek, hiszen a földszinti rész tehénistállóként szolgált. Az emeleten a tüdőbeteg Festetics Andorné számára alakítottak ki egy berendezett lakosztályt, ugyanis azt tartották, hogy az istálló ammóniatartalmú levegője és a frissen fejt tej jót tesz a betegnek. A szigetet a kastély felől csak egy dróton áthúzható csónakon lehetett megközelíteni, ma már egy fahídon sétálhatunk át az elbűvölő Hollandi-házhoz. Hát ez mint csak egy kis kuriózum a kerthez.
Imádjuk a road trippeket! A spontánokat méginkább. Az életben ugyanis sosem azok okozzák a legnagyobb örömöt amit annyira beterveztünk, vagy vártunk, hanem azok amik ott rejlenek a spontán mindennapokban. Autóval menni valahova sokkal érdekesebb, mert többet lát az ember, mivel nem csak a helyszín szórakoztató hanem az út is oda. Dégre, az M7-ről letérve, vagy 30 kilométeren keresztül olyan kis út vezetett amin még keresztsáv sem volt. Jobbra balra gyönyörűen megművelt gazdasági területek, szántóföldek, nekem mint fotózó csodás anyag. Megérintettük Tác-ot is, de nem mentünk be mert már késő volt. A Tác táblánál rögtön beugrott a Gorzium neve, gondolom mivel közel van Székesfehérvárhoz ahol gimiben jártam, és többet tanulhattunk róla. Gorsium-Herculia Magyarország egyik legjelentősebb római kori romterülete.Az Újonnan épített kiállítótérben vannak állandó és időszaki tárlatok, és van nagy területű régészeti park is. Ez majd egy másik napi program lesz valamikor.
Szóval bőven van látnivaló itt Magyarországon is, de most már hiányzik megint egy kis más kultúrára, más országjárás.
Éppen a napokban egyeztetjük az Alexékkal a tavaszi programokat. Jönnek áprilisba előbb Spanyolországba 2 hétre, aztán Hollandiába találkozunk a rokonoknál, és onnan együtt jövünk haza autóval, és itt lesznek ismét Magyarországon is 1-2 hetet. Azt már látom hogy zsúfolt lesz az április-májusunk. Remélhetőleg nem jön semmi extra közbe és eltudunk úgy menni ahogy tervezve van.
Választásokra természetesen itthon leszünk. Nagy a nyomás, én fizikailag vagyok már rosszul, nem bírom kinyitni a híreket sem, mert minden napra akad egy-két horror sztori. Erkölcsileg olyan pöcegödörbe tették magukat a Fideszesek hogy szinte nem hiszem el hogy 4 éve még rájuk szavaztam. Én egyenlőre nem tudom elképzelni hogy ők nyerjenek, hiszen olyan nagyszámú most már a népelégedetlenség, de minden elképzelhető. Érdekes hogy a napokban több emberrel találkoztunk akik Fidesz szimpatizánsok. Igaz kulturáltan beszélgettünk egymással, mert értelmes emberek, de nem követik a híreket, nem tájékozódnak. Pedig nekik kéne. Na nem az M1, M2 -ön hanem a független sajtón, youtube csatornákon, podcast-eken. Nyílván érezhető hogy azért a Fideszre fognak szavazni mert a munkájuk függ tőle. Olyan ágazatokban, területeken vannak amit a kormány támogat, ahova sok pénz, fejlesztés megy, és mivel ők is élvezői ezeknek a kiemelt területeknek úgy anyagilag, mint kapcsolatrendszer szintűen, érdekük tehát hogy ezek megmaradjanak.
Pont Dégen a kastélyba néztem, hogy kivan egy tábla téve, amin az olvasható hogy a kastély felújítása a Lázár János által vezetett Építési és Beruházási Minisztérium által lett befejezve. Ez mind nagyon szép és jó. Tudjuk hogy az Orbán kormány alatt rengeteg fejlesztés történt az országba ami más szintre emelte Magyarországot a térképen. DE!!!! Ügyes fiuk. Lázárnak is van egy két palotája, tucatnyi műemlékvédelmi épülete, csak amiről én tudok Budapesten, a többit már nem is sorolom. Annyit loptak hogy ez már valami hihetetlen. Kérdem én!? Vajon mennyivel több felújított és nem kisajátított kastélyunk, ingatlanjaink lenne ha ezek nem lopják el, és az uniós pénzek nem az ő zsebükbe vándorolt volna?
Itt jut eszembe ha valakinek rossz napja van, vagy csak éppen padlót fogott egy pár órára és sehogy sem tudja a nyugalmát megtalálni, javaslom egy két AI-os video, zene hallgatását. Tudom most az AI elég megosztó, én is csak szórakozásra használom, de arra nekem tökéletes. Annyira leköti az agyat, hogy egyszerűen nem lehet másra gondolni mint kellemesre. Mintha egy buborékot fújna az ember maga köré. Elárasztják a szemét a szebbnél szebb színek, formák, témák, történetek. A zenék csodásak, a szövegek még inkább. Olyan sűrűn jönnek szembe a gyönyörűbbnél gyönyörűbb dolgok hogy pislogni sincs idő. Egyszerűen nem lehet nem élvezni. Sok AI-os művész van fent a neten, én is követek egy párat amik nagyon tetszenek. Ezek közül egyet felteszek ide is. Megtalalható több szár video a Youtubon is, de lelehet tölteni már a zenéket a IMusic-on is. Ajánlom mindenkinek. Kizökkenti az ember a hétköznapokból.
Tibor nagynénjével a fejlemények most pozitív irányt vettek. 3. hete jár a demens klubba, és szerintünk nagyon jó hatással van rá. Keretet ad napjainak, rendszert a mindennapjaiba, társaságba van, ahol megfelelően foglalkoznak vele. Hozzák -viszik, kétszer kap meleg ételt amíg ott van, szóval nekünk is sokkal könnyebb így. Voltunk egy “szülői értekezleten” ahol nagyon hasznos információkra tettünk szert, szívetmelengetően kedvesek a szakemberek, megnyugtató hogy mennyire értik a dolgukat, és rettentő jó érzés hogy a mi oldalunkon állnak. Ők pontosan tudják mivel kell szembenézzünk, és maximálisan a segítségünkre vannak jó tanácsokkal, figyelem felhívással az elkerülhetetlen intézkednivalókra.
Ui: Próbálom rendbe tenni a web oldalam, de ez időbe telik. Még mindig sok hibát találok, van olyan poszt a recepteknél amit teljesen ujra kell szerkesszek mert eltűntek a képek, vagy éppen a recept leírás. Én autodidakta módon tanultam a web oldalam szerkesztését, és ugyan büszke vagyok hogy egyáltalán sikerült létrehoznom egyet, de még rengeteg minden van amit nem értek, vagy nem helyesen értelmezek. Mivel egy web oldalt állandóan fejleszteni kell, ugyanúgy mint ahogy a telefonokat update-ingelni, de itt ezt nekünk kell manuálisan megcsinálni, és a mindig új és mégújjabb web felesztők között nagyon nehéz kiismernem magam mert nem tudom mi a fontos és mi az ami csak nehezíti a működését. Szóval nem vagyok IT-s.
Egy idevágó idézettel és egy könyvajánlattal zárom soraim:
“Bármilyen érthetetlen, mégis valahol érthető. Csak tudnám hol van ez a valahol.” Forgách András : Élő kötet nem marad
©2025 GeorgiaBitay
Design by Themeshift.
