József Attila - Thomas Mann Üdvözlése
Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” –
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán õ se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költõ sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytõl világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj –
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fõ-e uj méreg, mely közénk hatol –
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?…
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nõk a nõk – szabadok, kedvesek
– s mind ember, mert az egyre kevesebb…
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.
Az élet esszenciája ez a vers. “Az igazat mondd, ne csak a valódit” – Ne csak a felszínes tényeket mond, hanem lásd meg a megigazult lényeget is, mert ez az igazság adja meg a dolgok értelmét, és mert a dolgok csak a szellemiségük megértésével együtt nyernek értelmet.
Kicsit útravalóul is, evvel a verssel kívánok Boldog Új Évet Mindenkinek. Szarkasztikusan szokták mondani, “Ez az év is jól kezdődik!” ha beüt a krack, de nálunk tényleg jól is kezdődött. Már az éjféli koccintásnál sem voltak nagy kívánságaim, sőt általában nincsenek is mert – jól van ez így, elég lesz idénre is – érzéssel kezdem az évet. Nincsenek fogadalmaim sem, ami könnyebbé teszi az év kezdetét, had jöjjön aminek jönni kell, majd lazulok a jóba vagy megküzdök a nehézséggel ha esedékes. Egyvalamit tudok csinálni, hogy megpróbálok nem beengedni semmi negatívat. Nem hagyom hogy a családi idillembe bárki belepiszkítson. Bárki. Különleges tehetségem van mára hogy átpiruettezzek ( még a közel 80 kg-mal is ) a nyílvesszők között. Lepereg rólam még a szele is. Csodákat tesz az idő, mert rájöttünk időközbe, – kicsit túl későn is – hogy jogunk van ahhoz hogy megválogassuk kik azok akik felemelnek, és kik azok akik a hátunkra állva, hogy magasabban legyenek, súlyukkal a mélybe dagonyáznak. Boldog vagyok, hálás a sorsnak azért amiben részem van, és nem vagyok hajlandó beengedni semmit, ami, és aki ezt lerombolni akarja. Ez olyan önterápia szerű, néha jobb és hatékonyabb mint a meditáció. Sajnos ugyanis akaratlan jön velünk szemben a nárcisztikus, csenddel veréstől elkezdve minden, ami egy-egy megfáradt, boldogtalan lélek repertoárjába belefér, miközben mi csak azt szeretnénk amit mutatunk is, hogy hagyjanak békében. Minden embernek joga van ehhez. Miért van az hogy vannak emberek akik egyszerűen nem érdekeltek abban hogy értsenek a szavakból?
Örömmel zártuk az évet, újból itt vannak a gyerekek is. Illetve hát már nem is gyerekek, na meg nem is az összes, hanem csak Alex és Ashli. Most egy darabig itt lesz a székhelyük, innen lépik a lépéseiket, tervezik a következő időt. Fiatalok, energikusak, ambiciózusak…..nem féltem őket. YouTube csatornájuk egyre jobb, most még ugyan hobby de hiszek benne hogy kiteljesedik. Látom rajtuk keresztül is hogy mennyi új ideájuk van, mennyire másképp gondolkodnak mint például mi, az előző generációk közül, és milyen üdítő szinte felemelő tud lenni az az érzés amikor átpaszírozzuk magunkat a béklyókon és megpróbálunk mi is könnyebben , fesztelenebbül elmélkedni, nézni a világra. Komolyan mondom rengeteget tudunk tőlük tanulni, csak elkell feledni azt a baromságot amit a mi szüleink is belénk sulykoltak, miszerint ők jobban tudják a tutit mert idősebbek. Változik a világ és ha mi idősebbek is vagyunk , de a mai pergő, technikákkal teli időben, ha otthonosan szeretnénk érezni magunkat ahhoz segítségre kell hívni a fiatalabb generációt is. Más a rálátásuk az életre, másként kezelik a problémákat. Segítséget, felfrissülést adnak sokszor megfáradt testünknek, lelkünknek.
