Georgia Bitay

Augusztus végét írunk és már  többször megdőlt a 83 éves melegrekord. Néha árnyékba  36 fokot mutatott a kinti hőmérő. Kegyetlen a meleg, sokszor  nem esik jól még egy helyben állva sem,  nem hogy mozogva. Időnként úgy érzem  hogy kényszerűségből többet kell  valahol bent tartózkodni mint a téli hónapokban.  Mióta itt élünk is egyre melegebbek a nyarak, úgy hogy gondolom ez a mediterrán éghajlat itt Magyarországon  is megmarad  tartósan. Bekell rendezkedni rá, főleg olyanoknak  akiknek nincs klímájuk, mert anélkül  én pl. biztos nem bírnám ki. Ráadásul itt mindig időben jön a nyár, valahogy szép fokozatosan beslisszan a tavaszba, nem úgy mint Kanadába mint amikor májusba még a kerítés északi oldalán a jeget csákányoztuk, juliusba meg ránk rugja az ajtót a párás kánikula.Itt  élvezem minden szegmentjét a négy évszaknak, mert  boritékolható a szép ősz, az enyhe  téli hónapok, és a megújulás erejével  érkező februári végi tavasz is. Csodálatos a nyár is, de  a kánikulai hetek most egy kicsit sokra sikeredtek. 

Lement a Sziget Fesztivál is. Az elég borsos árú belépők, a drága étel-ital árak sem szegték kedvét a látogatóknak, így most is telt ház volt. Tetszettek az új ötletek, mindig van egy rakás érdekesség. Kedvencem volt idén ,ahogy egy férfi “ Tell Daddy “  felirattal, lehetőséget ajánlott mindenkinek aki  megakart vele osztani  olyat  amit az apjának  szánna , de neki nem tudja elmondani ilyen -olyan oknál fogva. Mondta hogy csak angolul ért,  de bárkit  meghallgat akár más nyelven is,  elmondhatja  ami a szívét nyomja. Óriási volt az érdeklődés, szegény teljesen  kimerült a rendezvény  végére. Rengeteg koncert volt, programok, bemutatók, egyszóval pezsget idén is a sziget. Persze  ebben a melegben porzott a föld, tikkadt mindenki.  Szinetár Dóra mesélte az egyik vlogjában  hogy a fesztivál után  ujra füvezik az egész szigetet, próbálják visszahozni a fesztivál előtti állapotába, a budapesti kutyasétáltatok, bicajozok legnagyobb örömére. 

Ebben a melegben rákaptam a smoothy bowl-okra. Azt hiszem  pár nap alatt mesterszintre emeltem őket úgy ízre mint kinézetre. A beleturmixolt fagyasztott  gyümölcsökkel, szuperélelmiszerekkel, annyira  üdítő hogy teljesen pótolja  az édesség utáni vágyamat, és még a napi vitamin és ásványi anyagok napi  bevitele is megvan oldva. Most van a gyümölcsök főszezonja, amikből óriási a választék. Hétről hétre fedezek fel pl. új fajta barackokat. A sok napfény megtette hatását, isteni ízűek. Nem véletlenül nevezik a régi kalendáriumok augusztust dinnyeédesítő, almát – szilvát – őszibarackot színesítő hónapnak. Most pompáznak a gyümölcsös kertek, ezúttal azonban nem virágtól, hanem gyümölcsöktől  terhes fáktól. A másik étel amik  most beépültek a reggelimbe,  az a túró egy kis  görögjoghurttal elkeverve és gyümölcsökkel a tetején. Az összes tejterméket, de a legjobban a túrót ,mindig is szerettem. Nagy fájdalmam volt hogy Kanadába mind  olyan volt  mint a fűrészpor. Itt sok fajta megtalálható, és még sohase nyúltam mellé. Valahogy minden egészségesebb, nem olyan mintha mű lenne. Íze, zamata van minden élelmiszernek.

