Georgia Bitay

Hát  mivel is kezdjem  az új évi  mondandom mint valami nevetségesen igazzal. Azért is tettem be ezt a videó bejátszást  az írásom  elejére hogy ne hagyjátok ki. Már aki tud angolul. Joe Rogan nem éppen egy szépfiú,  de tagadhatatlanul  az egyik legismertebb amerikai podcast-er, akinek adásait  sok millióan nézik, és mondhatni odaragasztja az embert a fotelhez annyira érdekesek a témái, és a vendégei is.  Én egyenlőre  részletekben nézem  mert képtelen vagyok, Tiborral ellentétben a több órás programot egyhuzamban végigülni. Múlt héten Mel Gibson is  a vendége volt. Sok mindennel nem tudok azonosulni a színész-rendező  óriás  mondandóját illetően, de ez a szegment  totális  telitalálat. És funny  is a maga módján. Pedig közben porrá égett az otthona. 

(Számomra, de gondolom evvel nem vagyok egyedül  még mindig felfoghatatlan ez a californiai tűz, ami  olyan képet fest mint egy Armageddon, és ami óriási területet tett a földdel egyenlővé.  Hihetetlen hogy ott ahol annyi gazdag ember lakik, ott ahol  tudott a tűzveszély  a Santa Ana heves sivatagi, meleg, szélviharai miatt, ahol  állandóan vannak kisebb tüzek már jó pár éve, ne legyen semmi hatható védekezés az ilyen katasztrófák ellen. És még mindig nincs vége. Jönnek persze az összeesküvés elméletek is. Nem tudom, de elgondolkodtató, ugyanis mostanra komoly alapjai vannak  hogy a hajléktalanok gyújtogatása is „besegített”. Most pl. a CNN-en szólaltattak meg  hajléktalanokat akik azt nyilatkozták hogy az állam segíti őket abban hogy az utcán lakjanak.  680 dollárt , plusz ételjegyeket kapnak havonta, és az állandó jó idő miatt még a lakhatás sem akkora probléma. Mindenki láthatja  hogy már akár a Hollywood  boulevard  is olyan mint egy  camping  a sok sátoros, drogos hajléktalantól. ) 

Vissza Mel Gibsonhoz, való igaz hogy a test öregedési folyamatai  hatvanhoz közel felgyorsulnak. Most már nem csak látványosan hanem fizikai értelemben is. Versenyt futunk az idővel, próbáljuk közben kitalálni és alkalmazni amit úgy érezzük hogy nekünk  a legjobban bevált módszer arra hogy karban tartsuk magunkat, de  ahogy  Mel Gibson is mondta  a testedben ” a dolgok kezdenek lemondani rólad”.  Elég fusztrált dolog nem csak látni  a fizikai változást, de érezni is  ahogy néha előjön valami új,  valami kellemetlen, ami a testeddel  kapcsolatos. Persze biztos vannak kivételek, akik életük csúcsformáját hozzák az idősödés  kezdetével. Jó lenne már valaki olyannal is találkozni. 🙂 

A napokban olvastam hogy a CIA, 1972 és 1995 között finanszírozott egy szigorúan bizalmas programsorozatot aminek része volt  egy meditációs tréning is. Ebben  a kémek, és a különleges  hadműveleti csapatok  tudatának és az emberek potenciájának a bővítését kutatták. A titkos programban létrehoztak egy „munkafüzetet” , amiben azt állították hogy egy ötjegyű szám ismétlésével feltörik a fájdalomjelek csökkentésére  szolgáló kódot a testben, és evvel az öt számjegyű szám ismétlésével  csökkenthetik a fájdalom jeleit  a szervezetben. A jelentés azt állítja  hogy a fájdalom megszüntetése, gyógyszeres  kezelés nélkül, ha csak az elmét használjuk, percek alatt  elérhető. Ehhez csukott szemmel, a testünknek azt a részét kell nézni, amely a fájdalomjelek forrása, és ahogy nézzük,  ismételjük meg gondolatban a 55515-ös számot. Ha ezt megtesszük,  a fájdalomjelek lassan csökkennek, addig amíg már nem lesznek fontosak. 

