Georgia Bitay

József Attila - Thomas Mann Üdvözlése

Mint gyermek, aki már pihenni vágyik

és el is jutott a nyugalmas ágyig

még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” –

(igy nem szökik rá hirtelen az éj)

s mig kis szive nagyon szorongva dobban,

tán õ se tudja, mit is kiván jobban,

a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:

igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.

Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,

mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt

s együtt vagyunk veled mindannyian,

kinek emberhez méltó gondja van.

Te jól tudod, a költõ sose lódit:

az igazat mondd, ne csak a valódit,

a fényt, amelytõl világlik agyunk,

hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.

Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,

hadd lássunk át magunkon itt ez estén.

Párnás szavadon át nem üt a zaj –

mesélj arról, mi a szép, mi a baj,

emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.

Most temettük el szegény Kosztolányit

s az emberségen, mint rajta a rák,

nem egy szörny-állam iszonyata rág

s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,

honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,

fõ-e uj méreg, mely közénk hatol –

meddig lesz hely, hol fölolvashatol?…

Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,

de mi férfiak férfiak maradjunk

és nõk a nõk – szabadok, kedvesek

– s mind ember, mert az egyre kevesebb…

Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.

Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen

néz téged, mert örül, hogy lát ma itt

fehérek közt egy európait.

Az élet esszenciája  ez a vers.   “Az igazat mondd, ne csak a valódit” – Ne csak a felszínes tényeket mond, hanem lásd meg a megigazult lényeget is, mert ez az igazság adja meg a dolgok értelmét, és mert a dolgok csak a szellemiségük megértésével együtt nyernek értelmet.

Kicsit útravalóul is, evvel a verssel kívánok Boldog Új Évet Mindenkinek. Szarkasztikusan   szokták mondani,  “Ez az év is jól kezdődik!” ha beüt a krack, de nálunk tényleg jól is kezdődött. Már az éjféli koccintásnál sem voltak  nagy kívánságaim, sőt általában  nincsenek is mert – jól van ez így, elég lesz idénre is – érzéssel kezdem az évet. Nincsenek fogadalmaim sem, ami könnyebbé teszi  az év kezdetét,  had  jöjjön aminek jönni kell, majd lazulok a jóba vagy  megküzdök  a nehézséggel ha esedékes. Egyvalamit tudok csinálni,  hogy  megpróbálok nem beengedni semmi negatívat. Nem hagyom hogy a családi idillembe bárki belepiszkítson. Bárki. Különleges tehetségem van mára hogy átpiruettezzek ( még a közel 80 kg-mal is ) a nyílvesszők között. Lepereg rólam még a szele is. Csodákat tesz az idő, mert rájöttünk időközbe, – kicsit túl későn is – hogy  jogunk van ahhoz hogy megválogassuk kik azok akik felemelnek, és kik azok akik  a hátunkra állva, hogy magasabban legyenek, súlyukkal a mélybe  dagonyáznak. Boldog vagyok, hálás a sorsnak azért amiben részem van, és nem vagyok  hajlandó beengedni semmit, ami, és aki  ezt lerombolni akarja.  Ez  olyan önterápia szerű, néha jobb  és hatékonyabb mint a meditáció. Sajnos ugyanis  akaratlan jön velünk szemben a  nárcisztikus, csenddel veréstől elkezdve  minden, ami  egy-egy megfáradt, boldogtalan  lélek   repertoárjába belefér, miközben mi csak  azt szeretnénk  amit mutatunk is, hogy  hagyjanak békében. Minden embernek joga van ehhez. Miért van az hogy  vannak emberek akik  egyszerűen nem érdekeltek abban hogy értsenek  a szavakból?

