Mára mást programot terveztem, de esik az eső, egyedül is vagyok, s talán így ezt kihasználva, áttudok futni ezen a bejegyzésen ma az elejétől a végéig. Rég írtam, tény és való.
A Május nálunk az ünnepek sorozata. Kezdve rögtön a két anyák napjával. Ehhez nem én ragaszkodom hanem Tibor, mivel az egyik gyerekünk Magyarországon született, a másik Kanadába és a két országba, két különböző időpontba van Anyák napja. Két gyerekkel, 35 év alatt, volt már alkalmam egy párat megélni ilyen-olyan síkon. A témával kapcsolatosan idéznék Orvos Tóth Noémitól aki olyan egyszerűen, de szépen megfogalmazta, min is kell átvergődjünk lelkileg ezen a napon, mert a legtöbbünk biztos vagyok benne, hogy alkalomadtán odakap a szívéhez amikor előtörnek az emlékei. Néha mindannyian megéljük a magasságokat és a mélységeket, még a virágillatos, ágyba hozott reggelik közepette is.
és akkor az idézet:
“Anyák jönnek, anyák elmennek. Anyák születnek, anyák halnak.
A két végpont között vannak, ahogy lenni tudnak.
Kik adnak, kik elvesznek, kik szeretnek, kik eltolnak, kik ölelnek, kik bántanak, kik melegek, kik hidegek, kik lágyak, kik kemények. Magunkat mi mind belőlük gyúrjuk össze,
aztán leszünk, ahogy lenni tudunk. Nyomuk itt marad.
Anyák jönnek, anyák elmennek.
Legyenek áldottak, ha jól és jót adtak, és
legyünk erősek, ha ránk sok terhet raktak.”
Egy biztos, az anyaságot tanuljuk életünk végéig. A lényeg, ha nem is vagyunk tökéletesek, de csak haladjunk, tanuljunk a hibáinkból, tudjunk fejlődni benne, és próbáljuk kitölteni a gyerekeink és a közöttünk lévő, néha szakadékokat is, amik különböző életszakaszokban, különböző élethelyzetekben adódnak. Mi sem vagyunk tökéletes szülők de legalább igyekszünk afelé, és feltétlen törekedünk arra hogy a hibáink ellenére, szülőségi utunk során, a legkisebb negatív lelki nyomot hagyjuk a gyerekeinkben. Ismerős amikor mi állandóan azt hallottuk hogy ” na ne hogy már lelki sérült legyél?! ” Hát és igen, …..azok lettünk. Nincs olyan hogy mindig minden szép és tökéletes, hogy nincsenek súrlódási felületek, de a szülők feltételnélküli szeretete sok mindenre gyógyír. Már akiben kialakult ez a képesség. Én úgy gondolom hogy egy szülő-gyerek kapcsolatában mindig a szülőnek kell elől járni a jó példával, akármit is hozott magával az ő gyerekkorából. Ki az aki nem akarna jobbat a gyerekének mint amiben neki része volt? Nem lehet az ok az ellenkezőjére hogy ha éppen nem is volt ideális egy szülő élete, hogy ne akarjon jobbat, és ne szeretettel és megbocsátással legyen a gyereke iránt. Ezt viszont nem lehet tanítani, ezt érezni kell. És hát van aki érzi, van akibe még nem is pislákol ez az emóció. Kaptunk mi is bőven a halálos ölelésekből.
Egyet tudok, hogy mi mindig , mindenáron arra törekedtünk, és tesszük ezt a mai napig is, hogy a gyerekeink egy sokkal szeretetteljesebb, kiegyensúlyozottabb, családiasabb környezetbe éljék az életüket mint ami nekünk a Tiborral megadatott. Néha nagyon nehéz átvergődjünk a saját határainkon, ledobni a belénk súlykolt dogmákat, de megéri amikor az ember őszinte bocsánattal van a gyerekeihez. És ezért bármilyen jóleső, szívet melengető érzés a gyerekeinktől a felköszöntés, mindig ott van a tudatunkban az anyáinktól elszenvedett traumák, fájdalmak, csalódások emlékének tömkelege. Ez már nem fog megváltozni, ezért próbálok a sok szépre emlékezni Anyák napján, hiszen annyi édes, szívet melengető felköszöntésbe volt részem amikor a gyerekek kicsik voltak, és most ismét amikor felnőttek, olyan valamit kapok, aminek a melegsége a szívem legmélyebb csücskébe is eljut.