 Idén is kipróbáltunk egy- két  fagyizós helyet,  s ami nekünk leginkább bejött az az Opera melletti  Erdei fagyizó, ahol  csak természetes alapanyagokból  készülnek a jeges csodák, s egy-egy annyira jól sikerült hogy súrolja az olaszországi Viareggióba  megtapasztalt fagyi élményemet,  ahol vagy 20 éve fagyiztunk, és azóta sem találtunk hozzá hasonlót. Egyedüli bánatom hogy hiányzik a kedvencem, a puncs  amit nem készítenek mert mesterséges  alapanyagok kellenek hozzá. Helyette van vörösboros áfonya…..de hát az nem ugyanaz.  Már a legtöbb helyen van mindenfajta puccos fagyi kreáció, ami szerintem most már az újdonság erejével sem  mindig csalja oda az embereket.  Vanília helyett  madártej,  mák fagyi helyett mákosguba, csoki helyett lúdláb torta fagyikat kínálgatnak, gombócát 450 és 800 forint között, de van olyan  fagyizó is ahol mérésre megy az ára.  Múltkor láttam hogy egy vidéki  városban , lecsós, krumplistésztás, töltött káposztás és  ehhez hasonló agyament fagyikat kreáltak,  és  szemmel láthatólag a stáb aki videót készített  ott kóstoló formájában, hát enyhén szólva sem volt elragadtatva tőlük. Már nem tudnak mit kitalálni. Én ha van citrom és puncs , már nem is keresek tovább. 

Más

Vége az Olimpiának, ami idén vegyes érzelmekkel töltött el. Káprázatos előadás volt  Celine Dian  éneke, szerintem a  fénypontja  volt az egész nyitóünnepségnek. Már a megnyitónál úgy éreztem magam mint huszonvalahány évvel ezelőtt mikor keddenként csajos mozizásra jártunk és  egyik ilyen alkalommal a Austin Power film első részét láttuk. Láttam de  nem értettem és úgy jöttem ki a moziból hogy  elnem tudtam volna mondani miről szólt. Megosztott lett az egész olimpiai rendezés, sok reklamálás volt minden szinten, de kétségtelen voltak  újítások is amik közül nekem  nagyon tetszett hogy sok régi, híres, műemlék épületet használtak a versenyek lebonyolítására. Miért is ne? És miért nem jutott ez  előbb más városoknak az  eszébe is. Sokminden felkavarta a kedélyeket, itt volt a  koszos Szajna vize amiben úsztatták a sportolókat, a olimpiai falu étkeztetése, elszállásolása, az érmek rossz minősége , és hát a  gender téma  a női boxnál. Én már a végén meg is sajnáltam Imana Helif-et , mert  arra gondoltam  mi van akkor  ha mégis inkább nő, és ezt a sok meghurcoltatást  viselnie kell.  DE a legjobb  az egyik humoros idézet volt ami a képe mellett megjelent , miszerint azt mondta   “ Aki nem hiszi el hogy nő vagyok, az kapja be a fa….om. “ Hát ezen nagyon jót szórakoztam.

Megnyugtató érzés volt olvasni és hallani a sok magyar  kommentet,  akik  szintén észrevették  azt amit mi is,  hogy a  magyar sportriporterek ( közülük is  főleg egy ) hogy közvetítik az  eseményeket, miket, és milyen szinten mondanak bármit a  sportolóinkról. Milák Kristóf versenyét úgy intermediálták, hogy  az volt az érzésem hogy  ellent drukkolnak neki. Vagy  miközben egy kínai  versenyző sirvafakadt, azt mondták  rá hogy “ hát hiszen ő is  ember”. Tényleg!???? Idegesítő volt hallgatni  és elfogadni hogy ilyen riporterek kerülnek egy ilyen világversenyt közvetíteni, miközben  tudjuk hogy vannak úgy ahogy régen is voltak, nagyon jó  sportriportereink. Itt össze vissza megy a hazudozás  arról hogy  megkéri- e Budapest az Olimpia megrendezését vagy sem.  Amikor  Magyar Pétert kérdezték erről, ő úgy válaszolt hogy hallotta hogy  a kormány  tárgyal róla, de nem tud részleteket és még egyébként is  korai lenne erről nyilatkozni. Orbán erre  cinikusan  cáfolt, hogy ez micsoda sületlen feltevés.  Mit ad Isten,  rá két hétre mint ha mi sem történt volna pont ő hozza szóba a lehetőségét a megkérésnek. Komolyan mondom ezt a sok hazudozást,  a módszereiket, az emberek hülyének nézését veszem a legrosszabbul. Na és hogy mivel hatalmon vannak semmi következménye  nincs  azoknak a gyomorforgató  dolgaiknak  amiket nap mind nap  produkálnak. 