Örömmel zártuk az évet, újból itt vannak a gyerekek is.  Illetve  hát már nem is gyerekek, na meg nem is  az összes, hanem  csak  Alex és Ashli. Most egy darabig itt  lesz a székhelyük, innen lépik  a lépéseiket, tervezik a következő  időt. Fiatalok, energikusak, ambiciózusak…..nem féltem őket. YouTube csatornájuk egyre jobb, most még ugyan hobby de  hiszek benne hogy kiteljesedik. Látom rajtuk keresztül is hogy  mennyi új  ideájuk van, mennyire másképp gondolkodnak mint  például mi, az előző generációk közül,  és milyen  üdítő szinte felemelő tud lenni az az érzés amikor  átpaszírozzuk magunkat a béklyókon és  megpróbálunk mi is könnyebben , fesztelenebbül  elmélkedni, nézni  a világra. Komolyan mondom rengeteget  tudunk tőlük tanulni, csak elkell feledni  azt a baromságot amit a mi szüleink is belénk sulykoltak, miszerint ők jobban tudják a tutit mert idősebbek. Változik a világ és ha mi idősebbek is vagyunk , de a mai pergő, technikákkal teli időben,  ha otthonosan szeretnénk érezni  magunkat ahhoz segítségre kell hívni a fiatalabb generációt  is. Más a rálátásuk az életre, másként kezelik a problémákat.  Segítséget, felfrissülést  adnak sokszor megfáradt testünknek, lelkünknek. 

Az óévtől való búcsúzás a világ sok részén nagy zajongással (zenebonával, ünnepléssel, tűzijátékkal…) történik. A lármázás egyik oka a gonosz és a régi elűzése. Na remélem ez sikerült is mert  éjfél előtt pár perccel kimenve a Hősök terére  akkora ünneplésbe, zajongásba volt részünk, hogy  ez még talán jövőre is elég lesz a gonosz elűzésére. Itt a Városliget, Hősök tere környékén állandóan van valami. Játszi könnyedséggel emelkednek a pódiumok, olyan méretűek amire azt hinné az ember hogy hetekig itt fog állni, aztán másnap konstatáljuk hogy  már le is zajlott az a program…jön a következő. Ez a mostani sem volt meghirdetett tűzijáték itt a Ligetbe ( ráadásul  nem csak egy helyen volt, hanem a Néprajzi múzeumnál is. ) tehát nem államilag finanszírozott, hanem magánszemélyek által   eldurrogtatott milliók mentek a levegőbe, mert este hattól  hajnali 4 -ig  itt puffogtattak. Olyan szulfur szag volt hogy vágni lehetett a füstöt. Kimentünk mi is az éjféli percekre, hamár itt van egy lépésre. 

A napokban olyan hidegek vannak hogy  ez  olyan forralt bor,  meleg csokoládés idő. Az esti séták ha tehetjük, mindig egy  jó zárásai a napnak, ráadásul itt még este  10- kor is élet van a ligetben, látjuk  hogy nem egyedül élvezzük hanem mások is. Hányszor de hányszor tettük meg  a tókörüli utunkat úgy  a Wilcoxnál, hogy  nem találkoztunk senkivel 1 óra leforgása alatt. Itt ilyen még  a hajnali órákban sem fordul elő. Mint mondtam hidegek vannak, sokkal jobban mint az elmúlt két évben ilyenkor, de nincs hó, nincs jég,  bejárhatatlan  járdák, sétálóutcák. Szárazság van. Ami hó is esett hamar elolvadt. Tényleg csak annyi időt hagyva a gyönyörködésbe hogy letudjam fotózni. 

Elteltek az ünnepek, csendben ettünk, ittunk, mulattunk, most végre jó visszatérni a  hétköznapokba. Igazából  nem is szeretem az ünnepeket. Valahogy olyan “adomány” lett az életembe, amivel muszály foglalkozni  miközben  lehetne minden nap ünnep ha úgy élnénk meg. Igyekszünk azért. Jelenleg nincs kanadai honvágyam de azért sokszor gondolok arra, hogy ha percekre is, hogy  milyen jó lenne pont abban a nyugalomba lenni amit  ott tálcán kínáltak, és  a végén már mégis olyan terhes volt. Hogy közbe nem történt semmi. Az  volt a nyugalom ára. Mert mindennek ára van. Annak is hogy itt napszámra gyönyörködünk  rengeteg mindenbe, örömünket leljük a  svéd asztalon kínált program lehetőségekben, hogy élvezzük a vibrálást, a élet pezsgését ha éppen úgy akarjuk.