Ez a kép nem rég akadt a kezembe. Alex szülinapjára kerestünk képeket, akkor még nem volt digitális. Ez azon a napon lett megörökítve amikor hazavittük a kórházból. Éppen letettem az ágyra és barátkoztam vele. Ugyanúgy ahogy anyósom is velem. 🙂 Persze ez a pillanat evvel a grimasszal akkor nevetséges volt, de mégis jól tükrözi a valóságot. Az a fogcsikorgató elfogadási kényszer, még ilyenkor is jelen volt, amikor egy új pirinyónak helyet adtunk a családba. Hogy az igazság kerek legyen elkell mondjam hogy örültem akkor, hogy ha már a Fanni megszületésénél és a felcseperedésénél nem is volt jelen legalább az Alex születésére kijött hozzánk Kanadába. Úgy tervezte hogy szülés előtt két héttel érkezik és segít az utolsó hetekben felkészülni a második gyerekre, de úgy alakult hogy két héttel előbb szültem és ő éppen a repülőn volt, amikor én a szülőszobába, szóval mire talajt ért, már az Alex is megszületett. Én élveztem hogy ott van, hogy segít abban amiben tud, hogy osztozunk az örömökben, mégis azt mondta egyszer hogy ő sosem érezte magát jól velünk, akárhányszor kijött Kanadába. Nem tudom miért, én ezt teljesen másképp éltem meg. Ha még tényleg igaz lett volna, és nem csak az elkapott dühe vagy elkeseredettsége vezetett volna egy ilyen megnyilvánulásra, akkor is szerintem ilyet abszurd mondani, mert ilyenekkel ejt egy szülő mérhetetlen mély sebeket a gyerekének és annak családja lelkébe. Ezt nem lehet csak úgy kiradírozni a gondolatainkból, ennek következményei vannak akármennyire is nem akarjuk.
Május 14.-én volt az Alex 28. születésnapja. Ashli kérte hogy ne itt nálunk hanem náluk ünnepeljünk mert meglepetéssel készül. Annyira jó volt látni amilyen izgalommal, apró részletekre kiterjedően, szívet melengetően hangolódik az Alex megérkezésére. Aztán az Alex reakciója olvasztotta meg a szívünket, avval ahogy értékelt mindent, amilyen boldognak láthattuk, ahogy minden pillanatban látszott mennyire szeretik egymást. Úgy alakult hogy az Ashli legidősebb lánytestvérének, Linzinek is ezen a napon van a születésnapja úgy hogy összeállt egy családi video call és így ha ilyen étteri formában is de együtt tudtuk énekelni nekik a Happy Birthday-t, Budapestről, Vancouverből, Torontoból, Okanawából, és Orlandóból, ugyanis a család ezen a napon a világ minden táján, szanaszét szóródott. Olyan volt a beszélgetés mint egy szervezett káosz, de mégis annyira jó érzés amikor egy család kiteljesedik, amikor többen, többhelyről, de ugyanaz a szeretet áramlik mindenki felé. :).
Érdekes kapcsolatom van az Alexel. Derzel Washington mondta egyszer hogy “A mother is her son’s first true love; a son is his mother’s last true love.”