Szerintem hasznos volt Magyar Péter országjárása az egészségügyi intézményekben. Ezek valós állapotok amiket láttunk, mégha  ilyenkor a legrosszabbak is  kerültek rivaldafénybe,  és a jobb dolgokról nem  is esett szó. Vannak a csilli-villi   magánkórházak, és  nem titok hogy avval hogy így hagyják az állami egészségügyet lezülleszteni, evvel  a beteg anyagot is másfelé próbálják  mozgósítani,  hiszen a magánkórházakban , rendelőkben   nagyobb pénz van. Főleg azoknak akik kiszolgálják, akik tűzközelben vannak. Nekem még mindig vegyes érzéseim vannak az itteni  egészségügyi ellátásról, mert akaratlanul is a kanadaihoz mérem. És akárhogy is van itt, úgy érzem hogy  sokkal de sokkal jobb még így is itt, mint ott volt. Előszőr is van lehetőség választani, és ha mondjuk nagy a várakozási idő az állami  kórházba akkor még mindig  eltudunk menni magán úton, ami még így is nagyobb  pénztárca barát mint  kint. Írtam már hogy mi helyileg a Péterffy utcai kórházba tartozunk ami  híresen az egyik legrosszabb kórháznak van nyilvántartva. Voltam ott  pl. gyomor és vastagbéltükrözésen ami simán, fájdalommentesen ment, rossz tapasztalat nélkül,  és csak  egy jó hónapot kellett rá várni. Viszont az endokrinológiára  4-5 hónapos az előjegyzés, a sportkórházba a lábammal jővő év júliusra kaptam csak helyet.  Ez  a legjobb sport kórház itthon, és mindenki ide próbál bekerülni a sérüléseivel. Nyilván az összes sportolót aki ide jár  előbbre veszik, és  a Sportkórházhoz tartozik meg nem tudom  hány kórház  rehabilitációs központja is, így elképesztő betegszámmal kell foglalkozniuk, úgy hogy közben  az orvoshiány  ott is probléma. Az az orvos aki rendel és akihez tartozok a problémámmal államilag , magánutón  már  jővő héten  elérhető  30 ezer forint  vizit díj fejében, ami most 115  kanadai dollár, úgy hogy valószínűnek nem várok  jővő évig. Én egyenlőre még mindig úgy érzem, sokkal jobb kezekben vagyok itt mint   Kanadába. Sok panaszom abból adódott egyébként is hogy ott nem kezeltek, nem orvosolták a  problémáimat  vagy sehogy vagy  nem időben. Utólag tudom hogy pl. volt két olyan szalagszakadásom a bokámban amit akkor műteni, minimum gipszelni kellett volna, és ehhez képest egy  mankót  vágtak hozzám  potom 200 dollárért, és hazaküldtek hogy jegeljem a bokám. Az egészségügy megint egy olyan terület ami  megosztó  mert még államilag is  különböző szintű ellátások vannak. Én a legtöbb vizsgálatot magánutón  végeztetem, mert fontos számomra hogy a szolgáltatások közül választani tudjak. Tudom hogy nagyon sokan nem tudják megengedni a magánegészségügyet, de számomra ez még egy kényelmes, megoldható  opció.  Szeretem  hogy  én dönthetek afelől  hogy a szolgáltatás ára arányos -e a minőséggel, és választani, ellenőrizni tudom a szakembereket. A személyes kapcsolódás  sem elhanyagolható , hiszen  több  orvossal bizalmas kapcsolat alakult ki az évek alatt.  Az állami egészségügyben nem is a szakszerű ellátás hiányával van a nagyobb baj, inkább csak a körülményekkel, az épületek, kórtermek  határtalan  lepukkanásával, hogy bezárnak részlegek mert nincs orvos, hogy  a Wc-ben nincs fertőtlenítő, Wc papír stb,( mondjuk kiváncsi lennék ebből mennyi egyes helyeken a lopások száma, ahol ugyanis még a Wc deszkát, vagy a  fertőtlenítő adagolót is elviszik) és most  ebben a mérhetetlen melegben a legtöbb állami hely nem légkondicionált. 