Mostanában kicsit  bezárkóztunk. Nincsen evvel semmi baj. Néha ez esik jól. Kanadába ha mindenki mással is foglalkozott a barátok között  mint mi, esetleg más volt az érdeklődése ,  de  mégis csak  összekötött az a tény  hogy  jobban világot látóak voltunk mindannyian,  nyitottabbak, és az  hogy avval amilyen nehézségeken keresztül mentünk  az  emigráció miatt,( ne felejtsük hogy ott szinte mindannyian a nulláról kezdtük, lényegi segítség nélkül, nagyon sokan gyerekkel vagy gyerekekkel a kezükbe)  az adott valami olyan pluszt  amit  a mindig itt élők,  és  hasonló korúak nem tapasztaltak, így nem mentek keresztül ezen a fejlődési folyamaton. Egyszerűen nem  érjük  egymás beszédjét.  Nem áll össze a  puzzle-unk. Amikor valaki megrökönyödik a Tibor rózsaszín ingjén, vagy azt mondja hogy a nőknek a szoknya csak térd alatt,   amikor cigányoznak, buziznak,  összekötő szónak használják  a csúnya szavakat, vagy  akik egész életükben  csak panaszkodnak,  akik képmutatók és csak  sámlinak használnak  ……..avval mit kezdjünk?  Mert mi  semmit, az biztos. Főleg nem most. Most már „no chicken shit ” , vigyázni kell magunkra. Ahogy a testünkkel úgy a lelkünkkel is  foglalkozni kell, mert hiszek abban hogy az első számú betegség forrása  az mindig  idegi, lelki  kapcsolódású. 

 

Most hogy kész lettünk a  lakások renoválásával, Tibor újból beleásta magát a képeivel kapcsolatos teendőkbe. Próbált bekerülni  az itteni képzőművészeti körökbe de  csukott ajtókra talált. Néha  ami úgy tűnt éppen nyitva van, még pofán is csapták vele. Értjük mi hogy mindenki kapargatja a saját gesztenyéjét, de azért a jó ízlés ilyenkor sem ártana.  Az az igazság hogy  sokáig mi sem akartuk elhinni amit láttunk, tapasztaltunk. Hagytuk magunkat hülyének tetetni, és kíváncsian vártuk meddig az addig. Elhittük naivan hogy majd itt  tárt karokkal, segítő kezekkel  nyúlnak  felénk, és kicsit talán azt is hogy pont azért mert hazajöttünk ezt  pozitívként élik meg, ahogy mi is. Félre ne érsd! Nem hasraesve, csak pozitívan. De a magyarok észjárása  tekergős. Kint voltál míg itt szar volt, most meg ott vagyunk  végre a tűz közelébe, ne hogy már te is odaállj melegedni. Faggyál meg ! Gusztustalan  nyalizás, képmutatás, egymás  eltaposása megy, amibe persze a politika is belefolyik, és amihez  nekünk már  egyáltalán nincs gyomrunk. Sose volt. Más világba szocializálódtunk. Hál Isten. 2 év kellett mire  kezd kirajzolódni hogy  nagyon kevés az az ember  akinek a tanácsát, vagy  ismeretségét , ajánlását, kikérjük, akik érdembe tudnak segíteni. Vannak akik egy  bunch  idiótát elénk pakoltak , mondván hogy ők mennyi mindenkit ismernek, aztán  abból lettek olyanok akik ugyan beajánlkoztak kiadni a lakásukat egy hónapra az ideköltözésünk elején, de nem válaszoltak fontos E-mailek-re , egyszerűen csak felszívódtak. Volt olyan ügyvéd aki  azt mondta elvállalja  a lakásátírás papírintézését, de nincs gyakorlata,  ezért majd kér segítséget, és amikor  azt mondtuk hogy  köszönjük akkor majd keresünk olyat aki evvel ténylegesen foglalkozik, akkor még  azért a két mondatért is pénzt akart volna kérni amit ő mondott. Volt teljesen  elmebajos  ingatlanügynök, aki  diliházba való  és akit alig tudtunk lerázni. Volt mindenfajta és irányú felajánlás amiből semmi nem lett a végére. Üres szavak, igéretek. Minek?  Mindig is utáltam amikor emberek dicsekednek a barátok  sokaságával, az ismerősök tömkelegével, aztán kiderül hogy egy  barátjuk  sincs akire  számíthatnának valami ellenszolgáltatás nélkül, és televannak  olyan ismerősökkel akiket jobb lenne fel se hozni. Hiszek a tehetség erejében, hiszem hogy ha valaki elakar érni valamit, kitartó, akkor megkapja a lehetőséget. Ha ez meg van akkor nem kell máson átmászni.  Nem egy felemelő érzés  lehet egyébként is,  állandóan másnak a  fenekét nyalni ahhoz hogy egy arasznyit előbbre jusson mert csak így megy neki. 