Lelki síkon Alex az én kis mini me-m. Rengeteg hasonlóság van közöttünk, de ő sokkal de sokkal nyugodtabb temperamentumu mint én, és mivel annyira egymásba látunk, ő az aki a legjobban megtud nyugtatni, bármilyen témában. Pedig hát ilyen téren a Tibor se semmi. Már kiskorába, az iskolába is felfedezték a tanárai hogy nagy képessége van a problémás helyzetekben is jó, célravezető megoldásokat találni, egymásnak nekieső gyerekeket választott szét csak szóval, vagy bullies problémákat oldott meg. A kommunikációs készsége annyira fejlett volt már akkor is, hogy el is küldték volna egy nyári táborba emiatt de már megvolt a Magyarországi repülőjegye, ez így kimaradt. Bármilyen munkába dolgoztott eddig , mindenki megvolt vele elégedve, nem csak a teljesítményével hanem ahogy emberileg viselkedett. Ennek köszönhető hogy pl, itt is 5 hét internship után felvették egy film Company -hez dolgozni. Ámulatba ejtő hogy milyen fiatalon kialakult már benne az a képesség ahogy a mindennapokban keresi az apró örömöket, és próbálja kihozni a lehetőségekből a legjobbat, hogy hogy tud kis dolgoknak is örülni, és hogy semmit nem vesz természetesnek. Most hogy itt élnek a közelünkben , nagy ajándéka ez az életnek felénk. Nem tudom meddig lesz így, hiszen állandóan tervezgetnek, utazgatnak, és nagyon rugalmasan alkalmazkodnak a lehetőségekhez. Ők a Városliget egyik oldalán laknak , mi a másikon, közel egymáshoz, elég sűrűn találkozva így. Nagymamájék lakása most nekik tökéletes hely a lakhatásra, mert jó helyen van és teljesen fellett újítva. Nekünk nagyon jó érzés hogy segíthetünk, nekik meg hogy jelenleg egy pár gonddal kevesebbel kell megbírkózniuk. Az a lakás olyan mint egy szerelmi fészek. Itt éltek Tibor apai nagyszülei, ők akikről csak szuperlatívuszokba tudok beszélni, akik annyi jót, és szeretetet adtak nekünk, egyedül a családból, hogy életünk végéig hálásak lehetünk nekik ezért. Bárcsak még élnének és lehetőségünk lenne ha csak morzsányit de visszaadni abból a feltétel nélküli szeretetből mint amit mi kaptunk tőlük. Tibor apja és nagynénje is ebbe a lakásba született és Tibor is itt élt 5 éves koráig. Aztán mi is itt éltük Tiborral, életünk első közös 4 évét, akkor még a nagymamájékkal, és most az Alex az Ashlivel, amikor már a nagymamáék nem élnek.
Néha elgondolkodom vajon hogy alakult volna az életünk ha mi is hasonlóan kezdhettük volna a fiatal éveinket, és nem egy 39 nm-es lepukkant, tanácsi VIII.kerületi lakásba, úgy hogy látástól mikulásig dolgoztunk és sehogy se jutottunk előbbre. A lakás használatát anyósómék „nagylelkűségének” köszönhettük, ami valami kijátszás útján, úgy ahogy az akkori időkben lenni szokott, 200 ezer forintért került a mi használati tulajdonunkba. Abban az időben amikor anyósom élettársa egy éjszaka alatt elkaszinózta ezt az összeget , vagy esetleg a lóverseny pályán hagyta, vagy anyósom simán elköltött ennyit pár hét alatt cipőkre. Na de rossz irányban mentem mert azt vallom végül is, hogy mindenki a saját sorsáért felelős, annyi a miénk amennyit megkeresünk magunknak, igaz a segítség sosem árt, főleg amikor a legnagyobb szükség van rá, és a leginkább tenni tudnának az érdekünkbe a közvetlen rokonok. Emlékszem hogy még a konyhai mosogatón is összeráncolódott anyósom homloka, mondván hogy minek az nekünk, ő is falicsapos lakásba nőt fel. Na ez az amiből menekültünk és soha nem bántuk meg. Ez a mentális , az élethez való hozzáállási különbség ami a mai napig is betonfalként áll közénk.
Gondolkodtam hogy kitegyem e ezt a képet, mert ránézve nem egy olyan helyszín mint amivel dicsekedni lehetne. Mégis ez a hely ahol előszőr csak kettesbe élhettünk a Tiborral, ahova a Fannit hazavittük a kórházból, és ahonnan kimentünk Kanadába úgy hogy mindent magunk után hagytunk. A házat akkor teljes renoválásra ígérték, de valóban ugyanúgy áll a mai napig is. Legalábbis egy éve mikor megnéztük még így állt. Ez az ablak volt a nappalink ablaka, és kb. a lakás szélessége is ennyi volt. Persze belül egy kellemesnek mondható kis zúg hangulatát adta, mivel igyekeztünk a legjobbat kihozni belőle, de azon semmi nem változtatott hogy a pince alulról húzta ki a meleget, hogy bár nekünk külön fürdőszobánk volt, de a házba még nem mindenkinek, így voltak közös Wc-k is az udvarba, és még sorolhatnám a kommunista lakhatások kincses ládáját.
Na de hagyjuk a múltat, foglalkozzunk a jelennel. Múltkor halottam hogy az ember agya egocentrikus és ha dicsérnek, vagy valami jó ér, akkor az ember agya adrenalint termel ami 5 !!!percig van a szervezetben , de ha szídnak vagy rosszak a gondolataid akkor a hormonok miatt ezeknek a negatív hatása 2 óráig is benned maradhatnak.