( ezt én angolul olvastam és mivel az USA fejlesztette ki, azért úgy  gondolom hogy a számok ismétlése  angolul kell történjen.  Nem biztos, de így lenne logikus. ) 


Örömmel konstatálom hogy  hétágra süt a nap,   a városban  szárazság van, kellemes sétáló idő, vagy  ha havat akarunk akkor  a hegyekbe  azt is megtaláljuk. Közben nézem a Torontoi időt, a -10 fokkal,  a havazással, és lelki szemeim előtt, a rétegekbe való öltözködés, a hólapátolás, a jégkaparás, a sós-kavicsos cipők állandó mosása, a lefagyott arc, és a szembejövő hóesés. És a java még csak most kezdődik.  Emlékszem mikor a 90 -es évek végén kimentünk  Kanadába , itt Magyarországon szürkeség, rossz levegő,  és szmog volt. A Calgaryba való érkezésünk után meglepetés volt  a  napsütéses, tiszta idő,  februárban. Igaz a -20 fokokat gyorsan megkellett szokni,  de  egész Kanadán belül  ebben a városban van még a mai napig is  a legtöbb, a napsütéses órákból,  egy évben. Most hogy itt vagyunk Magyarországon nagyon jó érzés, hogy sok a verőfényes napok száma.  Mikor a mostani fotóimat nézegetem, ötlik a szemembe méginkább, hogy milyen  tiszta is az égbolt  legtöbbször. Múltkor mikor fent voltunk a Gellért hegyen  láttam  előszőr  szmog gyűrűt  a város felett. Gondolom van többször is csak mi a lapos részen lakunk a városnak ahonnan  nem látszik annyira. Biztos vagyok benne  hogy nekünk a zöldövezetünk, a park közelsége  szűri a levegőt, ezért se érzem soha az ablaknyitásoknál hogy  rossz lenne. Kivétel  mondjuk a  szilveszter éjszakája, vagy az augusztus 20.-i tüzijáték idején.  Idén 2025 -re fordulva ugyan nem lengtek ki a légszennyezést mérő grafikonok annyira  mint  az elmúlt években, de az tény hogy szilveszterkor így is  fuldokolni lehet a tűzijáték által szálló port kibocsátó  káros anyagoktól. Itt a Hősök terénél több órás durrogtatásról van szó, mert  délután hatkor már elkezdődik és sokszor hajnali 3-kor sem fejeződik be. Nem is értem hogy ez hogy lehet legális  hiszen  tudjuk mekkora károkat okoznak  evvel a környezetre, az állatvilágra, és  az emberre is, mert még  órák múlva is mérhető a  szennyezet anyagok  mértéke a levegőben. 

Fasori Evangélikus Templom látképe a Walter Rózsi Villa teraszáról

Budapesten belül  a VI. Kerületben van a legtöbb kulturális intézmény, múzeum, színház.  Már itt lakunk több mint 3 éve,  de a közelünkben levő kisebb múzeumokat  most kezdjük csak bejárni. Tegnap elmentünk a Bajza utcai Walter Rózsi operaénekes és családjának egykori otthonába,  ami Fischer József és Pécsi Eszter tervei szerint épült, és Budapest egyedülálló építészeti emléke, egyben az egyetlen nyilvánosan látogatható modern villa Magyarországon. 

Most, az Építészet Hónapja keretein belül belehet barangolni az egész  házat  az óvóhelytől a tetőteraszig, amiben  Kaesz Gyula és Lukáts Kató művészházaspár egykori lakásának csaknem teljes berendezése és a munkáikból rengeteg anyag  megtekinthető. Ahogy beléptünk a főbejáraton az első ami szembe jött velem a  gyerekkorom  legkedvesebb mesekönyvei.  Előszőr nem tudtam  hova tenni , mit keresnek itt , hogy kapcsolható össze a Walter Rózsi operaénekes múltjával, amikor aztán  ráeszméltünk hogy  ebben a házban most éppen Kaesz Gyula  belsőépítész és  butortervező, és Lukács Kató  magyar grafikusművész, illusztrátor, és az art deco egyik legjelesebb magyar mesterének a kiállítása van.  Annak a Lukács Katónak aki illusztrátora volt rengeteg  mesekönyvnek is, olyannak mint a Mesebolt( a mai napig  tudom, kis segítséggel az összes verset belőle ) Gőgős Gúnár Gedeon, Zengő ABC , és még sorolhatnám.