20-30 éve még nem volt ilyen probléma, az elmúlt években a nyári melegek miatt lett.  Láttam  viszont  olyan magán  videó felvételt  a Péterfy utcai  állítólagos  orr-füll gégészetről  ami  horrorisztikus  képet mutatott elsőre de a saját szememmel láttam hogy normális , kulturált  rendelőjük van az épületben, szóval nem tudom ezt honnan vetté elő. Később a nő aki feltette és egyébként külföldön él, kapott hideget-meleget mert sokan cáfolták,  és meggyanúsitották hogy hazudik. Ezek egyébként nagyon káros megnyilvánulások tudnak lenni, nem csak azért mert félrevezetik az embereket vele, hanem mert esetleg pont egy ilyen videó miatt nem jönnek haza  az emigrációból. Alaksorokat lehet mutogatni, valóban  sok  borzongató, mert ezek az épületek több száz évesek, amikkel már nem akarnak foglalkozni  hanem  ujjat építeni helyette. Nyilván pl, a János Kórház  elhelyezkedése a parkja bármennyire impozáns, a  pavilonrendszer  teljesen elavult. De voltam én Richmond Hillbe  az alaksori  MRI-on  és az sem volt sokkal barátságosabb. Kiváncsi lennék egy olyan  felmérésre is  hogy  összehasonlitva  más europai  kórházakkal, itt egy -egy  létesítménynek mekkora a leterheltsége és hogy akik fekvő betegek, valóban indokolt-e  az ott tartózkodásuk. Itt ugyanis sokan egy hányingerrel, hányással, vagy egy keresztbeállt finggal  is befektetik magukat.( aztán ott vannak még az abszolut elmebeteg  betelefonálok mint  egy nő pl. aki időpontra hívta ki a mentőt, mert előtte meg  bekell vásárolnia, meg egy két dolgot elintéznie.) Ilyen  és hasonló panaszokra is ügyeleteket  vagy mentőt hívnak, mert  tudják ha mentő viszi be őket  akkor előbb sorra kerülnek. Nincs úgy mint  Kanadába hogy   ilyen tünetekkel nem hogy nem viszik be őket hanem még  ki is kell fizetni az indokolatlan  mentős hívást.  Kiváncsi lennék ha itt is fizetni kéne érte  hányan  gondolnák át a bajukat, mielőtt  bepötyögnék a hívószámot. Ezért van az hogy néha  órákat kell várni  olyanoknak is mentőre akiknek valóban sürgős ellátásra lenne szükségük. Nincsenek könnyű helyzetben az állami  egészségügyi dolgozók, és le a kalappal  hogy  ennyi hülyével és persze   normálissal is, de ilyen körülmények között  még mindig becsülettel, odaadással helytállnak.  És a téma végére  még egy utolsó megjegyzés.  Ha átjövünk mondjuk  Ausztriából Magyarországra, az első benzinkútnál  szembesülünk a  két országbeli különbséggel. Míg ott van a nyilvános mosdóba WC papír, szappan, papírtörlő,  a magyar oldalon nem ugyanazt a normát  találjuk. És bármennyire káros amit a mai magyar politikai vezetők csinálnak, ezekről a problémákról legfőképp a magyar emberek tehetnek.( mondjuk ez a sok  suttyó politikus sem mutat éppen jó példát, ha már  csak a lopásról is beszélünk). A mentalitás, hogy majd megoldjuk okosba, hogy minek az ide amikor nekem is jó lesz, hogy hogy lehet megtalálni a kiskapukat mégha törvényellenesen is , és még sorolhatnám. Aki magyar az mind tudja ilyenkor miről beszélek. Sajnos bármennyire is egy kicsit  rendeződni látszik a magyar társadalom, még mindig rengeteg proli van. Sok a nem világot látott, akik nem hogy  globálisan nem tudnak  rátekinteni a dolgokra, de  saját portájuk körül is csak  kárt tesznek. 