Ez nem egy különleges történet,  mert  ilyen és hasonló szituációk mindenkivel megtörténnek az életük során. Nem is  egyszer.  Így szelektálunk. Így alakítjuk ki magunk köré  azt a kört amibe van aki belefér, van aki kívül marad. Itt szeretném nyomatékosan mondani  hogy az egy emberi jog hogy megválasztjuk kiket szeretünk, kikkel érezzük jól magunkat és kikkel nem. És ezelől a rokonság se kivétel. Millióan cipelik  azokat a súlyokat amiket  kérleletlenül akasztottak ránk a felmenők, miközben a legtöbb embernek eszébe sem jut, hogy van kiút. Hihetetlen  mennyi a szomorú történet, és legyünk őszinték,  a családon belüli happy storik elég ritkák, főleg ha elkezdjük lefejteni a héjakat.  Itt nem  sajnálkozni akartam, csak mivel  ez a blog rész arról szól hogy hogy próbálunk beilleszkedni, mi az amit én vagy a szűk családom tapasztal, az igazsághoz ezek is hozzátartoznak. Ettől még nem érezzük magunkat rosszabbul mert  ezer más van ami feldobja a mindennapjaink, és van egy olyan  jó adottságunk is hogy tudunk örülni a mindennapom örömének, ami avval jár hogy  a jóra koncentrálunk.  A jég hátán is megéltünk, van tapasztalatunk, és  klisé ugyan de ha egy  ajtó becsukódik , majd egy másik vagy több  kinyílik előttünk. 

Az az igazság hogy  sokan féltettek minket a hazajöveteltől. Azért direkt ezt a szót használom mert mindig mondjuk hogy mi most nem  hazatelepültünk, hanem most itt vagyunk. Lehet ezt csak mi fogalmazzuk meg így, de így könnyebb.  Senki olyan véleményét nem kértük ki, akijére nem adunk, mégis tőlük kaptuk a legtöbb negatív intelmet. And guess what? Ők azok aki úgy nem tudnak beilleszkedni a saját hazájukba, hogy közben  el sem mentek innen.  Jó pár ember álláspontjára azonban kiváncsi  voltam jóval előtte, mielőtt hazajöttünk. Olyanokéra,  akikről tudom hogy elboldogulnak, utazgatnak, nyitott szemmel járnak, és akiknek tetszik az itteni élet  a maga nehézségei mellett is. Ezek részben Kanadából ismert családok,  de sokan mindig is itt éltek Magyarországon. Nyilván semmi sem helyetesíti a személyes megtapasztalást, és amellett hogy ehhez idő is kell, tudjuk hogy minden ember mást keres, másba érzi jól magát, más ami nehezékként hat rá. Itt köszönöm meg  a bátorítást, az igen pontos példákat ,utalásokat is amit kaptunk Helgától, Enitől, Viktortól, Pircsiéktől, Dóritól.( ők azok akik most hirtelen eszembe jutottak) Sokat segítettek abban hogy ma itt élünk Magyarországon mert  tisztán emlékszem arra az érzésre  amikor már megvolt az elhatározásunk  de  még nem voltunk biztosak a lépésekben, és úgy vártuk a megerősítést mint a messiást.

 

