Az elmúlt pár napban kicsit visszaléptünk a múltba. Szombaton kimentünk az Ecserire, ami a régiségek alfája és ómegája. Ez nem egy szokványos piac, és aki még nem volt kint az nem tudja, hogy mi az igazi régiség kereskedelem. Ez egy zárt világ . A kereskedők, a gyakori, mondhatni rendszeres vásárlók mind ismerik egymást. Néha az árusok saját maguk között cserélgetnek portékákat. A piacnak két arca van. Az egyik, amit mindenhol látni lehet, ez szól a turistáknak. Ez nem sokkal másabb, mint egy szokásos kirakodó vásár. Annyi a különbség, hogy itt jóval magasabb minőségű az árú mint a többi piacon. A másik arca, amit csak a megszállott gyűjtők és az igazi kereskedők ismerhetnek, az átlagember elől nagytöbbségbe rejtve van. Ezen kereskedőknél minden felbukkanhat, amit csak műgyűjtő el tud képzelni. A legjobb óráktól kezdve a festményeken át a porcelánokig, minden. Gyönyörű ezüstök és üvegtárgyak, ritka szobrok és kerámiák, bútorok. Itt minden alkalommal vannak olyan tárgyak, amiket legtöbbször csak múzeumban lehet látni. A legjobb és legértékesebb dolgokat szombaton rakják ki, és a legtöbb üzleti megkötés reggel 8-ig le is zajlik. Ottlétemkor pillanatok alatt visszamentem vagy 50 évet amikor lényegében minden használati tárgy szembejött velem a gyerekkoromból. Utoljára tizenévesen voltam kint a barátommal, aki KISS bakelit lemezt vett , mert a hetvenes évek végén még csak ott lehetett kapni. Most antik képkeret után néztünk, de hamar belefáradtunk a keresgélésbe. Én a bőség zavarába egyszerűen elvesztem.
Az Ecseri érdekes megtapasztalás volt a hangulatával, nyüzsgésével, az egész miliőjével, de egyvalami biztos. Nem az én világom. Ha már ebben a kategóriában mozgolódunk akkor sokkal inkább élveztem a Falk Miksa utcában lévő Pintér Gallériát és Aukciós házat. Hangulatos labirintusok sokaságában grandiózus műkincsek kínálata tárúl elénk. Gondolkodom ki vesz manapság ilyen régi bútordarabokat de látom hogy még a modern lakásokba, házakba is, ahol igényesen van berendezve egy- egy helység , oda is becsempésznek ezekből a darabokból néhányat. Igaz ami igaz mi is láttunk csodálatos intarziás bútorokat amiket ha lenne rá helyünk én is szívesen elfogadnék.
Már említettem hogy vannak városi séták amik minden létező témát érintenek ami a főváros múltjával, jelenével kapcsolatos. Nagy tudású művészettörténészek vezetésével 15-20 fős csoportok 1-2 órás sétája. Próbálunk minél több ilyenbe bekapcsolódni, résztvenni. Mi most legutoljára egy Andrássy úti körsétára mentünk annak tiszteletére hogy a róla elnevezett Andrássy gróf 200 éve született. Ráadásul ez ingyenes is volt a VI. kerületi lakóknak, ( egyébként 1000-3000 forint között vannak a jegyek egy-egy alkalomra) erre csak regisztrálni kellett. Ebben a két órában a Bajcsy-tól csak az Oktogonig jutottunk mert annyi palota van, és annyi történelem hozzá, hogy ennyi fért bele. Nekünk Görbe Márk volt a vezetőnk. Egy fiatalnak mondható, rendkívüli tudással biró, felettébb élvezetes előadását hallgathattuk. A séta közben többször is kiderült hogy a felmenői között több olyan személyiség is volt akik valamilyen formában résztvettek az 1800- as évek végén és az 1900 -as évek elején a város fejlesztésében, szépítésében. Gondolom innen is jött a kedve hogy művészettörténész legyen. Nagyon tetszett a facebookon feltett szlógene. „… végül – lámpagyújtogató lettem.”
(Reményik Sándor: A lámpagyújtogató). Ha valakit érdekel akkor a setamuhely.hu oldalán nagyon sok sétát, előadások infoit találhatja. Őt különösképpen ajanlom mindenki figyelmébe mert egy teljesen más sikra viszi a néha száraznak mondható művészettörténelmi előadásokat. Annyira belefeledkeztem az előadásba hogy alig készítettem képeket. Szinte csak ez a pár került ki belőle.