Túlvagyunk  az augusztus 20. ünnepségsorozaton.  Jó érzés volt megint a több 100  ingyenes  program közül választani, de ebben a rettentő hőségben nagyon meggondoltuk mikor-hova ruccanunk ki. Úgy láttam nem vette kedvét az embereknek a meleg mert mindenütt rengetegen voltak. Felmentünk a várba is megnézni a Mesterségek Ünnepe kiállító vásárt, de szinte csak végig szaladtunk a sorokon s alig vártuk hogy hazaérjünk a hűvös lakásba. Haza jönni  mindig olyan érzés mintha egy teljesen más világba kerülnénk. Megszűnik a tömeg, csend és nyugalom van, mindenhol zöld vesz körül,   az emberek is mások, és még a hőmérséklet is  nyáron egy-két  fokkal kevesebb mint  mondjuk az V. Kerületben. Szinte nincs olyan nap hogy  ne öntené el a hála a szívemet azért hogy erre terelt  minket a sors. Mert  hiszek a sortszerűségben.  Jó példa erre hogy  mielőtt ezt a lakást megvettük volna  már letettük  a foglalót  egy másik lakásra ami  az Andrássyról nyíló  Nagymező környékén volt. Csendes , nyugodtnak tűnt, de számításon kivűl  hagytuk azt a körülményt hogy a Kovid időszak vége volt és még nem  lepte el a várost annyira a turizmus, és a lakók is még  megfontoltabban hagyták el az otthonaikat. A tulaj azonban visszavonta az ajánlatot, és levette a piacról a lakást, így visszakapva a pénzünket , az üzletből nem lett semmi. Emlékszem  hogy magam alá kerültem mert már  a hosszú hónapok  otthon nélkülisége, a fáradság,  és az egész idejövetelünk megpróbáltatásai megtették hatását,  és  annyira de annyira vágytam már  egy  lakásra amit otthonunknak tudunk.  Aztán Tibor véletlenül ide vetődött a  Benczúr utca elejére  és  mikor meglátta az a hangulatát, rögtön telefonált hogy jöjjek nézzem meg mert ez valami csodaszép. Volt egy  eladó lakás az utcában,  de csak 80 nm körüli.  Nagyon tetszett de  kicsi volt.  Az utcában alig volt akkor is eladó ingatlan, viszont   az ingatlan közvetítő megemlítette hogy lesz egy sokkal nagyobb  lakás helyileg, ugyanattól a tulajdonostól de még nincs kész, várni kell pár hetet az átadásra. Megnéztük, megszerettük és  pár hét után  be is költöztünk. Mi ez ha nem sorsszerűség, hogy itt ahol eredetileg nem is kerestünk, pont itt kaptunk olyan otthont  amit a mai napig is imádunk.  Vannak nagyon szép részek  egész  Budapesten de  ezt a környéket nem cserélném el semmiért. Mondhatni a Pesti belváros  egyetlen zöldövezete.  Bent vagy a város szívébe, de mégse  a nyüzsgésbe , a turisták hadába. Jó a közlekedés, innen mindenhova ellehet jutni pillanatok alatt, na és a Városliget  az a cherry on the top. 