Az Iparművészeti Múzeum Üllői úti főépülete az épület rekonstrukciós munkálatai miatt zárva tart, nem látogatható, így most a  kiállításoknak és a programoknak az Iparművészeti Múzeum Ráth György-villája ad otthont, ami szintén itt van a közelben a Városligeti fasoron. Szintén a Városligeti fasoron  lesz a Nemzeti Fotográfiai Gyűjtemény végleges otthona, a Szépművészeti Múzeum tagintézményeként működő  Nemzeti Fotóművészeti Múzeum. Klösz György, a magyar fotográfia egyik kiemelkedő alakjának egykori villájából és fotográfiai műhelyének székhelyéből kialakított épületben kap új, végleges otthont a magyar fotóművészet legjelentősebb, mintegy hétszázezer műtárgyból álló együttese, és  ebben az évben nyílik meg. 

Külön élmény hogy mint például tegnap is, egy művészettörténész  vezetett végig az épületen, aki  olyan plusz információkkal  bír, és adja át , ami sokkal több, érdekesebb,  és  nem is olyan száraz mint ami a kiállítási anyagokban leírva van mint információ. Szinte fürdünk az élvezetekben, ebben a történelmi ismerethalmazban, ami fiatalon még nem ragadott magával, de  amibe most már jócskán beleidősödtünk. Beosztással kell adagolni mert sűrű anyag, de  nagyon érdekel  minden ami a magyar történelemnek  ezen része. Itt megjegyzem hogy Tibor lévén aránylag hamar elkezdtem a  művészet történet ismereteihez jutni, de  taníthatták volna már az általános iskolában is.  Ugyanolyan fontos lett volna mint a történelem, és ezt még nem is írják annyiszor felül.

Kicsit idekapcsolódva most  eszembe jut  az a sok “ ősmagyar”, akikből  kintre is  jutott bőven. Akik nem látnak tovább a magyar koronánál, a keresztény vallásnál, az ostorcsattogtatásnál, a hortobágyi szarvaskűrt  fujogatásnál. Azok a kocka látásúak akik a nagy kereszténység mellett, azért néha fajgyűlölők is. Itt Magyarországon  is nagyon eltolódtak az értékrendek, és most  hogy  valaki  ezt megkapargatta, felszínre tör, hogy  igenis a magyarok többségének  igénye van  egy  szélesebb látókörű élethez. Egy elfogadóbb, befogadóbb, lojálisabb, egy nem feltétlen  csak a keresztény elveken alapuló értékrendhez.  Sajnos a mai politikai  elit ennek az elfogadásnak a hiányáért is felelős. Megint beleszaladtam  a  politikába , és ha már  így alakult  idézek , mégpedig Kéri László politológus, szociológustól,  aki  Orbán Viktorról ezt nyilatkozta. 

“ Az első könyvet én írtam Orbán Viktorról, 31 évvel ezelőtt; egyszerűen ilyen címe van, hogy Orbán Viktor.

Az volt, hogy 1993 júniustól 1994 februárig bezárólag beszélgettem vele rengeteget, ebből lett vagy ezer oldal interjú.

Volt nekem alkalmam kitanulni ennek az embernek a személyiségét.

Az elmúlt 15 évben beleszeretett a saját világpolitikai jelentőségébe. (…)

Ezzel már nem lehet beszélni. Ez már csak a Jóistennel van beszélő viszonyban, de azt is csak úgy, hogy megengedi néha a Jóistennek, hogy beszéljen hozzá.

Ezt nem lehet összehasonlítani a Magyar Péterrel.

Az Orbán egy kultúrálisan és a politikábai szubkultúra értelmében egy talajtalan gyerek volt.

Magyar Péteréknél más a helyzet, ezt a családot nagyon jól ismerem, mind a két ágon. Ez a magyar, klasszikus, tartásos keresztény középosztály. A tudására, egyenességére büszke.

Én jól ismertem Erőss Pali bácsit, aki az én főnökömnek a kollégája volt. Aki egy nagyon tartásos és egy korabeli jogász társadalomnak egy ilyen szakmai ethosszal megáldott; na de ő egy tiszántúli presbiter is volt.