Elnem tudom mondani mennyire élvezzük ezt a kulturális pezsgést ami itt körülvesz minket. Tudom már sokan unják ezt hallgatni, de nekünk annyira hiányzott és most felettébb értékeljük. Most pl. Fotóhónap van , tele tárlatokkal, megnyitókkal, olyan fotóanyagokkal hogy az ember csak ámul-bámul. Közterekre , utcákra, igényesen prezentáltan, a fotókból nagyon sok helyen ki is tesznek, evvel is hangsúlyt adva annak hogy a fotóművészet, amatőr fotózás mennyire fontos. A fényképészet célja lehet gyakorlati vagy művészi. Nekem ez az alap. Persze manapság már a kompjuterrel variálunk mindannyian de néha ez egy kicsit már olyan mint a génmanipulált élelmiszerek vagy a szteroidos sport teljesítmények. Nagyon ellehet rugaszkodni a valós alapoktól. A Beatles is az összes felvételét monoban vette fel és mégis már akkor beírták magukat a történelembe, nem kellett hozzá sztereo, hangtechnikák. Amikor még nem voltak digitális képek, a sötétkamrával nem tudtak annyit variálni mint manapság a Photoshop-pal ,digitális applikációkkal. Egész egyszerűen sokszor a data-ját is meglehet változtatni egy fotóknak. Én nem mondom hogy nem szépek, hatásosak de a valós fotókhoz némelyiknek semmi köze. Mind a kettő jó, mind a kettő más, valahogy ebben is megvan az hogy haladnunk kell a kórral. Rengeteg újnak mondató territórium van a fótóművészet körében is. Előtérbe kerültek és egyre több drónos felvételt lehet látni fotópályázatokon, fotóoldalakon. A hatás felülír mindent. Csodálatosak. Egy új technika a valóság megörökítésére.
Színház, mozi, kiállítások, koncertek, és persze a jobbnál jobb éttermek kavalkádja által igazán elkényeztetett helyzetben vagyunk. Nem hiába mondták Budapestre hogy kelet- Európa Párizsa. 31 év alatt elszoktunk ettől a pezsgéstől és most még inkább méltányolni tudjuk, mint azok akik ebben élnek hosszú idők óta. Látom a barátainkon akik mindezt, ezt a magas szintű kulturális választékot, a mindennapok természetes mivoltával konstatálják. Lehet ez most úgy tűnik mint ha azt akarnám mondani hogy mi mindennap szinházba, múzeumba járnánk, de ez nem igaz. Az is igazi „művészet” a mai világban ha valaki egyszerűen csak nem csinál semmit. A semmit tevésnek is megvan a csodája, főleg ha ki is tudunk kapcsolodni ebben. De az hogy bármikor válthat az ember , az egy nagyon felemelő érzés.
Itt a tavasz, zöldülnek a fák, virágba a város. Reggel madárcsicsergésre ébredünk, ma még fácánt is láttunk a kertünkbe. Nem tudom hogy került ide a belvárosba, de itt szemezgetett az ablakunk alatt. Elkezdődött az önkormányzati választások hajrája. A mi Karácsonyunk négy évig csak keresztbetett minden beruházásra. Most látnátok! Reggel 7-kor nagy eső után, utca mosás. A közterületesek keze alatt ég a munka. Városfejlesztésekre pályázatok, 60 év felettieknek ingyen fuvarszolgálat ( olyan mint a taxi ,csak mégsem az.) Azok számára akik elmúltak 60 évesek és segítségre szorulnak bizonyos helyekre eljutni, autó hiányában azokat a kerületen belül ingyen szállítják, kerületen kívül egységes 1000 forintért. Ingyenes programok tömkelege, fesztiválok, és még sorolhatnám. Egyszerűen és hirtelen felszínre került a pénz. Szinte látszik az éterben. Bárcsak több lenne ebből az 5.évből, mert bármit amit elért a főváros az elmúlt 4 évben a fejlesztésekben az javarészt a kormány égisze alatt zajlott. Most látnátok azt a sok hipokritát akik eddig szidtak minden nagyobb beruházást, most meg büszkén posztolgatják a világszínvonalon is elismert , díjakkal kitüntetett épületeket.