Az óévtől való búcsúzás a világ sok részén nagy zajongással (zenebonával, ünnepléssel, tűzijátékkal…) történik. A lármázás egyik oka a gonosz és a régi elűzése. Na remélem ez sikerült is mert éjfél előtt pár perccel kimenve a Hősök terére akkora ünneplésbe, zajongásba volt részünk, hogy ez még talán jövőre is elég lesz a gonosz elűzésére. Itt a Városliget, Hősök tere környékén állandóan van valami. Játszi könnyedséggel emelkednek a pódiumok, olyan méretűek amire azt hinné az ember hogy hetekig itt fog állni, aztán másnap konstatáljuk hogy már le is zajlott az a program…jön a következő. Ez a mostani sem volt meghirdetett tűzijáték itt a Ligetbe ( ráadásul nem csak egy helyen volt, hanem a Néprajzi múzeumnál is. ) tehát nem államilag finanszírozott, hanem magánszemélyek által eldurrogtatott milliók mentek a levegőbe, mert este hattól hajnali 4 -ig itt puffogtattak. Olyan szulfur szag volt hogy vágni lehetett a füstöt. Kimentünk mi is az éjféli percekre, hamár itt van egy lépésre.
A napokban olyan hidegek vannak hogy ez olyan forralt bor, meleg csokoládés idő. Az esti séták ha tehetjük, mindig egy jó zárásai a napnak, ráadásul itt még este 10- kor is élet van a ligetben, látjuk hogy nem egyedül élvezzük hanem mások is. Hányszor de hányszor tettük meg a tókörüli utunkat úgy a Wilcoxnál, hogy nem találkoztunk senkivel 1 óra leforgása alatt. Itt ilyen még a hajnali órákban sem fordul elő. Mint mondtam hidegek vannak, sokkal jobban mint az elmúlt két évben ilyenkor, de nincs hó, nincs jég, bejárhatatlan járdák, sétálóutcák. Szárazság van. Ami hó is esett hamar elolvadt. Tényleg csak annyi időt hagyva a gyönyörködésbe hogy letudjam fotózni.
Elteltek az ünnepek, csendben ettünk, ittunk, mulattunk, most végre jó visszatérni a hétköznapokba. Igazából nem is szeretem az ünnepeket. Valahogy olyan “adomány” lett az életembe, amivel muszály foglalkozni miközben lehetne minden nap ünnep ha úgy élnénk meg. Igyekszünk azért. Jelenleg nincs kanadai honvágyam de azért sokszor gondolok arra, hogy ha percekre is, hogy milyen jó lenne pont abban a nyugalomba lenni amit ott tálcán kínáltak, és a végén már mégis olyan terhes volt. Hogy közbe nem történt semmi. Az volt a nyugalom ára. Mert mindennek ára van. Annak is hogy itt napszámra gyönyörködünk rengeteg mindenbe, örömünket leljük a svéd asztalon kínált program lehetőségekben, hogy élvezzük a vibrálást, a élet pezsgését ha éppen úgy akarjuk.
Mostanában kicsit bezárkóztunk. Nincsen evvel semmi baj. Néha ez esik jól. Kanadába ha mindenki mással is foglalkozott a barátok között mint mi, esetleg más volt az érdeklődése , de mégis csak összekötött az a tény hogy jobban világot látóak voltunk mindannyian, nyitottabbak, és az hogy avval amilyen nehézségeken keresztül mentünk az emigráció miatt,( ne felejtsük hogy ott szinte mindannyian a nulláról kezdtük, lényegi segítség nélkül, nagyon sokan gyerekkel vagy gyerekekkel a kezükbe) az adott valami olyan pluszt amit a mindig itt élők, és hasonló korúak nem tapasztaltak, így nem mentek keresztül ezen a fejlődési folyamaton. Egyszerűen nem érjük egymás beszédjét. Nem áll össze a puzzle-unk. Amikor valaki megrökönyödik a Tibor rózsaszín ingjén, vagy azt mondja hogy a nőknek a szoknya csak térd alatt, amikor cigányoznak, buziznak, összekötő szónak használják a csúnya szavakat, vagy akik egész életükben csak panaszkodnak, akik képmutatók és csak sámlinak használnak ……..avval mit kezdjünk? Mert mi semmit, az biztos. Főleg nem most. Most már „no chicken shit ” , vigyázni kell magunkra. Ahogy a testünkkel úgy a lelkünkkel is foglalkozni kell, mert hiszek abban hogy az első számú betegség forrása az mindig idegi, lelki kapcsolódású.