Péterre bizonyos fokig hatott, de az öccsét, Marcit, akit én tanítottam négy évig és azért jobban is ismerem, ez egy nagyon erőteljes, mély kulturális örökség.

És a másik ág, azt meg azért ismerem, mert a Mádl-család, amikor az egyetemen tanítottam, nagyon sokáig a szomszéd szobában a Mádl Feri bácsi volt, akit később, talán emlékeznek rá köztársasági elnökként…

Ő egy rendkívül erős, nyugatos, dunántúli, katolikus, sváb örökség, amelyik mindig is erős kapocsban volt a nyugati kultúrával. Ez a saját teljesítményére való büszkeség, ezt sajnos a magyar társadalom elvesztette. Ő volt a keresztapjuk, nem tudom, mennyire tudják, a Feri bácsi volt a két fiúnak a keresztapja. (Péteré és Marcié).

Ebben a családban ez a fajta hetykeség, ami nagyon sokakat idegesít, Magyar Peterben ez a rendíthetetlenség, nagyon sokan azt hiszik, hogy egy póz. Én tudom, mert én még az apjukat is tanítottam, Magyar Pistit – nekem nem most kellett megismerni ezt a családot.

Ezekben a gyerekekben ott van az, ami kikopott; ez nem póz, ezek tényleg így nőttek fel. Ez szerintem a magyar történelemben egy érték volt.

Miután mind a két család családi hátterét ismerni vélem, (Magyar és Orbán )- én azt látom, hogy a döntő dolgokban a különbség óriási. Szóval ég és föld.

Péter mögött ott van egy olyan, ami egykoron egy milliós réteg volt és ma is szétszóródva erős.

Azt látom, hogy a mozgalom (TISZA) szerint nem ciki magyarnak lenni. Nem olyan idegen ez, mint amit tették ezt nekünk, hogy normális ember ettől igyekezett távolságot tartani. Én inkább a javukra írom, hogy ezt most visszaveszik.” 

…….és igen, nem ciki magyarnak lenni, sőt!!!!….. ezért voltam eddig kint minden Magyar Péter – Tisza párt összejövetelen mert  olyan jó érzés volt látni egy teljesen más arcú néptömeget.  Végre büszkeség  volt olyan emberekkel együtt lenni akik miközben minden korosztályt képviseltek,  sugárzott  róluk az értelem. Ezeket az embereket nem lehet kilóra megvenni.  És ez jó. 

Talán még egy valamit, amit már lehet mondtam, de  az álláspontom, annak ellenére hogy  evvel sokaknál kiverem a biztosítékot, egyre határozottabban az,  hogy  ahhoz  hogy valaki ilyen  politikai zűrzavarban,  a teljesség igényével a belpolitikai kérdésekben  szavazni tudjon, annak  itthon, Magyarországon kéne élnie, mert csak itt élesben lehet megtapasztalni azt  ami valóban a Magyarországon  folyik. Nem vitatom , és természetesen  az is nagyon fontos hogy milyen a külhoni magyarok helyzete, miben segít az anyaország a külföldön  élő magyarokon, de  ezt a kettőt külön kéne választani.

Persze sok szép , jó dolog van, amire itthon büszke az ember és  része a mi életünknek is. Merem remélni hogy ez nem a “kenyeret és cirkuszt a népnek“ szólás  megjelenítése. Ilyenek a stadionok, sportcsarnokok, multifunkcionális  csarnokok kérdése is. Ugyan nem járunk foci meccsekre, de megkell mondjam, öröm  és szívmelengető, egy olyan létesítményben koncertet hallgatni mint az MWM  Dome, ami messze túlszárnyalja  akár a torontoi  Air Canada  vagy a Rogers Centre-t is, vagy  mint pl. világbajnokságot nézni a Nemzeti Atlétikai  Központba.   Ez utóbbiba voltunk  valamelyik nap, mert olvastam hogy  ingyen használható a Stadionpark, a Panorama sportpark, a Fitnesz Park az összes  kinti workout géppel,  de van mászó fal,  gyerekeknek komplex játszóterek, skate park, és még a homokos parton, a  Dunánál, egy-egy sportolás után,  a nyugágyakon pihenni is lehet. Hát leesett az állunk. Olyan  felszerelések vannak és minden olyan minőségben  hogy egyszerűen hihetetlen hogy mindezekhez ingyen hozzálehet férni. Kicsit messzebb  van tőlünk ( 8 km) 😊 s ha nem is mindennap,  de  hetente , kéthetente érdemes elmenni egy- egy  sport órát ott tartani. Vannak kinti gym felszerelések a Ligetbe is ahova rendszeresen járunk, de közel sem olyan felszerelt mint a Atlétikai központba, a minőségről már nem is beszélve. Van ivóvíz, public Wc-k, na és a kilátás is pazar. 