Jelen pillanatban nagy figyelem hárul a közelgő választásokra. Én aki a politikával még köszönő viszonyban sem voltam kint, úgy látom itt egyre inkább a mélybe ránt. Egyszerűen ha valaki törődik a hazája , a jövője, a gyerekei jövője sorsával az nem tud kibújni alóla. Nem titok hogy számunkra a Magyar Péter jelenség egy olyan alternatíva ami reményt ad a jövőképünkbe. 2022-ben Fidesz szavazók voltunk mert ugyan sok minden nem tetszett a politikájukba, de a bal oldal felvállalhatatlan volt, és a mai napig is az. Úgy érzem hogy valahol megvoltam vezetve mert kintről annyira más minden, de itthon az élesbe amikor már az ember maga mögött tud 1-2 év tartós itt lakást, és megannyi tapasztalatot az élet apró dolgairól is, szóval sok mindent máskép lát. Szinte a teljes bal oldal nem tanul a hibáikból, és a megnyilvánulási formájuk olyan primitív a mai napig is, hogy egyszerűen elképesztő. Még a Momentumosoknál Donáth Annába látok némi kiteljesedési reményt, és megkell mondjam hogy a kerületünkben a Momentumos Soproni Tamás is nagyon jó munkát végez, úgy hogy mi biztos rá szavazunk mint kerületi polgármesterre. Nincs nagy felhozatal a főpolgármesteri jelentkezők közül sem, így valóban a 3 közül a legkevésbe károsat igyekszünk bejelölni, úgy hogy kicsit úgy érezzük magunkat mint most sok millióan az Usá-ba ahol a két idióta közül kell választani. Én még ezt viccnek se hittem volna el, most meg ez a valóság. Atya ég ! Hova haladunk ha nem a teljes megsemmisülésünk irányába.
Magyar Péter berobbant a közéletbe, a politikába, és pillanatok alatt rengeteg ember szimpatizál vele, érzi az ő általa megfogalmazott gondokat valósnak, és sajátjának. Nyilván egy előny hogy olyan helyről jött ahol a mélyébe látott a dolgoknak, amik most felszínre kerültek, és bár sejtése volt ezekről az embereknek, de nem ilyen pontossággal. Hihetetlen tudású, energiájú, ambiciózus , jó megjelenésű, közvetlen embert sodort elénk az élet, akit most én is vállszélességben támogatok. Kint voltunk eddig minden Budapesti beszédjénél, és rég éreztem akkora energiát, emberséget, odafigyelést, szeretetet a tömegben mint akkor. Hihetetlen volt látni ezt a sok fiatalt, és hogy nem igaz hogy őket nem érdekli a politika, hiszen a jövőjükről van szó, csak eddig nem volt olyan alternatíva ami mellé állhattak volna. Minden korosztály, mindenfelől jelen volt.Tudtam hogy a legtöbb, és legnagyobb média platformok kormánypártiak, hogy nincs szólásszabadság és kiteljesedett demokrácia, de azt nem gondoltam hogy ilyen nagy a baj. Most hogy potenciális ellenfélnek látja a kormány, a Fidesz, Magyar Péter személyét és a tömeget akik mellé álltak, olyan szintre mentek lejárató kampányként ( persze a mi pénzükből) hogy gyomorforgató. Én őszintén nem is gondoltam hogy ilyen dolgok megtudnak történni, de sajnos nap mint nap látom azt a sok mocskosságot ami ilyen olyan formában elém kerül. Mert hát ugye a szél összefújja a szemetet.
A Fidesz rengeteg szavazót szerzett a külföldi magyaroktól, de én mióta itthon élünk, teljesen másképp állok ehhez. Szerintem csak az tud érdembe szavazni aki itthon él a mindennapokban. Egyszerűen másképp nem lehet a színfalak mögé látni. Az ország szép, a magyar emberek többsége jó , de ez az ország többet érdemel. Reméljük hogy lesz egy pozitív változás , és bár nem megyek túl messze a jóslatokba , de megérdemelnénk már egy olyan vezetést, ami emberközelibb és amiben segítségünkre lehet abban hogy egy békés, élhető országunk legyen, ahol stabilitás és kiszámíthatóság uralkodik, egy inspiráló jövőképpel.
Most erről nem is írnék többet, csak annyit hogy Junius 8-án termeszétesen mi is kint leszünk a Hősök terén, és 9-én elmegyünk a választásokra is.