Most hogy kész lettünk a lakások renoválásával, Tibor újból beleásta magát a képeivel kapcsolatos teendőkbe. Próbált bekerülni az itteni képzőművészeti körökbe de csukott ajtókra talált. Néha ami úgy tűnt éppen nyitva van, még pofán is csapták vele. Értjük mi hogy mindenki kapargatja a saját gesztenyéjét, de azért a jó ízlés ilyenkor sem ártana. Az az igazság hogy sokáig mi sem akartuk elhinni amit láttunk, tapasztaltunk. Hagytuk magunkat hülyének tetetni, és kíváncsian vártuk meddig az addig. Elhittük naivan hogy majd itt tárt karokkal, segítő kezekkel nyúlnak felénk, és kicsit talán azt is hogy pont azért mert hazajöttünk ezt pozitívként élik meg, ahogy mi is. Félre ne érsd! Nem hasraesve, csak pozitívan. De a magyarok észjárása tekergős. Kint voltál míg itt szar volt, most meg ott vagyunk végre a tűz közelébe, ne hogy már te is odaállj melegedni. Faggyál meg ! Gusztustalan nyalizás, képmutatás, egymás eltaposása megy, amibe persze a politika is belefolyik, és amihez nekünk már egyáltalán nincs gyomrunk. Sose volt. Más világba szocializálódtunk. Hál Isten. 2 év kellett mire kezd kirajzolódni hogy nagyon kevés az az ember akinek a tanácsát, vagy ismeretségét , ajánlását, kikérjük, akik érdembe tudnak segíteni. Vannak akik egy bunch idiótát elénk pakoltak , mondván hogy ők mennyi mindenkit ismernek, aztán abból lettek olyanok akik ugyan beajánlkoztak kiadni a lakásukat egy hónapra az ideköltözésünk elején, de nem válaszoltak fontos E-mailek-re , egyszerűen csak felszívódtak. Volt olyan ügyvéd aki azt mondta elvállalja a lakásátírás papírintézését, de nincs gyakorlata, ezért majd kér segítséget, és amikor azt mondtuk hogy köszönjük akkor majd keresünk olyat aki evvel ténylegesen foglalkozik, akkor még azért a két mondatért is pénzt akart volna kérni amit ő mondott. Volt teljesen elmebajos ingatlanügynök, aki diliházba való és akit alig tudtunk lerázni. Volt mindenfajta és irányú felajánlás amiből semmi nem lett a végére. Üres szavak, igéretek. Minek? Mindig is utáltam amikor emberek dicsekednek a barátok sokaságával, az ismerősök tömkelegével, aztán kiderül hogy egy barátjuk sincs akire számíthatnának valami ellenszolgáltatás nélkül, és televannak olyan ismerősökkel akiket jobb lenne fel se hozni. Hiszek a tehetség erejében, hiszem hogy ha valaki elakar érni valamit, kitartó, akkor megkapja a lehetőséget. Ha ez meg van akkor nem kell máson átmászni. Nem egy felemelő érzés lehet egyébként is, állandóan másnak a fenekét nyalni ahhoz hogy egy arasznyit előbbre jusson mert csak így megy neki.