Vissza az ünnepekhez, voltunk több szabadtéri koncerten, természetesen  meglátogattuk a Filozófusok kertjében lévőt  és a Tabánit is. Kitűnő volt a hangulat, jó volt látni hogy minden korosztály  képviselve volt. Itt egyébként is  még mindig feltűnő nekünk hogy  a gyerekek hogy bevannak vonva a  kulturális programokba. Piciket , nagyokat viszik magukkal és nem csak  a gyerekprogramokra. Így nőnek fel, és így lesz egy sztenderdjük , egy  kitágult kulturális igényük a rendezvényekre. 

Hipokrata módon de kimentünk megnézni a tűzijátékot,  bármennyire  én is úgy gondolom hogy ennyi pénzt eldurrogtatni olyankor amikor  rengeteg  más helyre kéne , luxus.  Talán tavaly még a  tüzijáték megrendezése mellett voksoltam,  idén már elleneztem de kimentem, jövőre  meglehet  kisem megyek.  Káprázatos szép volt, de én még időben is soknak tartom azt a 35 percet amit erre fordítottak. Emlékszem valamelyik évben  itt volt a  négyek csúcstalálkozója  és éppen a Várkert Bazárnál sétáltunk amikor a rendezvény tiszteletére  lebonyolítottak  egy 10 perces tűzijátékot . Kisebb volt természetesen  de elég szép ahhoz hogy  megmaradjon az ember emlékezetében. Hasonló nagyságú volt mint  Julius 1-én  Kanada Napon az Ontarió Tavon.  Ha annak a  gazdag országnak  csak olyanra telik, akkor miért ne lehetne  elég mondjuk nekünk is. Szóval azért , sokszor , sok mindenbe változik az én véleményem is, de így van ez jól,  ez a természetes mert  ahogy  egyre több a  tapasztalatunk, rálátásunk a dolgokra  nyilván sok mindent más, mélyebb  rétegeiben  látjuk. Ez is egy fejlődési folyamat.  Úgy látom hogy  az itthoni politikai rendszer hatásai már az élet minden területén érintik az embereket, az oktatástól a tömegközlekedésen és a közhangulaton át az egészségügyig. Ez nagyon nem jó  és  gondolom  hogy most hogy  ennyire felkavaródott az állóvíz ( mondhatni pocsolya) a következő választásokig  ez  így is marad. Az biztos  ha változást szeretnénk  van munkánk bőven. 

Most  megpróbálunk mégjobban odafigyelően étkezni. Visszavágtuk a lisztes termékeket,  a tésztákat,  és a cukrot teljesen. Kiváncsi vagyok  hova jutunk evvel.  Vagy 20 éve 5-6 hónapig csináltam az Atkins  diétát amivel majdnem 20 kg-t fogytam , de azt  már nem tudnám megismételni. Nem tudok és nem is akarok semmiről sem  lemondani, úgy hogy tudom ez a diétánk is csak addig tart majd amíg nem jönnek a hűvösebb napok, amikor is   ismét előtérbe kerülnek jobban  a komfortosabb ételek. Itt azt mondják akkor kezdődik az ősz, amikor a töltött káposzta felváltja a a töltött paprikát. Hát én töltött káposztát talán egy évben kétszer ha csinálok, abból is az egyik alkalom karácsonykor, de a töltött paprikát hetente megtudnám enni. Sok helyen  ettünk idén hekk-et, süllőt, talán a legjobb az az alsóörsi  strandon  volt. Lángosból is már kipécéztük a számunkra legjobbat, ami a Fény utcai piacon van. Igazi  hagyományos krumplis lángos, amit mindig kiviszünk a Milenálisba és ott esszük. Megunhatatlan de akkora adag hogy  nagyon ritkán kényeztetjük magunkat vele. 