Elérkezett a limonádék szezonja, és hát itt tobzódhatunk az ízekbe. Itt ezt a fogalmat kimaxolták az biztos. Olyan kreációkkal találkozunk hogy az álunk leesik. Valószínű aki ezt szokta meg annak nem tűnik fel, de mi Kanadába limonádé címén csak egy szódát kaptunk, max két citromkarikával …..bárhova mentünk. A tavasz még tombol, a természet ilyenkor a legszebb, a legüdébb, és most ez az aránylag sok csapadék csak segít ennek kiteljesedésében. Nincs még kiszáradva semmi, mindenhol a virágok tömkelege, és sokszínűsége. A zöldek hamvasságát és makulátlan új hajtásait nem írja felül semmi. Pár nap és kinyílnak a hársfák is de már most lehet néha érezni egy- egy helyen az illatukat, ami itt pl. a Ligetet teljesen átitatja majd. Most mindenütt a városba fesztiválok, piknikek vannak. Hétvégén Rozália borfeszival a Ligetbe, a Millenálison étel fesztivál, Margitszigeten 3 napos könyvfesztivál kezdődik, mindenfajta kulturális rendezvénnyel. Elkezdődtek a Jazzfesztiválok is, minden héten máshol, egyszóval él, pezseg Budapest, és gondolom a vidék is. Balcsira megyünk, s ilyenkor visszük a pirinyót is. A helyzet vele változatlan, 3 hét és 15 éves lesz. Tündéri még mindig , de sokszor úgy érzem hogy 60 évesen újból kisgyerekem van. Főleg a megkötöttség, helyhez kötöttség miatt néha magamba reklamálok, de őszintén nagyon örülök hogy még velünk van, bármennyire is nem könnyű.
Tibor beleásta magát a festészetébe, most 3 napig pl. a Műtárgyak éjszakája miatt reggel 10-től este 10 -ig a stúdióba van, de jön-megy, intézkedik. Végre megint avval foglalkozhat amit szeret, amiben kiteljesedni tud, még akkor is ha ehhez semmi hátszelet nem kap.
Én kicsit jobban érzem magam, lelkileg legalábbis. Endokrinologushoz kell járjak mivel a hormonháztatásom teljesen felborult és végre megtalálták miért nem tudok fogyni. Nem örülök neki, de legalább nem érzem magam hülyén. Kaptam új helyen, és új lábbetétet ami jelentősen javította a derékfájásaim, a baj csak az vele hogy a legtöbb cipőmbe nem tudom hordani, és így nem tudom kiteljesíteni a táska-cipő szerelmem. Gyógycipőbe nem vagyok még hajlandó járni, így marad az a pár amibe hordani tudom. Mindesetre számomra az a lehetőség megszűnt hogy online cipőt rendeljek, de a személyes vásárlások is csak idegölők, mivel a legtöbb cipőbe az eredeti betét nem kivehető, így nem tudom cserélni, vagy ha esetleg igen, akkor is a belső tere miatt mégsem kényelmes. Jönnek velem szembe a szebbnél szebb cipők és nem tudom megvenni. Hmmmm. Néha reggel belenézek a tükörbe, és halkan csak ennyit mormolok, -na lássuk ebből ma mennyit tudok kihozni -. Ez is egy állapot , és ha szerencsénk lesz akkor egy elég hosszú folyamatnak nézünk elébe. :).
Hétvégén Ashli születésnapja, és pár nap múlva mennek 2 hétre Japánba. Utána az Ashli szülei jönnek ide, és ha a mindenható is úgy akarja akkor mi is eltudunk egy kicsit szökni távolabb Budapesttől. Szóval előttünk a nyár, a jó idő, a bekuckózás helyett a kimozdulások időszaka. Ne felejtsük, az élet szép, a mi kreációnk!
Lehet megyek, lehet jövök, egy biztos , jővő hónapban veled ugyanitt.
ui: Rengeteg fotóm van, de ide a helyfoglalás miatt lekicsinyitve érdemes betenni, az meg aztán egy akkora extra munka hogy végképp nincs rá idegem. Azt hiszem majd a Goggle Drive -ra fogok tenni, és ha megvalósul akkor jelezni is fogom. Addig is marad a Facebook-on a fotó oldalam, meg aki velem van az Instagram-on oda is felszoktam tenni, persze közel sem annyit mint amit szeretnék