Lassan de biztosan asszimilálódunk. Már nem mindig kapjuk fel a fejünket egy- egy káromkodás után, sőt volt olyan jelenet ami még meg is nevettetett. Kanadába volt a fuck you, és evvel elvolt intézve. Na itt a magyar nyelv sokrétűsége a káromkodásban is megmutatkozik. Új kifejezések tárháza. Legtöbbször még mindig zavaró és nem hiszem hogy ezt olyan szinten meglehet szokni hogy csak elengedjük a fülünk mellett. Viszont egyre inkább érzem és tapasztalom hogy az emberek többsége kedves, befogadó, vagy aki nem az első pillanatra, az is megváltozik ha egy önzetlen, figyelmest mosolyt, gesztust kap. Ami talán még mindig a legjobban zavar hogy közalkalmazottak munka közben a magánéletüket, érzéseiket, történéseiket sokszor hangosan tárgyalják ki, a többi ember előtt. Ez boltokban, egészségügyi létesítményekben, tulajdonképpen mindenhol jelen van. Valakinek, vagy valakiknek a magánélete, véleménye , hangulati helyzetjelentése és még sorolhatnám, nem tartozik a nagyközönségre. A magyar állandóan, és kitartóan véleményez. Főleg az idős korosztály, a fiatalabb generáció azért már a legtöbb helyzetben disztingvál.
Két hete, hetente három alkalommal a Széchenyi fürdőbe járok kezelésekre. Kaptam fürdő és masszázs jegyeket a társadalombiztosításon belül. 15 alkalom mindegyikre amit 8 héten belül elkell használni, és ami fél évente megismételhető. Nem is tudtam hogy a Széchenyi fürdőnek van un. Nappali kórháza is. Oda is kaptam szeptemberre beutalót ami 15 egymás utáni nap, napi 4-5 órás kezeléseket fog tartalmazni. Nappali kórház, tehát jövök-megyek, nem kell ott aludni. A fürdő reumatológusa ahogy meglátott, még mielőtt megvizsgált volna, az első kérdése az volt, hogy voltam- e statikai vizsgálaton. Nem, és nem is ajánlotta senki, pedig már egy -két orvos látott a gerinc panaszaim miatt. Megcsinálták a számítógépes talpvizsgálatot és megkaptam a betéteket is ( mind a két lábamra különbözőt )Nem akarom elbeszélni mert csak pár napja hordom, de már érzek javulást. A talpbetét nem egy merev, hanem egy aktív, rugalmas, mely megtartja és elosztja a lábra nehezedő terhelést, ezzel regenerálja a kemény talaj által károsított alátámasztási pontokat, így alakítja újra rugalmassá a járás, és teszi egészségesebbé a gerinc vérkeringését, tartását is. Az értékeket évente újra belehet mérni és lehet új betétet is kapni, amit szintén fedez a társadalombiztosítás háromnegyed részben. Nekem ezek csodák, mivel Kanadába semmilyen ilyen jellegű alternatív kezelés nem volt. Úszok, vizi gyógytornára járok és próbálok minél többet mozogni. Általában gyalog megyek a fürdőbe mert tőlünk két kisföldalatti megálló. Ahogy gyaloglom minden alkalommal megfogalmazódik bennem hogy milyen szerencsés vagyok, hogy olyan helyen lakom ahol szemet gyönyörködtető átmenni A-ból B-be. A városliget szebb mint valaha. Tiszta virág és lassan minden zöldben. Szinte minden alkalommal melegség árad szét bennem, amihez persze hozzájárul a tavasz előjötte is. Ellazulnak az izmaim , nézem a fényeket ,a színeket körülöttem, érzem a virágok csodás illatát. Szerintem ha minél több érzékszervünkkel fogadjuk be amit látunk, annál komplexebben éljük át az élményt. Az érzéseink, élményeink, vágyaink, gondolataink folyamatosan formálják az idegrendszerünket, az agyunkat. Ha tudatosabban megéljük ezeket a pillanatokat , hogy ha amire a figyelmünket fordítjuk, mélyebben rögzül bennünk , jobban megmarad a memóriánkban. Ezért fontos hogy olyan közegben létezzünk ahol nagyobb skálán mozognak az impulzusok, kevesebb a lefolytás, nem monoton az életünk. Ezt hosszú idők óta újból csak itt élem meg. Olyan jó hogy itt ilyen enyhe a tél és hogy van normális 3 hónap a tavaszra. Hogy megvan a négy évszak egyenlő arányban. Ebben születem és ez áll hozzám a legközelebb.