Sokszor nézegetem a  kanadai Costco  oldalát, milyen  új termékek finomságok, műszaki cikkek, ruhák  stb vannak. És még mindig  ezt is -azt is megvenném. És milyen jó hogy  nem tudom. Nem csak azért mert  minden  annyira drága ott is, hanem mert egy csomó mindenre nem is lenne szükségünk,  csak az embert hajtja valami ,az az életérzés ami a mai fogyasztói társadalomnál  sok mindenkit  elkap. És én még  nagyon moderált vagyok és voltam is ebben . Tibor mindig nevet rajtam mert  egy csomó mindent bepakolok a kocsiban, aztán egy két kört járva  a háromnegyed részét visszaviszem a helyére mert meggondoltam magam. 

Talán már megszokhattátok tőlem az idézeteket, most is egy jutott eszembe  Anthony Hopkinstól. És milyen igaza van. „Az én filozófiám az, hogy mit mondanak rólam az emberek, ahhoz semmi közöm. Vagyok, aki vagyok, és teszem, amit teszek. Nem várok el semmit és elfogadok mindent. És ez megkönnyíti az életet. Olyan világban élünk, ahol a temetés fontosabb, mint az elhunytak, a házasság fontosabb, mint a szerelem, a külső fontosabb, mint a lélek. Olyan csomagolási kultúrában élünk, amely megveti a tartalmat. „

Eltolódtak  az értékrendszerek, minden  a külsőségekre alapszik. Kinek milye, mekkorája, mennyije van amit birtokol. Kanadába nagyon szerettem hogy a pénz tabu téma volt. Senki nem kérdezősködött ki mennyit keres, ki mennyiért mit vett, ha csak ő maga nem hozta szóvá. Itt vannak ismerősök akik egyfolytában kérdezés nélkül  megcsinálják az aktuális leltárjukat  felénk úgy hogy  nem veszik észre hogy minket ez abszolút nem érdekel.  A magyar ember állandóan zsigerből  kérkedik, a másét lesi, utánoz, licitál. Itt szerintem a  leginkább  a kinézet, az autó, a kaja és a kulináris élvezetek a státuszszimbolum, Kanadába inkább a ház, a gyerekek  iskoláztatása, az utazások. Ez az alap  és persze a külömböző társadalmi rétegek  között nyilván  ehhez adódnak még  bőven ilyen-olyan kinyilvánulási formák.  Mind a két  földrészen dominál a fogyasztói társadalom, de Európában  kicsit másképp. Nem vagyok gazdag itt sem, de a különbség elmondhatatlan: Amerikaban sokkal rosszabb szegénynek lenni, mint Európában. Itt ha beülünk  a kocsiba és vezetünk pár órát, egy új országban találjuk magunkat, ahol más nyelv, más kultúra, mindenhol gazdag történelem és csodálatos építészet vesz minket körül. Kanadában ennek nyoma sincs. Itt sokkal pezsgőbb a kulturális élet, az emberek jobban értékelik a művészetet, legyen szó zenéről, színházról, bármilyen kiállításról. Az étel is jobb minőségű, minden ízletesebb, finomabb, kevesebb benne a cukor, a ízfokozók. 

Alexék pár napja  Hollandiába és Svájcba mentek. Jó hogy ennyit tudnak utazni, élvezik nem csak a Magyarországi életet hanem  a  sokszínű Európát is. Jővőhónap végén   Ashli családjával  Törökországba és Türkmenisztánba mennek. Utóbbiba vízum kell, amit  csak  két héttel előtte lehet megkérni. Szigorúbb beutazási feltételek vannak mint Észak-Koreában.  Mi még legtöbbször  tervezési  fázisban vagyunk, mármint az utazással kapcsolatba, de az már biztos hogy  eggyenlőre a road trippeket  előnybe részesítjük a repüléssel szemben. Hiába gyorsak a repülőutak de  annyi ember repül manapság hogy a  reptéri várakozások, néha a customs, az átszállások, mind mind meghosszabbítják  a menet időt.. Mostanában nagyon sok a késés, az eltörölt járatok, de  van olyan is mint most az Alexékkal történt hogy majdnem két órát a levegőbe köröztek mert olyan vihar volt Amsterdam felett hogy nem tudott a gép leszállni. Reggel 11 kor indultak, és este hatra értek oda, Frankfurti átszállással, igaz 100  dolláros jegyért. Ha Kanadán belül  elakarsz menni mondjuk Torontótól – Vancouverig  nem ritka a 800 dolláros jegy sem, és akkor még csak országon belül vagy. Ez is egy nagy disznóság hogy a belföldi  járatok is ilyen drágák, s bár tudom nagyok a távolságok, de hát akkor is. 