Ez nem egy különleges történet, mert ilyen és hasonló szituációk mindenkivel megtörténnek az életük során. Nem is egyszer. Így szelektálunk. Így alakítjuk ki magunk köré azt a kört amibe van aki belefér, van aki kívül marad. Itt szeretném nyomatékosan mondani hogy az egy emberi jog hogy megválasztjuk kiket szeretünk, kikkel érezzük jól magunkat és kikkel nem. És ezelől a rokonság se kivétel. Millióan cipelik azokat a súlyokat amiket kérleletlenül akasztottak ránk a felmenők, miközben a legtöbb embernek eszébe sem jut, hogy van kiút. Hihetetlen mennyi a szomorú történet, és legyünk őszinték, a családon belüli happy storik elég ritkák, főleg ha elkezdjük lefejteni a héjakat. Itt nem sajnálkozni akartam, csak mivel ez a blog rész arról szól hogy hogy próbálunk beilleszkedni, mi az amit én vagy a szűk családom tapasztal, az igazsághoz ezek is hozzátartoznak. Ettől még nem érezzük magunkat rosszabbul mert ezer más van ami feldobja a mindennapjaink, és van egy olyan jó adottságunk is hogy tudunk örülni a mindennapom örömének, ami avval jár hogy a jóra koncentrálunk. A jég hátán is megéltünk, van tapasztalatunk, és klisé ugyan de ha egy ajtó becsukódik , majd egy másik vagy több kinyílik előttünk.
Az az igazság hogy sokan féltettek minket a hazajöveteltől. Azért direkt ezt a szót használom mert mindig mondjuk hogy mi most nem hazatelepültünk, hanem most itt vagyunk. Lehet ezt csak mi fogalmazzuk meg így, de így könnyebb. Senki olyan véleményét nem kértük ki, akijére nem adunk, mégis tőlük kaptuk a legtöbb negatív intelmet. And guess what? Ők azok aki úgy nem tudnak beilleszkedni a saját hazájukba, hogy közben el sem mentek innen. Jó pár ember álláspontjára azonban kiváncsi voltam jóval előtte, mielőtt hazajöttünk. Olyanokéra, akikről tudom hogy elboldogulnak, utazgatnak, nyitott szemmel járnak, és akiknek tetszik az itteni élet a maga nehézségei mellett is. Ezek részben Kanadából ismert családok, de sokan mindig is itt éltek Magyarországon. Nyilván semmi sem helyetesíti a személyes megtapasztalást, és amellett hogy ehhez idő is kell, tudjuk hogy minden ember mást keres, másba érzi jól magát, más ami nehezékként hat rá. Itt köszönöm meg a bátorítást, az igen pontos példákat ,utalásokat is amit kaptunk Helgától, Enitől, Viktortól, Pircsiéktől, Dóritól.( ők azok akik most hirtelen eszembe jutottak) Sokat segítettek abban hogy ma itt élünk Magyarországon mert tisztán emlékszem arra az érzésre amikor már megvolt az elhatározásunk de még nem voltunk biztosak a lépésekben, és úgy vártuk a megerősítést mint a messiást.
Na aki még itt van velem, és nem ment el éppen kötélért, annak mondom hogy a nehezén túl vagyunk, kellemesebb vizekre evezek. Itt van mindjárt példának okáért egy mostani történet a fogyásunkról. Én megmondom őszintén áttettem a mérleg kijelzőjét poundra mert ha itt egy fél kiló megmozdulás is van már mutatja. Minden pici számít. Nem titok most már elég hosszú ideje küzdök a súlyommal. Lényegében amióta az eszemet tudom. És mindig arra jutok hogy amikor nézem a régi képeket és emlékszem milyen ducinak láttam magamat akkor, tulajdonképpen nem is voltam az. Persze minden prime-ot hozunk a szüleinktől. Anyu mindig is molett volt, alacsony, izületi bajokkal, apu magas volt, sovány, de mindig volt tokája, szeméből kisem látott. There you go! Én is inkább molett vagyok ( főleg most!) , alacsony, izületes, tokás, kis szemekkel. A nővérem magas, sovány, aki még éjjel is eszik. Na hát történt a minap hogy még éjfélkor is fent voltunk ,és addigra olvadt fel a másnapra előkészített kézműves kenyér a fagyasztóból. Valamiért egyszerre villant meg az agyunkba a karácsonyról megmaradt libazsír, és szinte szimultán értünk a konyhába. Hát a fél kenyér eltünt, a libazsírból is jócskán, és persze ahogy a gyomrunk telelett, rögtön megállapítottuk hogy ez olyan jól esett hogy semmit nem bántunk meg. Bevettük az aspirinunkat ( erről majd még irok) és lefeküdtünk. Úgy aludtunk mint a bunda, és úgy ébredtünk mint aki egy fiatalítási folyamaton ment volna keresztül. Ez még két következő éjjel is megismétlődött ( gondolom addigra telítődtünk a libazsírtól) és láss csodát, elkeztünk fogyni. Tibor ki is találta hogy ez egy újfajta fogyókúra amit el is nevezett Cindarella fogyókúrának, arra utalva evvel, hogy ezt a ” diétát” követve, éjjel hogy alakulunk át a tök formánkból valami szebbé. Lehet hogy ez az éjfél utáni evés már kora reggelinek számít? Azt mondják egyél reggel úgy mint egy király…. nem tudom de a jó kenyér, libazsír csodát tett………aspirin opcionális. :).