Engem még mindig meglep ez a város. Jó értelemben. Hiába laktunk az első kerületben egy ideig, de a Millenáris Parkba egyszer sem mentünk le. Ma jött el a napja ,mivel Kávébár Bazár volt a parkban. Az elmúlt hónapban vettünk egy komolyabb kávégépet és szorgalmasan tanulgatom, kisérlezgetek a Latte Art készítésében. Könyveket, cikkeket olvastam hogy lehet a legjobb kávékat, kávékülönlegességeket készíteni, úgymond beleástam magam a témába. Tiborral is mindig közös pontjaink a napi kávézások amik már már olyanok lettek mint az angoloknak az öt órai teazásai. Élvezzük. Érdekes volt ennyi komoly kávégépet látni, nyilván a legnagyobb olasz cégek mind felvonultatták a portékáikat, de barista kellékek, kávék tucatjai, és minden ami a kávékészítéshez kell , felsorakoztak. Engem mégis a park maga ragadott magával. Nem is gondoltam hogy egy másik ilyen nagy park befészkeli magát a város szivébe. A Millenáris Kulturközpont a Ganz Villamos Művek egykori telepén fekszik, így a csarnokokban a mai napig láthatók az egykori gépezetek részei. Az épületkomplexum egy tavakkal tarkított parkban fekszik, ahol számtalan helyen nyugodtan ejtőzhetünk. 2020- ban a szomszédos kihasználatlan területet is parkosították, így jött létra a Széllkapu ahol további zöld területen,rengeteg növénnyel, padokkal, játszóterekkel, éttermekkel kialakított, minden korosztály kikapcsolódására alkalmas térség jött létre. A borús idő sem vette kedvünket, jót szórakoztunk és még nem is esett.
Egy magánéleti dologgal szeretném befejezni. Avval hogy a napokban lesz 40 éve hogy összefonódott az utunk Tiborral. Mi mindig is ezt a dátumot tartottuk fontosnak, nem a házassági évfordulónkat ami mondjuk szintén nem elhanyagolható mert 37 éve lesz szeptemberben. Jóban , rosszban, mindörökre. Így kezdtük és még mindig így érezzük. Persze egy házasság nem mindig kéjutazás, sétakocsikázás, hanem egy olyan hullámvasút amibe megvannak a magasságok és mélységek. Aki ennyi időt leélt már a párjával az tudhatja hogy egyfolytában sokat kell dolgozni azon hogy egy kapcsolat megéljen egy ilyen hosszú utat. Mi magunk is változunk és ugyanez érvényes a másikra is. Persze nem alapjaiban, morális kérdésekben stb., de ideológiában, és sok egyéb másban , ahogy az életet másképp látjuk mint mondjuk 40 évvel ezelőtt. Házastársnak lenni is egy olyan szerep mint a szülőség. Egyfolytában tanulja az ember. A szeretet, a másik megbecsülése, az alapja mindennek. Egy erős kapocs , egy lánc, ahol a láncszemek összetartják egymást, még akkor is amikor valamelyik szeme meglazul. Válni, kötöttségek nélkül, külön fenntartani egy kapcsolatot a legkönnyebb, belépni külsőként egy házasságba, megbolygatni egy kapcsolatot azt meg egyenesen aljasnak tartom. A mi házasságunk azért is működik mert mindig, mindent megtudunk beszélni. Legtöbbször félszavakból is megérjük egymást, de vannak szituációk, konfrontációk amiket nem lehet az asztal alá söpörni, ki kell beszélni. Néha az eszmecseréink talán olyan tónusba folytatódnak amire egy másik azt mondja esetleg hogy veszekedés de ezek a szükségszerű rosszak, amik a hosszú kapcsolat velejárói azért hogy leginkább megtudjunk maradni olyanok amilyenek valójában vagyunk, és a csiszolódásokkal a legkevesebbet veszítsünk el magunkból. Na és a bizalom az mindig megmaradt. Bízni a másikban, elhinni és elfogadni azt hogy a legjobbat akarja nekünk a legnagyobb dolog. Néha ahhoz hogy társként funkcionáljunk, egy-egy rövid időre felkell függesztenünk az egyéniségünket. Néha több áldozatot kell hozni mint amit érte kapunk , de ez a hullám állandóan változik. Racheal Cusk mondja a Kőrvonal cimű triológiai könyvében. “Nem vagyok biztos benne, hogy egy házasságban az ember egyáltalán tisztában lehet azzal, kicsoda valójában, vagy hogy igazán külön tudja választani azt, aki ő maga, attól, aki a másik által létezik.” Hát valahogy így.
Negyvenedikbe lépünk! Gyerekek ez hihetetken. 40 év !
Holtomiglan– holtodiglan.
