Nem egészen 8 hónapja vagyunk itt Magyarországon. Hosszabb időre terveztük. Én a kezdetektől ódzkodtam a végleges szót használni, Tibor is mindig úgy fogalmazott hogy “ most erre vettük az irányt”, hiszen a több mint 30 kanadai év után bármi adódhat ami visszavisz. Jelenleg nem gondolom de soha ne mond hogy soha. Azért nem is kezdtem el előbb erről írni mert rettenetesen elvoltunk foglalva az átállással, az otthonunk keresésével , és egyáltalán avval hogy az első hónapokban egy alapfokú beilleszkedésen átpaszirozzuk magunkat. Nem volt könnyű. Nagy a kontraszt, bár már most világosan látszik hogy amiért végül is most itt vagyunk az egy élhetőbb élet utáni vágyakozás aminek itt a kiteljesülése élesen körvonalazódni látszik és ami utáni vágy már nagyon rég megérett bennünk kint Kanadába. Persze a két ország kombinációja lenne valamilyen fokban jó. Kanada csodálatos ország amiben szerencsém volt több időt eltölteni mint a szülőhazámban. Mégis az utolsó években üres lett az életünk, egyszerűen nem volt mivel kitölteni mert a mi igényeinkhez nem találtuk meg a forrást ahhoz hogy szellemileg, fizikailag, lelkileg inspirálódni, fejlődni tudjunk. Pedig nagyon kerestük. Végül is már jó pár évvel ezelőtt megléptük volna ezt a lépest csak alkalmunk nem volt rá, de majd később talán erre is kitérek. Mindenki életében eljön az az idő, ami persze általában korral és megtapasztalással párosul, hogy egyszerűsödni szeretne. 50 felé ez az érzés már szinte mindennapos, amihez jön egy slusszpánik is aminek következtében rá is kényszerül az ember hogy az élete utolsó dekádjait megtervezze. Ráébredünk hogy elkezdünk lassulni testileg és szellemileg is ami még nagyobb sietségre ad okot. Érzi az ember hogy nincs ereje teljében és tudja hogy ha ez pozitív irányban változni is fog, nem nagymértékben. Ahhoz hogy éltetően hasson ránk az élet, változásra van szükség. Ez pedig avval jár hogy kikell lépjünk a komfort zónánkból. Másképp nem megy. Számomra talán mindig ez volt a legnehezebb része a dolognak annak ellenére hogy az élet úgy sodort hogy sokat és sokszor kellett változtassak a körülményeimen. Néha nagyon meggyötört de közbe valami olyan pluszt adott amit másképp nem lehetett volna megszerezni. Mi materiálisan kiteljesedtünk , mondhatnám túlzottan is a Kanadai évek alatt, szóval az ilyen jellegű egyszerűsödés nem okoz gondot mert még mindig rengeteg olyan személyes dolog vesz minket körül ami valószínű életünk végéig elég is lesz. A házunkat lecseréltük lakásra , a mindennapi élethez szükséges kiadásokat kevesebbre. Viszont ebben a korban hogy ne egyszerűsödjünk szellemileg nagyon kell az inspiráció hogy mentálisan fittek, kreatívok tudjunk maradni. Azt hogy ki honnan gyűjt erre, mindenkinél változó de nekünk akik mindig művészeti beállítotságuak voltunk kell egy kulturálisan aktív közeg ahol ezt megtaláljuk. Kanada hiába multikulturális ország viszont a kultúra minősége borzasztó zsenge, nagyon sok részén csak foltokban fellelhető. Persze az ország 153 éves törtelméhez nem hasonlítható Magyarország több mint ezer éves múltja. Kanadába a legtöbb energiát, töltődést a természetből lehet meríteni. Igazán , páratlan és csodálatos de 50 után már legalábbis a mi estünkben irreális feltételezésnek bizonyult hogy ha még csak erre, és semmi másra nem lett volna igényünk, csak ez kitudta volna tölteni az életünk hártalevő éveit. Az időjárás külön fejezetet érdemel mert akárhogy szépítjük nem ritka a fél éves tél, amiben zordsága miatt nem kevésszer képtelenség a szabad természetet élvezni. Szomjaztunk a jobbra, a másra hogy kilépjünk abból az egyhangú életből ami ott körülvett minket most már hosszú éveken át. Gyerekeinknek önálló élettel, felnőttként már nincs szükségük arra hogy a mindennapjaikban állandóan ott legyünk, így megérett egy várva várt idő amikor egy kicsit újra magunkra tudtunk koncentrálni és megültük talán azt az utolsó hullámot ami ideáig hozott. Ez az én történetem a mi történetünk és senki másé. Nem egyformán érzünk, létezünk és minden embernek más és más az élet minőségére való igénye. Nem akarok senkit lenézni evvel, sem magunkat felaposztrofálni. Mint ahogy minden kivándorlónak, disszidensnek megvan a saját sztorija ugyanúgy minden hazatelepülőnek, viszidensnek is. Ez a miénk.