Itt Magyarországon érdekes mindenhova tudnak  ivóvizes  kutakat , csapokat tenni.  Kanadába ez sehol nem jött össze, még a legújabb parkosítási részeken sem.  Emlékszem mikor átadták a Lake Wilcoxnál  a  gyerekparkot, skate parkot, vagy a homokos röplabda pályát,  de ivóvíz  sehol nem volt. Nem beszélve az illemhelyek hiányáról, amit  nyáron, és csak nyáron  hordozható  WC-kel pótoltak. Pad alig, szemetes szintén. És én még féltem hogy itt majd a parkosítást olyan lesz mint a 80-as években volt. 

Szóval legyünk igazságosak, mert ez a sok fejlesztés, az ország arculatának  a teljes kicserélése, az infrastukrurális , építészeti és egyéb  változások  dicsérik az elmúlt 15 év kormányzását is. A kérdés  csak az hogy  mennyivel többet és jobban  fejlődhetett volna az ország ha közben nem lopnak annyit? Mennyire ez csak a felszín, a nép kápráztatása?  Nem vagyok álszent mert élvezem ,élvezzük azokat a mindennapi dolgokat amik  kiszínesítik, tartalmat adnak az életünknek, de ha felteszem  mondjuk azt a kérdést hogy mi a fontosabb, az ingyen programok, az új fejlesztések stb.  vagy mondjuk a jogállamiság  érvényesítése, akkor mégis csak  ez utóbbit választom, mégha nehezen is. Az hogy  ilyen nagy a  korrupció, hogy a jogrendszer foghíjas,  ez zavar a legjobban. Én hiszek benne, mert más választásom nincs is, hogy  ha valaki ezt  egy kicsit is helyrebillenti az a Tisza párt lesz, Magyar Péterrel az élén. Ebből  a slamasztikából mint amibe a kormány, a Fidesz politikusai vannak, már nem igen van visszaút. Egyébként sem egészséges  az amikor egy politikus több  ciklust visz magával.  Trudau-nak is az lett a veszte ami  Orbánnak is lesz hogy  túlságosan is elbízta magát,  visszaélt a hatalmával, és egyre rosszabb intézkedéseket hozott. A kétszer megválasztott 2/3 miatt, a hatalma akkora lett hogy teljesen elkapta a gépszíj, most már visszaél vele. Mint ahogy Cserhalmi mondta múltkor  egy nyilatkozatba hogy a Fidesz az már nincs, mert ez valami teljesen más.    

Kanadába is nagy változások vannak, egyenlőre nem jó irányban. Trudeau lemondott, ami nem meglepetés hiszem már elég nagy nyomás volt rajta az utóbbi  időben. Én aztán megszoktam a soknemzetiséget de  ahogy  az indiaiak elárasztották az országot , hát a legjobb indulattal sem tudom azt mondani hogy ez már  normális. Mikor nézem a képsorokat olyan az érzésem mintha Indiába lennék csak közben éppen esik mondjuk a hó. Az árak  a csillagos egekbe. 8 dollár egy fej saláta! Tessék?  Mikor egy minimál  órabér azt hiszem 16 dollár körül van. A fiatalok de most már a középosztály számára is a  lakhatás óriási probléma, legyen az  venni valamit vagy bérelni. Nincs szociális háló, az egészségügy úgy szar ahogy van. Amennyire büszke vagyok a kanadai állampolgárságomra, éppen úgy sajnálom a Fannit hogy most ott kell éljen. Kultúra  zeró, semmi nem ingyenes, de jobb is mert úgy sincs választék. Van a természet, ami  pretty much  holdon van  az ország nagy részén  jó pár hónapig az időjárás miatt. Jobb ha megbecsült barátok vannak akikkel  egy -egy hétvégén kilehet beszélni a nagy semmit. Munka az van , (már akinek)   úgy hogy azt lehet nyomni éjjel-nappal. Kell is a 8 dolláros salátára vagy  az átlag  3000 dolláros, másfélszobás lakás  bérlésére. 