Csak pár napja, szinte a libazsírozással egyidejűleg elkezdtük szedni az Aspirin Protec-et ami tulajdonképpen a szív és érrendszeri megbetegedések kockázatának csökkentésére van ,és egy bizonyos kor után javasolt szinte mindenkinek. Én a vérnyomásommal határeset vagyok, de nem vagyok hajlandó vérnyomáscsökkentőt szedni. Szinte nincs olyan női ismerősöm, barátnőm akit ha megkérdeztem hogy szed- e vérnyomáscsökkentőt, nemmel válaszolt volna. Győgyszer beállítások, rosszullétek, ingadozások rémtörténeteit hallottam már, ugyanúgy ahogy a szintén sokak álltal szedett koleszterin gyógyszerekről is. Úgy hogy itt mondanám el hogy ha idő előtt feldobom a talpam, akkor tanuljatok belőle, hogy itt volt egy elhízott, határesetes vérnyomásos aki nem volt hajlandó vérnyomáscsökkentőt szedni.
A blognak a lényege az interaktivitás. Persze ez egy kis magán web oldal, én csinálok benne mindent, és megmondom őszintén nem is a nagy forgalomnak szántam soha. Persze nagyon örülnék ha többen látogatnák, de ez ilyen formában biztos nem jön létre. Ahhoz sokkal többet kéne vele foglalkozzak, talán alkalmazni is valakit, hogy minden amit érdemesnek tartanák ide betenni és megosztani, vagy amit mondjunk így, velem kapcsolatos bármi témában az benne legyen. A napokban ránéztem az oldal forgalmára, és láttam hogy többen nézik mint amire én számítottam. Nem kell megijedni …..nincs névsor! Én viszont nagyon kevesektől kapok visszajelzést úgy az egész oldalamra. Tudom hogy a recepeteket sokan követik már hosszú idők óta, de tényleg érdekelne a véleményetek. Bármi, őszintén. Persze nem tagadom hogy a pozitívabb hozzászólásoknak jobban örülne az ember, de a negatívokból meg tanulunk.
„Vulgar and abusive language, that’s an automatic disconnect.” Emlékeztek a Funny Farm cimű filmből :). Aki még nem nézte, tegye meg. Karácsony táján mi mindig nézzük, néha többször is. Az élet nagy igazságai körvonalazódnak benne. Tibor imádja mert állítólag fiatal koromban úgy néztem ki és úgy is viselkedtem mint a női főszereplő Madolyn Smith. Chevy Chase film. Imádnivaló!
Tudom hogy a mai rohanó világba még egy like-ot sem nyomunk oda , ami ráadásul tetszik is, így nem várok hosszú sorokat sem, de jó lenne valami interakció. Vissza teszem a comment lehetőséget, remélve hogy így is hallok felőletek. Moderátor vagyok a saját blogomon úgy hogy ez tudjátok mit jelent? :).