Na aki még itt van velem, és nem ment el  éppen kötélért, annak mondom hogy  a nehezén túl vagyunk, kellemesebb vizekre evezek. Itt van mindjárt példának okáért  egy mostani történet a fogyásunkról. Én megmondom őszintén áttettem a mérleg kijelzőjét  poundra mert ha itt egy fél kiló megmozdulás is van  már mutatja. Minden pici számít. Nem titok  most már elég hosszú ideje küzdök a súlyommal. Lényegében  amióta az eszemet tudom. És mindig arra jutok hogy  amikor  nézem a régi képeket  és emlékszem milyen ducinak láttam magamat akkor, tulajdonképpen nem is voltam az.   Persze minden prime-ot  hozunk a szüleinktől. Anyu  mindig is molett volt, alacsony, izületi bajokkal, apu magas volt, sovány, de mindig volt tokája, szeméből kisem látott. There you go!  Én is inkább molett vagyok ( főleg most!) , alacsony, izületes, tokás, kis szemekkel. A nővérem magas, sovány, aki még éjjel is eszik.  Na hát  történt a minap hogy  még éjfélkor is fent voltunk ,és addigra olvadt fel a másnapra előkészített  kézműves kenyér a fagyasztóból. Valamiért egyszerre villant meg az agyunkba a karácsonyról megmaradt libazsír, és szinte szimultán  értünk a konyhába. Hát a fél kenyér eltünt, a libazsírból is jócskán, és persze ahogy a gyomrunk telelett, rögtön megállapítottuk hogy ez olyan jól esett hogy   semmit nem bántunk meg. Bevettük az aspirinunkat ( erről majd még irok) és lefeküdtünk. Úgy aludtunk mint a bunda, és úgy ébredtünk mint aki egy  fiatalítási folyamaton ment volna keresztül. Ez még két  következő éjjel is megismétlődött ( gondolom  addigra telítődtünk a  libazsírtól) és láss csodát, elkeztünk fogyni.  Tibor  ki is találta hogy  ez egy újfajta fogyókúra amit el is nevezett Cindarella fogyókúrának, arra utalva evvel, hogy ezt a ” diétát” követve, éjjel hogy alakulunk át  a tök formánkból valami szebbé. Lehet hogy ez az éjfél utáni evés már kora  reggelinek számít? Azt mondják egyél reggel úgy mint egy király…. nem tudom  de a jó kenyér, libazsír csodát tett………aspirin  opcionális.   :). 

Csak  pár napja, szinte a libazsírozással egyidejűleg elkezdtük szedni az Aspirin Protec-et ami tulajdonképpen a szív és érrendszeri megbetegedések kockázatának csökkentésére van ,és egy bizonyos kor után  javasolt  szinte mindenkinek. Én a vérnyomásommal határeset vagyok, de nem vagyok hajlandó vérnyomáscsökkentőt   szedni. Szinte nincs olyan női ismerősöm, barátnőm akit ha megkérdeztem hogy szed- e  vérnyomáscsökkentőt, nemmel válaszolt volna. Győgyszer beállítások, rosszullétek, ingadozások rémtörténeteit hallottam már,  ugyanúgy ahogy  a szintén sokak álltal szedett koleszterin  gyógyszerekről is. Úgy hogy itt mondanám el  hogy ha idő előtt feldobom a talpam, akkor  tanuljatok belőle,  hogy itt volt egy  elhízott, határesetes vérnyomásos  aki nem volt hajlandó  vérnyomáscsökkentőt szedni. 

A blognak a lényege  az interaktivitás. Persze  ez egy kis magán web oldal, én csinálok benne mindent, és megmondom őszintén nem is a nagy forgalomnak szántam soha. Persze  nagyon örülnék ha többen látogatnák,  de  ez ilyen formában biztos nem jön létre. Ahhoz sokkal többet kéne vele foglalkozzak, talán alkalmazni is  valakit, hogy  minden  amit érdemesnek tartanák ide betenni és megosztani, vagy  amit mondjunk így, velem kapcsolatos bármi témában az benne legyen. A napokban ránéztem az oldal forgalmára, és láttam hogy többen nézik mint amire én számítottam. Nem kell megijedni …..nincs  névsor!  Én viszont nagyon kevesektől kapok visszajelzést úgy az egész oldalamra. Tudom hogy a recepeteket  sokan követik már hosszú idők óta,  de tényleg érdekelne a véleményetek.  Bármi, őszintén. Persze  nem tagadom hogy  a pozitívabb hozzászólásoknak  jobban örülne az ember, de a negatívokból  meg tanulunk.

„Vulgar and abusive language, that’s an automatic disconnect.”  Emlékeztek a  Funny Farm cimű filmből  :).   Aki még nem nézte, tegye meg.  Karácsony táján  mi mindig nézzük,  néha többször is. Az élet nagy igazságai körvonalazódnak benne. Tibor imádja mert  állítólag  fiatal koromban úgy néztem ki és úgy is viselkedtem mint a női főszereplő Madolyn Smith. Chevy Chase film. Imádnivaló! 

Tudom hogy a mai rohanó világba  még egy like-ot sem nyomunk oda , ami ráadásul tetszik is, így nem várok hosszú sorokat sem, de jó lenne valami interakció. Vissza teszem a comment  lehetőséget, remélve hogy így is hallok felőletek. Moderátor vagyok a saját blogomon úgy hogy ez tudjátok mit jelent?   :). 

 


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Instagram Facebook