Kiváncsi vagyok mit hoz a Trump újraválasztása.  Van ott mit rendbe tenni, remélem nem lesz sok ideje  beleszólni a magyar  politikába sem, akármennyire is Orbán erre pályázik. Kanadának  biztos  nem jön jól  mivel már  voltak problémák a Trump első  négy évében is. A bevetett adók, vámok nagyon aláássák a két ország  kapcsolatát, most meg még olyan beszólásokkal is hergeli Kanadát hogy  szívesen megtenné 51.-i  USA  tagállammá az országot.  

Nagykör a Liget körül

Posztom elején is napsütésről írtam, és a ma reggeli sétánk is ilyen időbe zajlott. Még ki is ültünk egy negyedórára napozni az egyik padra, annyira jól estek a nap sugarai. Néztük közbe hogy úszkálnak a városligeti tóba a hajak. Gondolom élvezik a picit melegebb vizet amit termálosítottak egy kicsit, ugyanis a Széchenyi fürdőből is jön belőle.

Nagykört mentünk ma, a Hermina úton keresztül, mert megakartuk nézni hogy a felújított Roheim villába mikor van a látogatás. Itt találhattok egy tartalmas cikket a villáról és a történelméről:

https://welovebudapest.com/cikk/2024/02/05/latnivalok-es-kultura-epulet-roheim-villa-varosliget-tisza-istvan-francia-reneszansz/

 A sétánk közben és a végén, amikor láttam hogy  ajtótól -ajtóig 4,5  km-t mentünk, elgondolkodtam sok mindenen. Többek között azon is, hogy ez a távolság  pont annyi volt mint amivel a kis tavunkat körbe sétáltuk Richmond Hill-be. De micsoda különbség a látnivaló, az élvezeti faktor, a téli időjárás? Hogy ma is tanultunk valamit, ma is láttunk új dolgot, új épületeket. És milyeneket!! Rengeteg műemlék van , és sok helyen úgy mint a Herminán is kis táblácskákkal  és pár sorral  jelzik az épület  történetét, építőjét, régi híresebb lakóit stb. Az állam rengeteg épületet mentet meg, és műemlékké nyilvánított az utóbbi években. Ezt nem lehet tőlük elvenni. Sok magánkézbe került, bizonyos feltételekkel, sokat a NER bekebelezett, de a legtöbb így kerülte el a  teljes megsemmisülést, vagy azt hogy úgy államosítsanak mint mondjuk a kommunista időkben, amikor a műemlékek napjai megvoltak számolva.  

A kapun láttuk hogy épp holnap lesz egy ingyenes vezetett látogatási lehetőség, amire feliratkozunk, és már meg is kaptuk a visszajelzést hogy mehetünk. 

Tisztelt Hölgyem!
Köszönjük, hogy jelentkezett a 2025. január 15.-ei Nyílt Napunkra, regisztrációjának elfogadását ezúton visszaigazoljuk.
Szeretettel várjuk az eseményen!
Tisztelettel:
Magyar Corvin-lánc Testület
----Original Message-----
From: info@corvinlanc.hu <info@corvinlanc.hu> 
Sent: Tuesday, January 14, 2025 11:55 AM
To: MCLT Titkárság <titkarsag@corvinlanc.hu>
Subject: Nyiltnap 2025.01.15. - 12.00 ora

Vakok és Gyengénlátok Szövetségének Épülete

Ez a villa is a Hermina úton van, nemrég lett újra varázsolva. Csodálatos. Dupla üvegház ablakok, ilyet még nem is láttam!
Ami még nagyon tetszik hogy minőségi anyagokat használnak a felújításokhoz. Próbálnak mindent az épületek eredeti arculatára rekonstruálni, úgy hogy látszik a kivitelezéseken hogy drága alapanyagokkal dolgoznak, hogy benne van a pénz, úgy, hogy azok újból színfoltjai legyenek a környezetüknek. Nem 2 inch x 4 inch -es faléceket használnak amibe futkároznak az egerek mint Észak -Amerikában, és amiért pillanatok alatt porrá ég egy családi ház.