Fanni  36 éves.  Sok minden történt vele a nyáron, a legfontosabb hogy végre elvált. Sosem voltam válás párti, de ami nem megy nem kell erőltetni, és az a kapcsolat már nagyon nem működött. Büszke vagyok rá hogy meglépte és hogy bármennyire  nincs könnyű helyzetbe  most hogy egyedül van , mégis csinálja a dolgait, tervezgeti hogyan tovább. Pár nap múlva kezdődik a tanítás, most arra koncentrál, próbálja magát összeszedni a nyári  lazulós napok után. Nagyon hiányzik még így is hogy  hetente beszélünk, de remélem hamarosan látjuk. 

 

Ma ismét megrendezésre kerül a nyárbucsúztató koncert a Hősök Terén, Fischer Iván vezényletével. Emlékszem  tavaly is milyen meleg volt ilyenkor, az árnyék nélküli  téren, a kő felhevülése miatt meg méginkább. Emberek próbáltak a szobrok, egymás árnyékába menedéket keresni, kisebb -nagyobb sikerekkel.   Eszembejut a Martonvásári  Brunszvik kastély parkjába , ott is a kis szigeten a fák hűs lombjai alatt lebonyolított  Beethowen  koncertekre, vagy a park más területén pokrocókon  hallgatott  komolyzenei  koncertekre, ahol közbe  nem kell grillcsirkére aszalódni. Persze  nem mondom , nyilván a Hősők Terének   a szobrokkal, a Múzeumok ölelésével  is megvan egy  káprázatos hangulata, itt csak a melegre  akartam rávilágítani. 

Itt jut eszembe hogy tegnap éppen egy ismerősöm,  Tamás bejegyzését olvastam, szintén a melegről, és hogy  jővő nyáron a gyerekeket  a Skandináv országokba  viszi, mert ott van nyáron most olyan idő mint amikor mi is gyerekek voltunk. Nem kell magunkat agyonkenni napvédővel, nem kell megvárni míg  egy kicsit lehűl a Balaton és elmegy az algaveszély, kellemesen tudjuk élvezni  a nyarat a 25-28 fokokban. Mert ugye  itt pl. mára is  hiába írnak 33 C-t  az napon minimum 38. 

Lehet hogy  sok Magyarnak  Skandinávia lesz  az ami az észak -amerikaiaknak  a Karib szigetek,  csak itt a meleg elől menekülünk?  Én már egyébként is említettem a Tibornak  hogy egyszer elmennék lapföldre is, ha nagyon rám jön a kanadai tél hiánya. De most hogy ilyen melegek vannak  lehet hogy  valóban egy jó úticél északabra menni, hiszen egyébként is  annyira gyönyörű. 

Tamástól  vettük a lakást, így ismertük meg.  Fiatal( abb) , ambiciózus, kedves srác, aki  televan új ötletekkel, célokkal. Rendkívül  sok üzleti húzása van, ügyes marketinges,  érdekes jelenség.  Az ő tulajdona a most beinduló Tiian  termék család, és az egyetem téri üzlete is. Figyelmetekbe ajánlom  a web oldalát,  ahol jobban rálátást lehet nyerni  arról  valóban mit is csinál ő, milyen termékeket árul, mi az életfilózófiája.    https://tiian.hu/   Szórakoztató lesz. 

Este tettünk egy kört a Ligetnél, érintve a koncertet is. Éppen ment le a nap, így már   valamivel kellemesebb volt kint lenni.  Evvel a pár képpel búcsúzom tőletek és az augusztustól is.

Instagram Facebook