Hétvégén lehet megint kimegyünk a természetbe. Ha nincs sok időnk, mint már írtam is, imádunk kijárni a Normafához, a budai hegyekhez. Sífutó verseny lesz most is. Mivel van hó és hideg, mindennap ujra csinálják a sífutó pályákat a ratrakos gépekkel. Állítólag a Vasas síháznál nagyon értenek az oktatáshoz, bár én inkább maradnék a hócipőnél.... azt nagyon szeretem. A síelést élvezem nézni, de nem az én sportom. Valahogy idétlenül mozgok a lécekkel. Kanadába az egyik barátunk, Neil, télen sí- snowboard oktató volt egy luxus sípályán, és kihívott minket, és így kimerészkedtünk. Tibor sielt kiskorába, neki nem volt szokatlan, nekem annál inkább. Maradtam is a lejtő tövében. Aztán évek múlva barátokkal elmentünk sífutni, de kétszer is akkorát estem hanyatt hogy a maradék kedvem is elment tőle. Most Pataki Ági a híres fotómodell, manökken, a Fabulon reklámarca, akit követek az Instán is, jut eszembe. Ő mondta hogy a kor haladtával tudni kell váltani a sportolásba is. A futást tempós gyaloglásra, a síelést sífutásra. Hát én eggyenlőre ezek közül csak a gyorsgyaloglást csinálom. Fantasztikus az a nő, igazi etalon. Tudom sokan felszisszennek hogy hát persze mert fiatal korában is gyönyörő volt, de az hogy hetven annyi évesen is az, az nem csak a géneknek köszönhető. Annak is hogy aktív, ahogy gondolkodik, ahogy él, és ahogy nem hadja magát elveszni a süllyesztőben. Igazi példakép.
Meg kéne tanulni igazságosabban nézni a világra. Ez nekem is néha leckém. Sokszor embereket a kinézetük, a mimikájuk, a megjelenésük, hangjuk stb. alapján kategorizálunk, és utána már nem vagyunk nyitottak ennél továbblátni. Én pl.tudom hogy sokak számára már akkor ahogy kinyitom a szám, ellenérzést váltok ki. Múltkor kazettákat hallgattunk vissza, abból az időből amikor a Fanni 1-2 éves volt. Alig tudtam elviselni a saját hangom benne. Többen mondták ezt azok is, akik szinte zsigerből elutasították a közeledésem, és a végén mégis nagyon jó barátok, barátnők lettünk. Mikor kérdeztem hogy miért szivattak annyit, azt mondták hogy a hangom bicskanyitogató volt, mindaddig amíg meg nem szokták. Én pl. tökéletesen megértem ezt. Ott van pl. nekem Szentesi Éva. Még a WMN magazinból ismerem, az írásain keresztül. Úgy figyeltem fel rá. Fantasztikusan ír, sok könyve megjelent már. A betegségei, rák elleni küzdelme, ami a mostani napjait is sajnos körbe öleli, kihozta azt a bizonyos bölcsességet belőle. Szívesen olvasom minden sorát, de a vele készült videók irritálnak. Lehet életbe teljesen más, de a nagyhangusága, valahogy az egész vibrációja azt hozza ki belőlem hogy nem élvezem nézni. Valamikor talán említette is hogy neki is mondták, hogy sokak számára egy unszimpatikus jelenség. Gondolom addig amíg életben meg nem ismerik. Én is más vagyok mint a hangom. Legalábbis remélem. Mint ahogy David, a kínai barátunk mondta egyszer, hogy attól mert még akcentussal beszéli az angolt, nem jelenti azt hogy úgy is gondolkodik. Ez most lehet éppen rossz példa, de ez jutott erről eszembe.

Búcsúzom most. Legyen egy szép és tartalmas hetetek. 🙂

Instagram Facebook